Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
^^agasan járt a nap. Lánya határába érkeztünk. Kit ne fogna el ilyenkor egy kis izgalom? Olyan vizeken járunk, melyeknek legendája van. Az ezerkétszázas években Bánik bán birtoka volt ez a táj. Ügy mondják errefelé, éppen Lánya alá hozta Tiborc az udvarból Melindát, a bán feleségét. És itt, amerre csónakunk halad, történt a tragédia: az áradó víz habjai közt lelte halálát a nemzetes asszony. Hogy így volt, vagy nem, talán nem is lényeges. Egy biztos, történelem és irodalom álltad híressé tett alakok kelnek életre a képzeletben. VÍZMÉRCE ÉS GYOMIRTÁS A valóság azonban erősebb. A töltés oldalán rátalálunk az itteni gátszakasz őrére, Drabbant Lászlóra. Szállásra invitál, majd ő az, afki segít abban, hogy a gátőrök életébe jobban belelássunk. Szép história ide vagy oda, neki és társainak a folyó partja munkahely: éberséget kívánó, vigyázott szakasz. — Jómagam 1968-tól vagyok itt gátőr. Előtte 1948-tól az apám, ő előtte a nagyapám, előtte a dédapám vigyázta a lányai szakaszt. Biztos, hogy már a múlt században is volt vadaki a családból a gáton. Hagyomány ez, fiúról fiúra száll. Lehet, engem a fiam -követ majd. Maradhattam volna szakács, az a tanult szakmám, az vdltaim a határőrségnél is, de ide vágytam. Hallgatjuk nyugodt beszédét, s közben visszaemlékezünk a többi gátőrre. Mindig az az érzésünk: kicsit magányosaik. Tiszánk mellett 29-en vannak. Házaik messze a falutól épültek. Legtöbbször hatalmas nyárfák ligetében, a gát oldalánál laknak, közel a folyóhoz. Innen indulnak napi kétszeri útjukra a vízmércéhez. Tizenkét-tizenhat kilométert tesznek meg; reggel és délután, télen, nyáron, esőben, fagyban. Aztán veszik a telefont, s küldik a jelentést a szakaszfelügyelőnek, a szakaszmérnökségnek. — Munkánk még a szaikaszkanbantartást, a koronaegyengetés, az előtérkaszálás, a gyomirtás, a vakon-dtúrásegyengetés. Vigyázzuk a ránk bízott szertárat, a rőzsekaibászokat, a deszkáikat, az árvízvédelmi felszerelést. Figyeljük a vizet, nem jön-e rajta sze-nynyezés. A töltés csak akkor biztos, ha gondosan kezeljük, minden méterét pontosan ismerjük, a legapróbb hibát azonnal javítjuk. Eszünkbe jut a fiatal Szabó Gusztáv Tiszabecsen. Most vette át a tisztét. Szép új ház, hatalmas raktár, fontos folyószakasz őrzése hárul rá. Elődje, Szabó András bácsi jó szívvel segíti az első időben. Mert gátőrnék lenni nem annyi, hogy végigsétálom a szakaszt. Az ő láncolatuk, száz és száz kilométeres folyómentét végigkísérő őrvonaluk biztosítja tízezrek életét, s a milliárdos értéket. Ismerik egymást. Különtelefon köti össze a gátőröket. Legtöbbször a sok évtizedes ismeretség, a barátság, az együtt megélt sok veszély a kapocs köztük. — A családban van még vízügyes — LADIKKAL A TISZÁN IV. ASSZON'/ A GÁTON folytatja Drabbant. Az unokatestvérem, Nándi Császárszálláson dolgozik, öten voltunk testvérek, s a nővérem most Tivadarban van, az ottani gátőr, Varga Sándor felesége. Mindjárt otthon érezzük magunkat. Hiszen ez a Varga Sándor az egyik, aki segített elveszett csónakunk 'keresésében. S milyen jó barátságban volt a kisa-ri őrrel, aki a Túrt vigyázza, Illés Józseffel. Illés a Túrra járt naponta, de ott lakik a Tisza mellett. S jóllehet nem dolga, naponta megnézi a vizet. Élvezetes óráikat töltöttünk náluk, nézve, mint isszák feketekávéjukat citrommal, s mesélik: de szép is volt akkor, amikor még több vendég járt hozzájuk, írók, színészek Debrecenből, akik tudj1 Isten miért pártoltak el Ki sártól. Amikor segíteni kellett, gyorsan megoszlott a munka. A férj hélyébe az asszony lépett a gáton. — Igen, a feleség lehet segédőr, ha a férje elmegy — kapcsolódik a beszéd-be Drabbantné. Én is tudok mércét olvasni, feladom a jelentést telefonon. Amikor télen jött az ár, a férjem a -szakaszt járta. Én mentem -ki minden nap kétszer a mércéhez. HARANGOK BESZÉDE Lányán megkeressük a templomot és a harangtornyot. Felk-éredzkedünk, s Oroszlán Sándor lelkész társaságában innen nézzük a folyót. Mintha őrtoronyban lennénk. „Ka-kuk Imre áts mester tsináfta Bán Péter legényével 1781.” olvassuk a gerendába vésett szöveget. Az erdélyi szász tornyokra emlékeztető úgynevezett négyfatorony ez. A kiugró konzolokon védőfolyosó. — Nagyszerű gátjaink vannak — mondja a lelkész. — Itt születtem, s ennek több mint hatvan esztendeje, de a falu még sosem volt nagy veszélyben. A föld agyagos, nem engedi át a vizet. A lányai torony 10
