Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
lás, a hypóiás, nem segít semmiféle vegyszerezés, ülepítés. A lakosság gondját megkísérlik minél gyorsabban megoldani. A csaknem 4 kilométer hosszúságú vezeték kiépítése azonban időt vesz igénybe. A Veszprém megyei Víz- és Csatornamű Vállalat tájékoztatása szerint a községi tanács kérésére a vízügyi igazgatóság tárgyalásra hivta meg az érintetteket. A megbeszélésen a várpalotai bányászok képviselője is ott volt. Elmondta, hogy két úgynevezett bányakút kristálytiszta vize a bányaművelésnél is igen hasznos lenne, mégis lemondanak róla a munkások a termelőszövetkezeti dolgozók érdekében. A VIZITERV székesfehérvári irodájának dolgozói megígérték, hogy a szokásosnál gyorsabban készítik el a nyomóvezeték és víztároló terveit. A fehérváriak első feladata, hogy Pét és Berhida között megtalálják az úgynevezett magaspontot, vagyis azt a helyet, ahol a legcélszerűbb a víztároló medencét felépíteni, ahonnan a víz az elosztóhálózatba jut. A székesfehérváriak a jövő év első felében adják a terveket. A nyomóvezeték megépítése két-három hónapnál nem tarthat tovább. Az elképzelések szerint a víztároló és a nyomóvezeték építését a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat készíti el. Addig is — időleges megoldásként — a megyei vízmű várpalotai üzemvezetősége rendszeres vízszállítással látja el a veszélyeztetett lakosságot. Hetente kétszer öt köbméter ivóvizet osztanak ki, a szükségletek szerint. A vizet egyliteres műanyag zacskókban kapják a fogyasztók. A tejcsomagolás adta ötlet — ideiglenes megoldásként — bevált. Mint ahogy bevált az egyéb vízszükséglet biztosítására másodnaponként feltöltött 7 ezer literes tartály, amely a veszélyeztetett terület utcáinak sarkán áll. A berhidaiakat jogosan érdekli, mikor oldódnak meg vízgondjaik. Nem kétséges, hogy a víz szennyeződéséből eredően a lakosságot nem érheti anyagi kár. Reméljük, Berhida vízellátása rövidesen éppen olyan jó lesz, amilyen száz és száz magyar falué, városé. Andrónyi András Tavasszal az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat segíteni próbált a vízgondokon. Sajnos eredménytelenül. A fúrásoknál kiderült, hogy kicsi a nyomás, kevés a vízhozam Literes műanyag fóliába töltik a vizet a Veszprém megyei Tejipari Vállalat korszerű üzemében MÚZEUMI HÓNAP в MÚZEUMI HÓN Ismerni Másfél évtizeddel ezelőtt az Országos Vízügyi Hivatal életre hívta és megalapította a Magyar Vízügyi Múzeum elődjét, egy kiállításrendező csoportot, hogy a vízügyi történeti emlékeket módszeresen gyűjtse össze az országban. A vizes múlt hagyatékai bizony megfogyatkoztak és megkoptak, hiszen nagyon kevesen törődtek azzal, mi történik az ősi műszerekkel, különösen abban a korszakban, amikor divatos volt a selejtezés. Maga a vízügyi múlt is megoszlott. Három múzeum is próbálta valamiképpen összehozni a történeti emlékeket, mindhárom hiányosan. A Magyar Nemzeti Múzeum elsősorban azt látta feladatának, hogy egy-egy kiemelkedő alak arcképe, kézirata, vagy kézirat-töredéke megmaradjon, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum az ősi foglalkozások, a halászat és vízi élet emlékeit szedegette össze, végül az Országos Műszaki Múzeum néhány, egyetemről kikerült régi műszernek adott helyet polcain, hogy legalább azok átmentődjenek holnapra. Mindezzel bizony kevés történt. Nagyok maradtak a hézagok és valamiképpen elsikkadt a vízügyi múlt legnagyobbjainak legfontosabb tette: ugyanis ők valóban átírták Magyarország térképét. Ha a XIX. század közepét megelőző felvételekre és térképlapokra tekint az ember, szomorúan állapítja meg, hogy a vizek szabadon garázdálkodva járják a termőtájat, s vízlevezető árkok, csatornák nélkül áporodnak hatalmas kiterjedésben mocsarak, terjesztvén sokféle betegséget. A XIX. század egész Magyarország történetében fordulópontot jelent. Egészen pontosan megfogalmazva, 1846-ban mélyítette a földbe az ásót Tiszadob határában Széchenyi István, és kezdetét vette Magyarországon a nagy vízszabályozás. Keveset írtunk erről s még kevesebbet szóltunk arról: mit jelentett csupán a Tisza völgyében ez a munka. Egyetlen számadatot mégis illik ide vésni — 1846-tól 1945-ig a magyar földmunkások kiváló mérnökök vezetésével egymilliárd köbméter földet mozgattak meg, beépítették csatornákba, gátakba, utókba, s ezzel mintegy 3 millió hektár földet mentettek meg az örök veszedelemtől, az árvizektől. Természetesen ez a visszatekintésnek csupán egy töredéke, mert ha a Magyar Vízügyi Múzeum feladatkörét kiteljesítjük, időben és korban vissza kell lépnünk századokat, az első törvények megalkotásáig, az első munkálatok megindításáig. Eleink, ahogyan ezt a történészek közüí néhányon leírták már, elsősorban a dús édesvizek csalogatása nyomán jöttek hatalmas állatsereglettel a vízjárta tájakra, ahol a szára-Sorbanállás a Hársfa utcában a mosáshoz is szükséges vízért 6
