Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-07-01 / 7. szám

vajon JÓZSEF 1918—1979 Megrendülve fogadtuk a hírt, 61 éves korában meghalt Vajda József, az OVH egykori elnökhelyettese, a Vízgazdálko­dási Tröszt nyugdíjas vezérigazgatója. Halálával nagy veszteség érte a vízügyi szolgálatot. Akik ismerték Vajda Józse­fet, tudják, egész életét a tenniakarás, az alkotó munka töltötte ki. A felsza­badulás előtt vízvezeték-szerelőként dol­gozott, élte a munkások küzdelmes éle­tét. A párt 1949-ben emelte ki és küldte az Országos Vízgazdálkodási Hivatal­hoz, ahol rövidesen osztályvezető lett. Ezekben az években kötelezte el magát a vízügyi szolgálattal, amelynek halá­láig lelkes, odaadó munkása volt. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1956-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. A megszerzett tudást jól kamatoztatta a vízügyi szolgálat különböző posztjain. Az ellenforradalom után ő szervezte meg az Országos Vízügyi Főigazgató­ságnál a pártszervezetet — annak alap­szervi titkára lett. 1957-ben csoportfő­nökké, majd főigazgató-helyettessé ne­vezték ki. Jelentős részt vállalt a vízel­látás és csatornázás fejlesztésében. A tanácsi vezetőkkel szoros elvtársi és szakmai kapcsolatot épített ki. 1966-ban az OVF vizépitőipari központ vezetőjé­vé nevezték ki főigazgató-helyettesi, majd OVH elnökhelyettesi rangban. A Vízgazdálkodási Tröszt vezérigazgatója lett 1971-ben. Szervezte, irányította, ve­zette az OVH vizépitőipari, vízgépészeti, a regionális vizmű és vízgazdálkodási vállalatait, a vízügyi igazgatóságok épí­tési és ipari jellegű tevékenységét. A lelkes vízügyi vezető nyugdíjasként is aktív munkát végzett. Mint pártmunkás, az MSZMP KB politikai munkatársaként tevékenykedett, mint vízügyi mérnök, az OVH vízellátási és csatornázási főosz­tályának munkáját segítette. E munkája közben érte a harmadik szívroham. Vajda József egész életét a párt és a vízgazdálkodás szolgálatának áldozta. Személyében jól ötvöződött a politikai meggyőződése mellett szilárdan kitartó kommunista, a munkatársaival jó em­beri kapcsolatot tartó vezető, a jó barát, a munkatárs és a szakmáért lelkesedő, azt életcéljának tekintő vizesmérnök. A NEMZETKÖZI VÍZELLÁTÁSI SZÖVET­SÉG (IWSA) utolsó kongresszusát 1978 szeptemberében tartotta Kyotóban. A soron következő kongresszust 1980 szep­tember elején tartják Párizsban. A kongresszus helyének kiválasztásánál az volt az elsődleges szempont, hogy mivel jobban megközelíthető, több szakem­berre számítanak a világ különböző or­szágaiból; tekintettel arra, hogy a la­kosság vízellátásának biztosítása, il­letve fokozása világszerte elsőrendű feladat. Kérdeznek a fiatalok FÓRUM A FELSÖTISZAVIDÉKI VIZIG-nél A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság „Krúdy Gyula" KISZ alapszervezete FÓRUM-ot rendezett, amelyen a válla­lat gazdasági vezetői — Jeczkó János, Bartók János és Mudri Sándor igazgató­­helyettesek — válaszoltak a fiatalokat érdeklő kérdésekre. A kérdések egy része a bérezésekkel, a jutalmazásokkal foglalkozott. Vélemé­nyek hangzottak el a jó munkát végzők, s a mozgalmi életben aktívabb dolgo­zók differenciáltabb bérezéséről és ju­talmazásáról. Szó volt a lakásigénylé­sekről, és a lakások elosztásáról, a szakszervezeti üdültetésről, a béren kí­vüli juttatásokról, valamint a vállalati célkitűzések megvalósításáról. A nagy érdeklődést keltő, jó hangu­latban lezajlott FÓRUM azt bizonyi­­totta, hogy az itt dolgozó fiatalok részt kérnek és vállalnak a Vízügyi Igazga­tóságra háruló, fokozottan jelentkező feladatokból. (k. i.) IVÓVÍZELLÁTÁSI ÉRDEKESSÉGEK Olaszországnak jelentős idegenforgal­mi centruma Capri szigete, ahová év­századokon keresztül hajón szállították az ivóvizet, és kellő kezelés után a ciszternákban összegyűjtött csapadék­víz szolgálta az egyéb háztartási és lo­­csolási célokat. A 70-es években ver­senypályázatot írtak ki a sziget vízellá­tásának megoldására. A versenytárgya­lást egy norvég vállalat nyerte el. A vizet Sorrentó községtől nem messze, egy félszigeten építették ki, ahonnan három párhuzamos, 170 mm átmérőjű nyomóvezetékkel, 7,6 kilométeren kö­rülbelül 80 m mélyen a tengerbe fek­tetve vezetik a szigetre a vizet. A víz­mű 1978 nyara óta üzemel. Régi görög település Pergamon, amely a mai Törökországban, Izmirtől északra található. Az i.e II. évszázad­ban épült a királyi vár kopár sziklák között egy hegy tetején. A vár vízveze­tékrendszere 45 km hosszú, 3 km-es bújtatóval, illetve alagúttal épült. A csőrendszer 19 atmoszféra nyomásra épült ki. A létesítmény érdekessége, hogy a XX. századig a világon nem volt található ilyen rendszerű és mé­retű vízellátási megoldás. A vízellátó rendszer rekonstrukcióját a közelmúlt­ban végezték el. Köztudomású, hogy Pergamonból (jelenleg Bergama) ered az NDK-ban, Berlinben kiállított híres pergamoni Zeusz-oltár. AZ OVH VÍZGAZDÁLKODÁSFEJLESZ­TÉSI FŐOSZTÁLYA megbízta a VGI-t a Zagyva—Tárná vízgazdálkodási szabá­lyozórendszer fejlesztésének és vezérlé­sének munkáival. A munkát 1981-ig végzik el. Ebben az évben elkészül a Felső-Zagyva harmadik tározója a Tar­­ján-patakon Kisterenyénél. Ezzel össz­hangban a VGI feladata a három tá­rozó stratégiai szintű vezérlésének meg­oldása. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság megbízására az egyes tá­rozók „real-time” irányítási politikáinak megoldását, a stratégiai szintű vezérlés alapján a VITUKI Vízrajzi Intézete vég­zi el. A PÉCSI POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI FŐISKOLA Bajai Vízgazdálkodási Inté­zetét felkérte a Középdunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság, hogy számítógépes módszerrel vizsgálja meg a meglevő tározók vízkészletének jobb kihaszná­lási lehetőségeit. Egy időben elvégzik a tározási lehetőségek vizsgálatát is. A kutatás lehetőséget nyújt, hogy a későbbiekben felülvizsgálják az üze­melő tározók vízjogi engedélyeit és ja­vaslatot tegyenek az eddiginél haté­konyabb vízfelhasználásra. A KÖZÉPDUNAVÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG ebben az esztendőben szerződést kötött a VITUKI II. Vízépítési Intézetével a Kvassay-zsilip vizátbocsá­­tási képességének meghatározására. A szerződés szerint az intézet az 1976 óta mért adatokat kiegészíti és elkészíti a hitelesítési görbéket. A munkával — amelyet az OVH kezdeményezett — 4 éves program fejeződik be. A turbinák és szivattyúk hitelesítésére ezt köve­tően kerül sor. LÉGTISZTÍTÁSI ELLENŐR. A légtiszta­ság ellenőrzésére műszert szerkesztet­tek Moszkvában. Elég a műszer objek­tívét a gyárkémény torkára irányítani, a számlapon máris megjelennek a füst összetételére és hőmérsékletére vonat­kozó adatok. Ezenkívül a műszerrel a légköri szennyeződést okozó objektum rögtön le is fényképezhető. így nemcsak a légtisztaság ellenőrzése, de a szabály­­sértés is azonnal dokumentálható. VÍZÁTVEZETÉS: A Colorado helység­ben a Fringpan és Arkansas folyó vizé­nek felhasználásával vízellátó és víz­erőmű rendszer stb. készült. A terv sze­rint 6 nagyobb, 16 kisebb völgyzáró gát és 9 vízátvezető alagút épül. A terv 2/3 része már megvalósult. A tározók és vízátvezetések komplex hasznosításúak (vízellátás, vízerőhasznositás stb.). Az építés közben módosított terv nagy fi­gyelmet fordít a környezeti és bizton­sági érdekekre. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom