Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
Látogatóban É jiment a jég. Egy-egy hallásban, szakadópairtos kanyarban még őrizget valamit oz idő a tél gúnyájából, de iaz sem fehér már, befogta a felengedés szennye mocska. Foltos a hámairadvóny. Még azért csendesen jár a folyó, sodrában nincs benne a tavasz zavaros üzenete, az igazi olvadás hátra van. A hallak már jármaik. Ahogy feltöredezik a jég, vagy (hirtelen megopadva a foilyó, berogyadoziik páncélja és megindul a zajilá's, megmozdulnak ők Is. Megszívta őket az iszap, a telelés, fáradtabban jár 'lapátjuk és ők is mintha a napot lesnék, hogy melegedjen az élet, bőségesebb táplálékot teremjen a víz. Első mozdulásra találja kinn a forduló 'idő Kálmán bácsit is, akinek a Körös adott (kenyeret hosszú évtizedek 'során. Halász volt, s minden moccainatábain, gondolkodásának fordulataiban, megmaradt vizen járó embernek. Volt, hogy az erő megfogyatkozott, a betegség igen megpróbálta — éppen ebben a korszakában találkoztunk először —, de ekkor is az ősi mesterség szárazra vetett dolgait ápolta. Kötött. Kisebb, meg nagyobb hálót, de olyan műgonddal, ahogyan csak asszonyok tudnak, télire valá holmit készíteni, kedveskedésből unokáiknak, gyerekeknek. — Megcsinálom egy múzeumnak, ha akad majd, aki meg is veszi. Kicsiben az egész halászmesterség minden szerszáma. Ráérek. Kicsit 'szomorú szabad idő lett az életében a 1 ©százai ékelő s, de olyan gerincbajokat halmozott föl az örökös cipekedés, a sok fogyoskodás még a tetejében a motorozás is, hogy egyszercsak az is elkezdett (fájni, amiről azt sem érezte addig, 'hogy néki is van. — Rabság ez fűzőben. Van olyan nap, hogy csak állni, vagy feküdni tudok, ülni még az evéshez sem. A gyógyszert meg marokszám szedem, de alig használ. Kegyetlenül! megkínoz, atthagyatta velem a Köröst is. Ez fájt 'legjobban. — Nékem mindent a víz adott, de mennyi mindent. Kezdtem a régi kis szerszámokkal, aztán jött a szövetkezet, ahol a végén elnökhelyettes lettem. Közben tanfolyamok, 'ilyen továbbképzés meg olyan. Menni kellett, olyan vált ez, mint a behívó. Aztán telepítettük a halas vizeket. Egy-egy holt-Köröság aramv'bánya lett. Hiába ennek a mi folVonknak a vize a (legtisztább ma is. Pedig most már elérte a veszedelem őt is. Volt, hogy olyan vizet hozott, megijedtünk tőle. Azután hullott állataikat. .. De nem akaróik más portája előtt takarítani. Elég aiz hozzá, hogy tanulni kellett nékem is. Halibetegségek, ellenük való védekezést, mesterséges termékenyítést, egyszóval mindent, ami új. Legjobban Fekete Istvánt, az írót szerettem a tanárok 'között. Értelmesen, szépen beszélt az órákon, este meg leült közénk: meséljetek! Mondtuk a régről őrzött históriákat, derültünk nagyokat, ő meg bíztatott: beszéljetek. Velünk volt egy-egy búcsúmiolatságon is. Hej, egyszer még egy falikép üvegje is betörött, olyan volt a hangulat. Vált nagy megrökönyödés, de másnap vettünk másikat, volt belőle, igencsak árusították akkor mindenütt. Megírlak benneteket, fenyegetett tréfásan Fekete István. Nagyobb betyárok Somogybán sem tanyáznak, mint a körösi halászok. De a dolgainkért, szorgalmunkért meg dicsért. Az ember vérében volt a halászat. Elszomorodik. Visiszaréved о csak most m últ tegnapokba, mikor mázsa - szám fogták-vitték a zsákmányt, ha esett, ha fújt. — Mennyit kellett emelni, húzni, tartani, hajőlini, ha belegondol az ember, nem csoda, hogy éppen a gerinc, az ember dereka kopott bele legjobban. Mert ugy-e, a halászna nem fér a magyfcalbát, ha dolgozik. Egy-lkét váratlan mozdulat, haijlás és kint van az inge dereka. Vizes kézzel ki dugdoissa viszsza? Vág a szél? az az ő dolga, legfeljebb kis belső melegítővel béleli az ember magát. Mondják, nem a lieg jobb, de más meg nincs. Nem azt mondom, történtek olyanok is — persze akkor még legény volt az ember —, hogy el sem hinnék a mostaniak. Igaz, olvastam én 1», hogy valaki átúszta a jeges Dunát. Hát én is megcsináltam, nem egyszer, nem (kétszer, hogy télen, hóban, fagyban a zsilipnél, fogadásból lebuktam halért, amit ezzé! a két kezemmel fogtam meg és hoztam fel. Hó, nem is egyszer! Amikor egy alkailommal elmondtam az orvosnak ezeket, nagyon rám pirított: és most csodálkozik, hogy zsibbad, hasogat, meg fáj? Az a csoda', hogy maguk kibírták. Elgondolkoztam. Anna az embertelen sok munkára, nincs már pótlás. Nem fesz, aki utánunk csinálja, de ilyen áron ne is legyen. A kis hálókötőtű szaporán szövi a szemeket. Dobó-, fcece, — kerítőháló, meringalő, ik'is szapoly, nagy szapöly, ladikok, bárkák, evezők, tapogatóik, varsák mellé most éppen egy kis emeilőháló készül, az a bizonyos teszi-veszi, vagy lipi-lopi, ho'l hogyan becézik. — Múzeum tesz már 'magúinkból Is, akik még itt felejtődtünk a régiek közül. Nem tudom a mostaniak közül alkad-e majd aki nekiül és ezeket a szerszámokat még egyszer meg csinálja. Nincs türelmük sem a mai embereknek. Pedig milyen szép, takaros minden darab. Százesztendők során a halászat vajmi keveset változott. A nagy átalakulásokat ez a század, ennek 'is az utolsó harmada hozta. Csakhogy ebből mi lassan ikifelejtőd ün'k. Valahol itt szakadt meg a beszélgetés ainmolk idején. Mert az idő mindig közbeszól és Petrás Kálmán keserűn intett búcsút, mint aki már be sem tudja fejezni a körösi halászok remekbe formált üzenetét, a múzeumnak szánt kézi szerszámok 'kicsinyített eszköztárát. És most, amikor közösen szemléltük az elvonult jeget, ezzel együtt talán az elköszönt telet, egyszerre más hangon szólalt meg: „Volt, hogy már nem hittem 'benne, vajon ki tudok-e még egyszer menni a vízre? Nem 'bíztam igazán az operációban és tartottam is tőle. Óvatosan erőltetés nélkül! — ezzel indítottak haza. Hát azért mégis megpróbálkozunk.” S szemében felcsillan az öröm, valami olyan különös tartalma, amelyből átragad a másik emberre is a természetszeretet, a szabadban, kintmúiló munka jó íze, értelme, amelytől egyre többen, egyre messzebbre 'kerülünk. — Készen lettem a szerszámokkal is. Egész leltárt kellett csinálni, de majd ha látják, akkor beszéljünk róla. Mégsem lenne igazság, ha éppen rólünk nem maradna emlék, akik a legrégibb foglalkozás utolsó mesterei vagyunk. Nem így van? Azóta két kiállítás is bizonyítja, ennek a még névtelen népművésznek páratlan ügyességét, rátermettségét. Számára mégis az a vigasztaló, hogy vele nem futhatnak többé kényszerpihenőre szorítkozva a hétköznapok, mert ott lesz ismét a vizen. A Körös vizén, amelynek állandó változásában benne áramlik az életváltozás is, különösen pedig azoké, akik valamiképp összekötötték életüket a folyókkal. Fábián Gyula Д MEDOSZ központi vezetőségének ülése A vízügyi ágazat munkája is szerepelt a MEDOSZ központi vezetőségének február 13-i ülésén. A tanácskozás egyik napirendi pontjaiként Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke adott számot a vízügyi ágazat V. ötéves tervteljesítésónek tapasztalatairól és a VI. ötéves terv főbb koncepcióiról. Elmondta egyebek között, hogy a vízügyi szolgálat emiberei eredményes öt évet zártak és a szakszervezeti plénumon is dicséret illeti munkájukat. Az elmúlt öt esztendőben lényeges változás történt az ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeiben, s a fejlődéssel együtt nőtt a jövedelem is. Kiemelte beszámolójában Kováos Antal államtitkár, hogy észszerűen, hatékonyam kell felhasználni a rendelkezésre álló kereteket, mozgósítani kell az ágazat dolgozóit, hogy a> VI. ötéves terv fő célkitűzései teljesüljenek, a gazdálkodás színvonala növekedjen. Külön hangsúlyozta a takarékosságot és a hatékonyságot. A takarékosság — mint mondotta — a vízgazdálkodás valamennyi ágában éppúgy követendő, mint a termelés más ágaiban. Ugyanekkor a fogyasztóknál! is napirendre 'kell tűzni a megtermelt víz takarékos felhasználását. Példákkal 'illusztrálta, hogy egyre drágu'l a víz, egyre több a költsége — ugyanakkor a lakosság napi vízfelhasználása igen magas. A vitá'ban elhangzott észrevételeikre, javaslatokra történt reflektálás után a MEDOSZ központi vezetősége 'kiegészítésekkel elfogadta a vízügyről szóló előterjesztést. 25
