Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
Vizek védelmében • • TÖRTÉNELEM ÉS TÖRVÉNYEK Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követő önkényuralmi rendszerben gyakorlatilag nem létezett magyar törvényhozás. Az országgyűlés — ha nagy ritkán ülésezett is — törvényeket nem alkotott. Az abszolutizmus első ténykedései közé tartozott, hogy Magyarországot tartományként beolvasztotta az összbirodalomba, s megtiltotta a magyar nyelv hivatalos használatát. A legfontosabb jogi kérdéseket ebben az időben császári nyílt parancsok és alsóbb szintű kormányhivatalok rendeletéi szabályozták. A Bach-rendszer bukása után, 1860-ban részben visszaállították a korábbi közigazgatás rendszerét. Az abszolutizmus valamelyest engedett a merev elnyomás rendszeréből, a magyar vezetők azonban nem fogadták el a részengedményeket a kiegyezés alapjául. 1861-ben az Országbírói értekezlet által elfogadott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok rendezték a legégetőbb problémákat. Ezeknek azonban jórészt csak átmeneti jelentőségük volt. A kiegyezés után nagy lendülettel látott munkához az országgyűlés, hiszen számos probléma igényelt törvényi szintű rendezést. Az addig elhanyagolt vízügyek fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a dualista államszervezet kialakításával kapcsolatos tizenkét törvény után az első szakirányú jogszabály a csatornázással kapcsolatos. Az országgyűlés az 1867. évi XIII. te.-ben hatvanmillió forintos hitelt szavazott meg vasutak és csatornák építésére. A hitel felhasználásáról több, későbbi jogszabály rendelkezett. Az 1871. évi XXXIX. te. részletesen szabályozta a kapitalista fejlődés során egyre nagyobb számban alakuló vízszabályozási társulatok működési rendjét. Ezzel a törvénnyel nagy részben hatályát vesztette első vízügyi törvényünk, az 1840. évi te. A mezőgazdaság dinamikus fejlődését akadályozták az országban nagy területeket használhatatlanná tevő belvizek. Ezért volt igen nagy jelentősége az 1874. évi XI. tc.-nek, amely a belvizek levezetésével kapcsolatos eljárásokat szabályozta. Az 1884. évi XIV. te. a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról és a Temes Béga-völgy ármentesítéséről rendelkezett. Egy évvel később lépett hatályba a dualista Magyarország legfontosabb vízügyi jogszabálya, a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. te. A terjedelmes — csaknem 200 szakaszból álló — jogszabály aprólékos részletességgel rendez minden, a vízügyekkel kapcsolatos kérdést. Elvi jelentőségű fogalmak tisztázása után rendelkezik a vízhasználat szabályairól és a vízi munkálatok rendjéről. A törvény hathatós érvényesülését biztosították a részletesen kidolgozott vízi rendőri intézkedések és a precíz büntető határozatok. A törvény aprólékosan pontos, részletes megfogalmazásával, jogi szempontból a dualizmus korának egyik legkorszerűbbnek mondható jogszabálya, amely évtizedekre meghatározta a magyar vízgazdálkodás fejlődését. A mezőgazdaság technikai fejlődése hívta életre az 1900. évi XXX. tc.-et. Ez a törvénycikk az öntözéses gazdálkodást segítette elő, a közérdekű öntözőcsatornák létesítésének átfogó szabályozásával. Nagy jelentősége volt az 1908. évi XLIX. tc.-nek, amelyben a parlament 192 millió koronát (akkoriban ez igen nagy öszszegnek számított a költségvetésben!) szavazott meg vízi beruházásokra. A beruházások felhasználási területe csaknem valamenynyi folyónkat és a Balatont érintette. A törvény végrehajtásával a földművelésügyi minisztert bízták meg, akinek évenként, indokolással ellátva, be kellett mutatnia az országgyűlésnek az éves költségelőirányzatot. Az 50 000 koronát meghaladó beruházást külön fel kellett tüntetni az adott költségvetésben. A vízügyi igazgatás feladatköre — az 1889-es átszervezést követően — az akkori Földművelésügyi Minisztériumba került, a legfontosabb vízügyi rendeleteket minisztérium bocsátotta ki. Említést érdemel a 16.980/1905. számú rendelet, amelyben a miniszter kísérleti szennyvíztisztító állomás felállításáról rendelkezik. Hazánkban tehát már a század elején komoly intézkedések történtek a nagyarányú iparfejlődés káros környezeti hatásainak megszüntetésére. A vidék urbanizálódó fejlődését tükrözi az a rendelet, amely 14 vidéki város és 24 vármegye vonatkozásában szabályozta „a városi csatornák szennyvizeinek az élő vízfolyásokba juthatásának tilalma és megfelelő tisztító berendezések létesítése tárgyát”. A vizek védelmére fordított fokozott figyelem bizonyítéka, hogy még ebben az évben újabb rendelet született a vizek szennyeződésének és fertőzésének megakadályozásáról. Az 1885-ös Vízjogi Törvény korszerűségét bizonyítja, hogy első módosítására csupán harminc évvel később, 1913-ban került sor (XVIII. te.). A módosítást az ivóvízellátás további korszerűsítése és a vízi közlekedés fejlesztése tette szükségessé. Már ekkor — a tizes évek elején — több rendelkezés biztosította a vízi energia szélesebb körű felhasználását. A törvény módosítását, tehát nem annak avultsága, hanem a gazdasági élet dinamikus fejlődése indokolta. Az első világháború kitörése, sajnos, megakadályozta a nagy vízi beruházások kivitelezési munkálatainak megkezdését. Megtorpant és hosszú időre stagnálásra kényszerült a vízgazdálkodás többi ágazata is. Ifj. dr. Prohászka László Magyar Hidrológiai Társaság üzemi csoportja a DRVV-nál Eredményesen működik a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál a Magyar Hidrológiai Társaság üzemi csoportja. Az idei év programját még tavaly ősszel elkészítették. Figyelembe vették az összeállításnál az MHT cselekvési programját, a helyi sajátosságokat és igényeket. Kikérték az üzemi csoport tagjainak javaslatait is. A tevékenység fontos része lesz 1980-ban is a vízügyi ágazat gondjaival, feladataival foglalkozó előadások szervezése. Előadások hangzanak el a Balatonról, a vízgazdálkodás közgazdasági vonatkozásairól, a DRW beruházási tevékenységéről és a Velencei-tóról. Szántó Imre főmérnök Tanzánia regionális vízgazdálkodási tervével ismerteti meg a csoport tagjait. A programból ezúttal sem hiányoznak a szakoktatói előadások és továbbképzések. 35
