Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Nyugdíjasok találkozója Nótáznak a tolnai hajósok Tolnán, az évszázadok óta híres hajós településen rendezte meg október 24-én a Fo-lyamszabáilyozó és Kavicskotró Vállalat a megyében élő nyugdíjas hajósok találkozóját. Már nem annyian, mint tavaly, de jönnek számosán, szép ünneplőbe öltözötten az egykori hajóskapitányok, kormányosok, kotrómesterek, gépészek. A helyi Munkásotthonban gyülekeznek. Kezelgetn-ek, ölelgetik, vállon veregetik egymást, hiszen a rég nem látott társsal, baráttal újra találkozni olyan öröm, mint amikor a gyerekek a nyári vakáció után ismét együtt vannak az -iskolában. — Élsz még, vén csont? — Megvagy még, öreg fiú? — Hogy bírod a rossz lábaddal? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intéznek egymáshoz, és bizony, semmi szégyellni v-a-ló nincs abban, -hogy egyikük, másikuk szemében könny csillan. Am elérzé-kenyüíésre nincs idő, mert a terem közepére lép Tóth László, a FOKA köziismert Laci bácsija, és vidám köszöntőbe kezjd. Aztán átadja a szót az úttörő -kislányoknak, akik csengő hangon verseket mondanak, és virágcsokrot nyújtanak át a két korelnöknek. Az egyik a 83 éves Bauer János, a -legrégibb hajóskapitány a társaságban, a másik Schuszt-er Ferenc volt usztálykormá-nyo-s, a tolnai nyugdíjas ta-láíkozók -helyi szervezője. A FOKA vezetői nevében Badacsonyi Gábor, a vállalat szb-titkára -köszönti az egybegyűlteket, és ajándékokat ad át a „legfiatalabb", vagyis a Tóth László, a FOKA közismert Laci bácsija Képünk bal szélén Bauer bácsi, a korelnök közelmúltban nyugdíjba -ment dolgozóknak. Az ebédhez -kis sör iis, bor is kerül az asztalira. A tombolán mindenki apró ajándéktárgyat nyer, és észrevétlen múlnak az óráik. Megindul a nagy beszélgetés, régi históriák elevenednek, amelyekben szerepelnek háborús élmények, a kalandos dunai történetek, a takaros kislányok és a helyre -menyecskék. Mesélnek a családról, a már felnőtt és immár szétszéledt gyerekekről és természetesen a -kis unokákról. Laci -bácsi -hol az egyi-k, ho-l a másik asztalnál tréfálkozik, vicceket mesél, vagy éppen a terem közepén anekdótázik. Egy szál népzenész -is előkerül valahonnan, és az öreg toinaii hajósok jó kedélyű társasága az ő „zenei kísérete” mellett nótázni -kezd. — Látom, nagy mókamester maga, Laci bácsi. Hol szerezte -a rutint? — kérdezem az alkalmi műsorvezetőt. — Jó tíz esztendeje gyakorolom a nyugdíjasok találkozóin. Csináltam én már azelőtt is, hogy nyugdíjba mentem. Aztán, hogy sok szabadidőm lett, m-aga-m is ajánlkoztam erre a társadalmi munkára, meg fel is kértek . . . Ismerték a természetemet, tudták, hogy jó kedélyű ember vagyok. 1970 óta, hogy országos mozlgalom indult a nyugdíjas találkozók szervezésére, a FOKA is minden évben rendez hat találkozót. Az év -elején az elsőt mindig Budapesten, a másodikat Baján, a harmadikat Szegeden, egyet Kisorosziban, egyet Ordason és a hatodikat Tolnán. Ez most már szép hagyománnyá vált, amivel nagy örömet szerzünk az öreg fiúknak.. . — Sokéves tapasztalatai szerint hogy élnek a nyugdíjasok itt Tolnán, vagy akár más megyékben? — A többségük tíz, húsz évvel ezelőtt ment nyugdíjba, és akkor még kevés volt a -pénz. Igaz, van családi ház, -kis -kert, megterem a zöldség, a gyümölcs, az aprójószág is -kikerül . . . De hát nem li-s a kis nyugdíj a fő probléma, hanem a betegség. A régi hajókon az volt a szokás, hogy alvásra volt szalmazsák, meg pokróc, a reggeli mosdáshoz egy vödör hideg víz. Most aztán mind reumás, fcöszvényes. Egyik, másik még a találkozóra sem tud eljönni. Nem azért mert nyomorék, de alig tud járni. Hiába megyünk érte kocsival. A FOKA tolnai nyugdíjasainak találkozója jól sikerült. Szép emlék lesz, amit a következő találkozóig emlegetni fognak. Ezért -mondott köszönetét a tolnai Schuszter bácsi: . nagy öröm ért bennünket, hogy vállalatunk meghívott a mai találkozóra. Ügy érzem, hogy ez a meghívás nemcsak megtiszteltetést jelent, hanem több évtizedes munkánk megbecsülését -is. Most, amikor a munkából kiöregedve nyugdíjban vagyunk, látjuk azt, hogy vá-lfalatunk nem feledkezett meg rólunk, és ez nagyon jó érzés mindannyiunknak." Alföldi Erzsébet 7
