Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-08-01 / 7-8. szám

Й hirtelen szálló tavaszi estében vakítva villan az útra a reflektorfény. Szabaduló lélegzettel ébred a föld, a tegnapi fagyoshavas. A tavasz nehéz levegője szinte elnémítja az embert, amikor teljes tüdejével, szíve lüktetésével fogja fel, hogy milyen nagy változást tud hozni egy évszak. Mert csakugyan embert cserélő a május.

A száguldásban, a szűkre fogott reflektorfényben egyszerre árnyakkal, alakokkal népesül be az éjszaka. Százával földre borított, rögös gyökerű fák bámulnak ránk mozdulatlanul. Gyökerek, alakok, emlékek, tegnapok. Eperfák. Ingyen gyümölcse a tájnak, szegények szájízének édesítője. Szederfák, eperfák, hol hogyan nevezik. Hirtelen fékezni kell. Útra borulva kusza ágaival tépstten fekszik keresztben egy óriás, „aki” talán utolsónak vívta küzdelmét az életért. Nem vágták a fákat, kihúzatták. Hatalmas lánctalpas akaszkodott kapcsos kampókkal a szívós gyökerekbe. A motor süketítőn zakatol, füstfelleget ontva morajlott, ág recscsent, gyökér szakadt, s az utak mente elnépte-lenült.

Az árok mélyén tűz lobog, emberek állják körbe. Gémberedett, nyitott tenyerekkel. Csíp és fojt a füst, a nyers ágak tüzéből. A lánctalpas még küzd a keresztbe fordult rönkkel, a drótkötél néha megcsúszik, néha csikorogva rángatózik a merev kövön. Az emberi szó, mint mély sóhaj, más skálán hallható. — Útban voltak?

— Szélesítjük a követ, aztán parancsba jött az ítélet a fák felöl. Hernyófogók, rajtuk telelt, tombolt a szövőlepke bogara.

Meg aztán kinek -kell már eper?

— Cigányé, malacé, gyereké volt máskor is.

— De a főztjét ma sem cserélném semmivel. Ivott már igazi eperpálinkát?

— Hogyne, (zre is, erőre is katonás. — Csak már szégyen volt lerázni a fáról is.

A hatalmas dohogó gép átrángatja az óriás fát a túlsó oldalra. Úton át, bokron át, ott végre megnyugszik a motor is, fa is. Olajos ember lép ki a kabinból.

— Csúnya munka volt — s homloka cseppjeit elmázolja fekete vonalakká.

— Kézzel két hónapig is küzdhettünk volna — nyugtázzák elismeréssel a pusztítást.

A gép gazdája kopott bádogdózmt kotor elő a zsebből. Lehajol a tűzben síró ágakhoz, egy parázsló végű galylyat kiemel és a kicsit beszennyeződött cigarettához közelíti. Nagy szívás, a parázsló ágvég csaknem fellobban, a füst gomolyogni kezd.

— Csináltathatták volna mással is. De megszorítottak. Vagy a gép — amit féltek — vagy vállalom a munkát. Apám ültette ezeket. Végig negyvenkét kilométer úton. Nemcsak a maga útrészét telepítette be, hanem övé vö t mind, ameddig a Nagygát nem találkozik a köves úttal.

FÁB IÁN GYULA

TEGNAPI TÖRTÉNET

Valaki a beállott csöndben idézi az időt:

— Csakugyan, az öreg Vigh bácsi. Ö volt az útkaparó. Már akkor állami ember. Nagy szó volt.

— Nagy. Kilenc családdal, két nagybeteg öreggel. Mikor már bírtam az ásót, én is vájtam a gödröket. Régen volt. A pótlást talán mind én raktam el. De igazán az apámét sajnálom. Most nyolcvan-száz éves az öregje a fáknak. És hogy volt ez gondozva! Nem úgy vágták, mint másfelé: ami gallyat csak találtak rajta, nekiestek, csonkolták. Más országúton az eperfákra sírva tekint az ember. Megpocsékolva, összevagdosva mind. Ezen az úton gondját viselték. Ezekből a szép vastagokból, az ép mind mehet bútornak. No, de róluk többet nem eprészünk.

— Miért? Eddig minden nyáron kijárt?

Kicsit kötekedő a kérdés. A gépész nem lobban fei:

— Sokszor megálltam. Felléptem a pótkocsira, aztán csak úgy, amit elértem, abból szemeltem néha-néha. De kinevettek. A gyerek már hozzá sem nyúlt otthon. Mert vittem egyszer-egyszer, úgy kendőbe kötve. Mikor nem láttam, a kis rucáknak lökték. Hatból kettő fel is fordult.

— Megdöglik -attól még az apró malac is, ha beeszik. Szeszes.

— Hát ezekről nem eszik többet senki.

— Nyárfa jön a helyükbe a szélesített út két padkájára.

— Nyárfa? Se árnyék, se parazsa.

— Szép a tartása, meg -a haszna. Aztán az húsz év alatt olyan lesz, megmered az ember nyaka, ha a tetejüket nézi.

— Igen, és ha majd megint szélesítik az utat, -azokat is kifordítják. Pusztul a világ. Ezt érti az ember. Pusztítani.

— Ez is az élet. A kár meg haszonnal jár. Portalan, betonos, széles út készül, mert a régire a géppel járók nagyon panaszkodtak, legjobban az ilyenek, akik motoron járnak.

— Ebben is van igazság. Csak most mégis a tegnapi fájt jobban. Apám a faültető. Az ő műve volt az árnyék, az édes eper.

— Persze az ember mégiscsak a gyerekének dolgozik. Aki motoron, meg autón akar gurulni. S -hogy ne szidja apját, öregapját, elhengereljük a motor útját számára. Ne döccenjen.

Elakadt a szó. Betapossák a parazsat, -a pernyét, -a nagy lánctalpas pótkocsiján elindulnak csendben a falu felé. Rázós, döcögős az út, hallgatag az éjszaka, csak a gyökerükből kifordított, megölt eperfák gyászolják némán a tegnapot.

Külföldi hírek

Novoszibirszki tudósok tanulmányozták a szibériai folyók egymillió év előtti mederrendszerét, és az öntözőcsatornák tervezésével kapcsolatban arra a gyakorlati következtetésre jutottak, hogy a régi medrek a száraz déli országrészek vízellátásában természetes csatornákként használhatók. Az adott lehetőség kiaknázásával jelentős megtakarítás érhető el Szibéria és Közép-Azsia vízgazdálkodásának kialakításában.

A Szovjetunió első tengeri természetvédelmi területét a távol-keleti Nagy Péter öbölben alakították ki, amely a mérsékelt és a szubtrópusi égöv határán fekszik. Mintegy 63 ezer hektár meleg és hideg áramlással rendelkező akvatorium és 1360 hektár szárazföld tartozik a területhez. A Szovjetunió többi tengeréhez -viszonyítva a távol-keletiek flórája és faunája a leggazdagabb. A Tengerbiológiai Intézet és a Csendesóceáni Halgazdálkodási és Óceánográfiai Intézet munkatársai a természetvédelmi területen végzett vizsgálatok

alapján tudományosan indokolt ajánlásokat dolgoztak ki a halászat mennyiségi normáira.

Változás történt a Föld geográfiai térképén: a Szovjetunió területén fekvő Kaspi-tengeri Kara-Bogaz-Gol öböl elvágásával egy új tavat alakítottak ki. A szabályozás azért vált szükségessé, mert az öböl vize erősen párolgott: másodpercenként több mint 300 köbméter vizet vett el a Kaspi-tengertől.

Az öblöt lezáró gátba mintegy 250 ezer köbméter homokot, több mint ezer, egyenként 2,5 tonna súlyú betonkockát építettek. Az ökológiai egyensúly megbomlásának elkerülésére a tudósok szabályozó zsilipek kialakítását tervezik. Szükség esetén a Kaspi-tengerből vizet engedhetnek a lezárt öbölbe.

A Bajkál tó partján befejeződött egy új típusú, nagy teljesítményű, automatizált ipari szennyvíztisztító próbaüzeme.

A berendezés kifogástalan tisztaságú vizet szolgáltat, az üledéket pedig hasznosítják. Az új szennyvíztisztító felkeltette az amerikai, angol, francia és NSZK-beli szakemberek figyelmét is.

APN

62