Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-04-01 / 4. szám

dicsérni lehet társadalmi munkájukat, amely a hajók téli tárolásánál, új épü­letük rendbehozásánál és a versenyek rendezésében jelentkezik. Siófokon újra megrendezték a vízügyi dolgozók gyer­mekeinek táborozását, akik két turnus­ban megismerkedtek a sportág alapfo­galmaival. Az asztaliteniszezők tavaly a Budapest l/A osztályban kilencedikek, az l/B osztályban tizenegyedikek, a II. osztályban hatodikok lettek. Az ifjúsági csapat ötödik helyen végzett. A 24 asz­taliteniszező sokáig teremgondokkal küz­dött. A sakkozók a Budapest I. osztály­ban 10. helyen végeztek. A tartalék gárda kerületi bajnokságot nyert. Válto­zatlanul sikeresen dolgoznak a felad­ványszerzők Bakcsi György nagymester irányításával. A vízilabdázók az NB Il/B osztályában 6. helyen végeztek — itt igen jó a kollektív szellem. Élénkült a természetjárás, a 31 tag tavaly 9 túrán vett részt. Az íjászok is rendezték so­raikat. Jelenleg húszán vannak és Ráczné Tessényi Éva vállalta a szakosz­tály újjászervezését. A rejtvényfejtők eredményes évet zártak. Az év legjobb fejtője számára alapított „Arany ceru­za” díjat mesterfokon Pálfalvi Zoltán, haladó fokon Pető János nyerte. A bridzs szakosztály tagjai tavaly 15 ha­zai és 4 külföldi nemzetközi versenyen vettek részt. A motorcsónak szakosz­tályt ez év januárjában vette át a VSC a Fővárosi Vízművektől. Negyvenen vannak, s a KÖVIZIG vállalta patrortá­­lásukat. Az 1979. évtől azok a szakosztályok kapnak támogatást, amelyek a legjobb eredményt érik el és ahol biztosítják a fővárosi vízügyi dolgozók sportolását. Továbbra is fontos a tömegsport fej­lesztése és a létesítményellátottság ja­vítása. A VSC várja a fővárosi vízügyi szervek dolgozóit. Bejelentette Szotyori Pál, hogy május 19-én az egyesület sportolói társadalmi munkában segítik a budapesti sportcsarnok felépítését. Beszámolójának végén köszönetét mon­dott az OVH vezetőinek a messzemenő támogatásért, megköszönte a sportkör valamennyi vezetőjének, sportolójának áldozatos, lelkes munkáját. Az elnöki beszámoló után Kőhidi An­dor, a számvizsgáló bizottság elnöke adott számot a VSC tavalyi pénzügyi tevékenységéről, majd hozzászólások következtek. Bíró Géza, Papp István, Reich Gyula, dr. Farkas Péter, Gálig Ferenc, Fehér Árpád, Pozsonyi Anikó és Farkas György mondott véleményt, adott bepillantást a szakosztályok éle­tébe, szólt a gondokról, tervekről. Dr. Breinich Miklós válaszadása és ösz­­szefoglalója után a közgyűlés résztve­vői elfogadták az egyesület módosított alapszabályát, az 1979. évi költségveté­sét és az új összetételű elnökséget. Eszerint a VSC elnöke: dr. Breinich Mik­lós, ügyvezető elnöke: Szotyori Pál, ügy­vezető elnökhelyettes: Várnay Levente, tagok: Boksa István, Dobó István, Kol­­tai József, Szabó Károly és Szőcs József. (Sz. L.) KERESZTREJTVÉNY KIÖNTÖTT VÍZSZINTES: 1. Legnagyobb folyónk árvíz és jég elleni védelme, valamint hajózhatósága érdekében végzett fo­lyamatos tevékenység. 14. Európai or­szág, ahogy lakói mondják. 15. ...La­jos, volt labdarúgó szövetségi kapitány. 16. Nálad, az elején! 17. Leemel. 20. Litium. 21. Mikes Kelemen. 22. Becézett női név. 24. Volt sakk világbajnok. 25. SEE. 27. Vég nélküli teve! 28. Vissza: Tortatöltelék. 30. A semmibe meredve néz. 32. Tüskés rágcsáló, ahogy a gye­rekek mondják. 33. Rejtő Jenő művei­ben gyakran szereplő oázis. 35. Germá­­nium, bőr. 36. Katonai egység. 37. Épí­tőanyag. 38. Alma ... 40. Nem fölé. 41. Kiejtett betű. 42. Valamely lejtőn kijelölt vízszintes vektor. 43. Az ízület része. 45. Szolnok páros betűi. 46. Ro­mániai folyó. 47. A vízszintes 43-mal egybeolvasva: szomjat oltani. 48. Orosz női név. 50. Német, norvég, olasz autók jelei. 52. Rendbontásra izgat. 54. Arizo­nai (USA) város a mexikói határ mel­lett. 55. Mereven kötelező érvényűnek tekintett tétel, tan. 57. Hosszú ideig. 58. Olga becézve. 59. Gyógyuló seb helye. 60. Erdőbe, azonos hangzói. 62. Az évek száma. 63. Árnál közepe! 64. Segítés valakinek, hogy valamely problémát meg tudjon oldani. 67. Olasz folyó. 68. Háta mögött rosszat mondó. 70. Alépít­ményi munkát végez. 72. Állandó meny­­nyiségü oldat odajuttatását szolgáló olyan berendezés, amely a két folya­dékszint különbségén alapul. FÜGGŐLEGES: 1. A mozgó folyadék­ban levő, vagy az álló folyadékban mozgó testre ható nyomóerő és a felü­let hányadosa. 2. A gázturbinás sugár­hajtómű tolóerejét növelő folyamat köz­ben ilyen a befecskedezett üzemanyag egy része. 3. Mint vízszintes 16. 4. Mind, összes angolul (ALL). 5. Szaporázza lép­teit. 6. Nyugalmában háborgat. 7. Tár­sas gépkocsi idegen helyesírással. 8. Liba egynemű hangzói. 9. Híres egye­tem a USA-ban. 10. Országos Rendező­iroda. 11. Vissza: nagy varázsló. 12. Át­térés vmire, átalakulás vmivé. 13. Lapos területen épített, a víz visszatartását szolgáló építmény. 18. Nem kell több. 19. Ruhán levő zsákszerű nyílás. 23. A vajkészítés mellékterméke. 26. Spanyol, német autók jelei. 27. Elvisel. 29. A Felső-Tiszavidék egyik jelentős folyója. 31. Rivalizál. 32. Az eke és a traktor dolga. 34. Ritka női név. 36. Nem rom­lik meg. 39. Ho-Si-Minh becéző neve volt. Hó ... 40. Román terepjáró gép­kocsi típusjele. 44. A nyúltenyésztőt így is nevezik. 47. Duna menti bolgár kis­város. 49. Becézett férfinév. 50. A ve­lencei városállam feje volt. 51. Férfinév. 53. A panasz szava ez a szó. 55. A földtörténeti ókor középső szakasza. 56. Nekem juttattad. 59. Halászati eszköz. 61. Több királyunk neve volt. 64. Gumi­kerék. 65. Kettőzött kettősbetű. 66. Kén és ezüst. 69. Kérdő névmás személyre. 71. Olasz folyó. Károlyi Zoltán Beküldendő: a vízszintes 1., 42., 72., a függőleges 1., 13., 29., 47. sorok megfejetése a megje­lenést követő két héten belül. A helyes megfejtők közölt három 50 Ft-os könyvutalványt sorsolunk ki. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom