Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 7-8. szám
Lepantonól megvívnak, a keresztény flotta győz. Ez az idő azonban egyelőre messze volt. Khair ad-Din, a szultán parancsára Marseilles-be igyekezett flottájával, és hogy a messinai szorosban ne töltse idejét tétlenül, kirabolta Reggio di Calabria városát. Rengeteg foglyot hurcolt el. A hegyekbe menekült lakosok tehetetlenül nézték, amint a flotta eltávozott, láncra vert foglyok tömegét rejtve a fedélközben. Az olaszok csak öklüket rázhatták, de egy fiatal férfi, Paolo di Cassia bosszút esküdött. A török flotta elérte célját, Toulonban telelt és közben Provance-ban rabszolgaszerző és rablókirándulásokra indultak. Hiába hivatkoztak a lakosok a békekötésre, az admirális emberei, úgy látszik, nem akartak tudni semmit. Amikor Nizzát is megsarcolták, Simeoni máltai lovag rajtuk ütött és kegyetlenül megverte a török admirális flottilláját. Annyira, hogy az kénytelen volt Titan szigetéhez visszavonulni. Paolo azonban mindvégig követte a török flottát, és amikor az Titan szigetén kikötött, elhatározta: végrehajtja bosszúját. Kitűnő úszó volt. Részben víz alatti úszással akarta megközelíteni a horgonyzá, dokkban levő török gályákat. Egy kis tutajra gyantával, kénnel, fakátránnyal átitatott, puskaporral megszórt kenderkócot rakott, viaszcsőbe puskaport zárt, vírhatlanul kovát és acélt csomagolt. Jól felfújt marhahólyagot és ólomnehezéket is vitt magával, hogy a víz alatt is úszni tudjon. Éjszaka közelítette meg a török hajókat. Ólomnehezéket kötött az övére, és a víz színe alatt úszott közelebb, egyre közelebb. A kis tutajt óvotosan lökdöste maga előtt. A sötétben utat tévesztett, és a megirányzott hajó helyett egy kis parti fabódé előtt merült föl a vízből. Őr nem járt arra, s ő elhatározta: hajó helyett a bódét gyújtja fel. örömmel látta, hogy a szárazföld felöl viharos erejű szél támadt, ami a hajók felé fúj. Paolo odamászott a bódéhoz, ajtaján belopakodott, és az ott felhalmozott kóc, faggyú, kátrány alá rejtette szállítmányát. A puskaporos viaszcsövet meggyújtva, gyorsan visszahúzódott a vízbe. A puskapor szikrázva égni kezdett. Hamarosan lángokban állt a bódé is. A tűz átterjedt a közelben felhalmozott faanyagra, majd a vihar átvitte a tüzet a parton javítás alatt álló gályákra, és onnan a partközeiben horgonyzó török hajókra. Ilyen tűzvészt még nem láttak a Földközi-tenger partján. Tűzvihar tombolt a hajókon, parti műhelyekben, legénységi szállásokon. Khair ad-Din görbe kardjával a kezében rohant ki, de semmit sem tehetett. A hajókon a lőpor égig érő lángoszlopokat vetve robbant fel. A török flotta nagy része megsemmisült. Paolo mindezt a vízből nézte végig. Tudta, hogy a part egy távolabbi részén barátja vár rá. Észrevétlenül tűntek el a sötétben. Dr. Horváth Árpád и Könyvespolcra AJÁNLJIJK д A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében, a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában jelent meg a Vízgazdálkodási statisztikai zsebkönyv 1980. A KSH népszerű zsebkönyv családja idén új kiadvánnyal bővült. A vízgazdálkodási tevékenység népgazdasági jelentőségét a kötet első fejezetének mutatószámai tükrözik. Ezután, témakörönként csoportosítva a vízgazdálkodás szervezetei által végzett sokrétű termelő és szolgáltatási jellegű, rendkívül szerteágazó tevékenység adatai következnek. A kiadvány közli a hazai felszíni vizek és vízkészletek keletkezésének jellemző mutatóit, értékelést ad a szakág beruházási tevékenységéről, a munkaerő és szociális ellátottság helyzetéről. A felhasználói igényt kielégítő víztermékek: ivó-, ipari mezőgazdasági, stb., a hévizek termeléséről és hasznosításáról, a települések vízellátottságáról és csatornázottságáról is számot ad. Külön fejezet foglalkozik a vizek szennyezettségével és a környezetvédelemmel, valamint az ár- és belvizek elleni védekezéssel. A kötet részletesen felsorolja a vízgazdálkodás területi szerveit és a tevékenység megyénkénti adatait. Formátuma: A/6 Terjedelme: 308 oldal Ára: 40,— Ft A zsebkönyv megvásárolható: Statisztikai és Számítástechnikai Könyvesbolt Budapest II., Keleti K. u. 10. Tel.:150-018 Postai szállításra megrendelhető: Statisztikai Kiadó Vállalat, Terjesztési csoport. Budapest 3. Pf. 99 —1300— A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében, a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában jelent meg a Vízgazdálkodási statisztika, Vízgazdálkodási Termékek Jegyzéke. A ,,Statisztikai fogalmak” sorozat az egyes gazdálkodási tevékenységek feldolgozására kerülő adatait rögzítik. A most kiadásra kerülő, vízgazdálkodással foglalkozó kötet tartalma némileg eltér a korábbiakétól. A katalógus jellegű első rész felsorolja és definiálja a KSH és az Országos Vízügyi Hivatal statisztikai rendszereiben eddig is gyűjtött, illetve publikált adatok körét. A fogalmak egységesített meghatározása útmutatást nyújt az adatszolgáltatóknak a statisztikai jelentések kitöltésében, és megkönnyíti a különböző népgazdasági ágakban folyó vízgazdálkodási tevékenység számbavételét. A kiadvány újdonsága most kidolgozott, és első ízben kiadásra kerülő „Vízgazdálkodási Termékek Jegyzéke" (VTJ), amely a víztermeléssel és felhasználással üzemi méretekben foglalkozók, valamint az irányító szervek számára készült. Alkalmazása elősegíti a tervezést, a nyilvántartást és a mérlegszerű számbavételt a népgazdaság egészében és egyes ágazataiban. Formátuma: B/5 Terjedelme: 128 oldal Ára: 47,— Ft A kötet megvásárolható: Statisztikai és Számítástechnikai Könyvesbolt, Budapest, II., Keleti K. u. 10. Telefon: 158-018 Postai szállításra megrendelhető: Statisztikai Kiadó Vállalat, Terjesztési csoport. Budapest, 3. Pf. 99. — 1300 — Most jelent meg a Vízkészletgazdálkodási és Vízikörnyezetvédelmi Értelmező Szótár. Szerkesztette: dr. Kiss Rezsőné VIZDOK, Bp. 1980. A 352 oldal terjedelmű szótár 1602 szakkifejezést és definíciót tartalmaz. A hiányt pótló kézikönyv a vízkészletek mennyiségi és minőségi szabályozásával foglalkozó, igazgatási, tervezési és kutatási feladatokat ellátó szakemberek számára készült, az egységes szakmai értelmezés érdekében. A szótár a vízkészletgazdálkodás és a vízikörnyezet-védelem újonnan kialakított, vagy új értelmezést nyert kifejezéseit tartalmazza. Az elmúlt évtizedekben a vízgazdálkodáson belül az egyik leggyorsabban fejlődő szakág a vízkészletgazdálkodás volt, amelyhez szorosan hozzátartozik a környezet védelmével és alakításával kapcsolatos bővülő tevékenységek sora. A fejlődés következtében szükségessé vált a vízikörnyezet-védelmével összefüggő szakkifejezések értelmezése és egyidejűleg a korábban definiált vízkészletgazdáíkodási címszavak átdolgozása. A címszavakat nyolc szerző dolgozta ki, lektorálta dr. Kovács György és dr. Papp Ferenc. Szabolcsból írják: Gépesítette az ügyvitelt a Tisza— Számos-közi Vízgazdálkodási Társulat egy FELIX FC-64 típusú könyvelő és számlázó automata beállításával. A 770 ezer forintos berendezés a bérszámfejtés, anyagkönyvelés, főkönyvi könyvelés és költségnyilvántartás adatait őrzi lyukszalagon. A dolgozókat panorámás autóbusz szállítja a munkahelyekre februártól a Tisza—Sza mos- közi Vízgazdálkodási Társulatnál. A csaknem 200 dolgozót foglalkoztató társulat évente 20—25 millió forint értékű meliorációs munkát és 6—7 millió forint értékű belterületi vízrendezést végez. Ш Mederrendezés... A Tisza Tokaj— Komoró közti szakaszán a múlt évben 300 millió forint értékű szabályozási, mederrendezési munkát kezdett el a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Az idei munkát nemrégiben kezdték el Vencsellő határában. A mederrendezés után a folyónak ez a szakasza hajózhatóbb lesz. 51