Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
Vízügyi múltunk ismeretlen fejezete A folyami kotrások története Rupcsies György: A tiszai kotróraj és ezzel kapcsolatban a tiszai kotrások ismertetése. (Egy kilencven éves műszaki munkabeszámoló — és ami mögötte van ...) „RÉGI DICSŐSÉGÜNK...” A századfordulón, a millennium idején Kovács Sebestyén Aladár műegyetemünk vízépítéstan professzora és Bogdánfy Ödön a kiváló vízimérnök és hidrológus még világosan látta a folyami kotrások szerepét a hazai vízi munkálatok (valamint hajó- és vízépítőgép-iparunk) fejlődésében és ennek megfelelően tárgyalták és méltatták azt az ezredéves kiállítás vízügyi anyagának ismertetése során. Azóta azonban mindez szinte teljesen feledésbe merült. Mégpedig annak ellenére, hogy ez a szakma nemzetközi hírnevet vívott ki magának: a folyamszabályozási kotrások klasszikusaként számon tartott V. J. Timonov orosz (majd később: szovjet) mérnök annak idején szükségesnek tartotta,hogy a helyszínen tanulmányozza a magyar folyamszabályozási kotrások eredményeit és egy tekintélyes tanulmányúti jelentésben ismertette az Al-Duna szabályozásánál végzett ilyen munkálatokat és annak jelentőségét a vízépítő gépészet terén . . . Az elmúlt évtizedek vízépítés-történeti kutatásai egyre élesebben hívták fel a figyelmet erre az elhanyagolt, feledésbe merült témára és ma már szinte publikálásra érettnek tekinthetjük mindazt, amit múltunk e mellőzött fejezetéoől eddig sikerült feltárnunk: 1. ismerjük a 18. századi előzményeket; 2. ismerjük az első közép-európai gőzkotrót, a Vidrát és működését, mely egybefonódik Széchenyi István vízügyi tevékenységével; 3. ismerjük a vízépítőipari vállalkozók korai szereplését is, akik tőkeszegénységükben (és monopolhelyzetük által táplált pénzéhségükben) sokáig akadályozták e szakterület fejlődését és gátolták a Tisza-szabályozás előrehaladását; 4. ismerjük a tiszai állami kotrópark eredményes működését, amely megdöntötte a tőkés vállalkozók monopolhelyzetét és gátat vetett ezek káros tevékenységének; ismerjük 5. az Al-Duna szabályozásával kapcsolatos kotrásokat, mely nemzetközi elismerést szerzett a vízépítés nálunk nemrég még mellőzött gépi munkájának ... s. i t. A szegedi árvízkatasztrófához fűződő fordulat eseményeihez kapcsolódva ez alkalommal csak a kotrások hazai történetének a legkevésbé ismert és legmélyebb feledésbe merült tiszai fejezetét kíséreljük meg felvázolni. Már e helyütt fel szeretnénk azonban hívni a figyelmet arra, hogy ezek az eredmények elsősorban a hazai hajóépítő-iparnak köszönhetők: az újpesti hajógyárak ugyanis már több mint száz évvel ezelőtt megkezdték a kotrógépek gyártását, sőt annak Kelet felé (Bulgáriába és Oroszországba) való exportját is. (És itt csak zárójelben utalhatunk e hajóépítő iparunk korszerűségére, amelynek jellemzésére csak azt említjük meg, hogy éppen száz évvel ezelőtt, 1879—1880-ban készült el az első (magyar) dunai tolóhajó is: az újpesti Schönichen Hermann hajógyár építette a Türr István által újjászervezett Ferenc- Csatorna Hajóvontató Társulat rendelésére (Gerster Béla ig. főmérnök kezdeményezésére) P. Jacquelle francia mérnök — nyilvánvalóan Türr István francia kapcsolatai révén megszerzett — szabadalma alapján. (Erről tudósít bennünket egy rövid hír, a műszaki tájékoztatás hazai úttörőjének, Gonda Bélának lapjában: a „Gazdasági Mérnök" 1880. évi 4. évfolyamában (A „Gazdasági Mérnök", mint a Tiszavölgyi Társulat, majd a Temesvidéki Magyar-Mérnök- és Építész-egylet hivatalos lapja több mint három évtizeden keresztül legnépszerűbb műszaki tájékoztató folyóiratunk volt s a mezőgazdasági műszaki eredmények szinte egyedüli hazai terjesztője. Mind a lap, mind szerkesztője kimagasló szerepet töltött be műszaki irodalmunk fejlődésében, megérdemelné munkájának megfelelő méltatását ...) A műszaki irodalomtörténet jelentőségének témáját érintve hangsúlyozni szeretném, hogy jelen ismertetésünk egyúttal módszertani kísérlet is régi műszaki irodalmunk történeti forrásértékének és felhasználhatóságának felmérésére illetve bizonyítására — egybevetve, összehasonlítva azt a technikatörténet levéltári forrásainak korlátáival ... A szerző: Rupcsies György (1854— 1924) a 19. sz. második felének egyik legkiválóbb magyar folyamszabályozó mérnöke. Rövid társulati működés után nevezték ki a tiszai állami kotrások h. főmérnökévé s e minőségében megszervezte és irányította a Szeged (ill. Tápé) székhellyel működő tiszai állami kotrópark eredményes munkáját. Végül az al-dunai Vaskapu-szabályozás munkálatainak vezető mérnöke, valamint Rupcsies György, a tiszai kotrások megszervezője Luther Hugó konstruktőr-társaként az AI-Duna-szabályozás vízépítő gépeinek egyik kialakítója lett. A munkálatokról szóló beszámolóját, mint az év legjelentősebb műszaki tanulmányát, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1898- ban Hollón pályadíjjal tüntette ki. (E kitüntetés tanulmányát az olyan kiváló műszaki eredmények sorába emelte, mint Bánki Donátnak: „A gázmotorok elméletéről” szóló úttörő tanulmánya (1893), Bodola Lajos geodéziai (1894), Kherndl Antal hídépítési ill. grafosztatikai tanulmányai (1895) vagy Rejtő Sándor alapvető mechanikai technológiai tanulmánya (1897). (Később ezt a díjat kapta Hauszmann Alajos a kir. vár építéséről szóló beszámolójáért (1901) , Virág József a Pollák—Virágféle betűíró gyorstávíró ismertetéséért (1902) , és Kajlinger Mihály Budapest 1897—1900. évi vízellátásának ismertetéséért (1903).) A továbbiakban ismertetendő írása is hasonlóképpen nagy hozzáértésről: kiváló műszaki készségről, jó szervezőképességről és legfőképpen: nemzetközi szintű tájékozottságáról tanúskodik. Munkabeszámolójában elmondja, hogy az 1870-es évek árvizei és főleg az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa legfőbb tanulsága (a hazai és külföldi szakértők egyöntetű véleménye szerint) az, hogy a Tisza-szabályozás tervszerűtlen elhúzódása miatt a folyó egy tarthatatlan „átmeneti állapotba” került, és hogy a meder kialakulatlansága állandó veszélyeket rejt magában. Ez állította előtérbe a már Vásárhelyi által (a Vidra eredményes működése alapján) javasolt mesterséges medermélyítés — a kotrás — kérdését, amit a szabá29
