Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
mosások megkötéséről és a hegyi patakok szabályozásáról is állítottak ki terveket és modelleket. A KIÁLLÍTÁS különböző pavilonjaiban a közegészségügyi munkálatokat mutatták be, budapesti és országos viszonylatban. A főváros ivóvízellátásával kapcsolatban a káposztásmegyeri 120 ezer m3-es vízszolgáltatást ismertették, amely kb. 400 ezer lakos ellátására volt elegendő, de a kutak számának szaporításával ez kétszeresre fokozható. 1890 és 95 között 35 városi és községi vízvezetéki tervet bíráltak felül, ezekből hét került megvalósításra. Az artézi kútfúrások is a fővárosból indultak el; о Margitszigeten 1866-ban 118,5 m mély, 1868-ban pedig a Városligetben 916,5 m mély kutat fúrtak. De megkezdték az Részlet a kiállításból alföldi kútfúrásokat is (Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, Szabadka, Zombor). Ezek Alföldünk rétegződését is feltárták. 328 községben 1325 nagyobb kútfúrást végeztek, ebből 555 volt pozitív (felszín fölé emelkedő), 238 pedig eredménytelen. Budapest és Arad csatornázása is szerepelt a kiállításon; 15 csatornázási tervet bíráltak felül a Közegészségügyi Szolgálatban, amelyekből egy meg is épült. A vízügyek adminisztrációját is szemléltették: a vízhasznosító és talajjavító munkákkal, továbbá az ide tartozó társulatok állami vezetésével 12 kerületi kultúrmérnöki hivatal foglalkozott. Ma is ennyi hivatalaink, illetve igazgatóságaink száma — az alig egyharmadnyi országterületen. (A folyammérnöki munkákkal és az ármentesítéssel 16 folyammérnöki hivatal foglalkozott, ezekhez 53 társulat csatlakozott.) Külön részben tüntették fel a vízügyi kérdések rendezését. 1895 végéig 29 ezer 779 vízikönyvi bevezetés történt, ebből a már megépült vízművek törvényesítésére 21 162, új vízművek engedélyezésére 8617 vonatkozott. Ezenkívül 10 év alatt 1400 vízrendőri ügyben szakértősködtek. Ide sorolhatók a Vízügyi és Hajózási Közlönyök évfolyamai is, amelyek a vízjogi kérdésekben hozott, döntvény jellegű miniszteri határozatokat is közölték. Az első világháború kitöréséig az országban 173 szivattyútelep épült és közel másfél millió kh-ra becsülhető az a terület, amelyet a mezőgazdaság részére megmentettek a belvizektől. (Jelenleg 266 szivattyútelepünk van, a belvízcsatorna hossza pedig kb. 36 ezer kilométer.) Alagcsövezés 1918-ig 46 és lélezer hold területen épült. A nedvesítő öntözésre berendezett műrét követendő példája az aradi Kultúrmérnöki Hivatal által 1901-ben megépített békéscsabai öntözött rét, az Élővízcsatornából táplálva. (Tizenkét év alatt amortizálódott!) A trianoni béke után a mintegy 27 ezer kh rétöntöző telep tetemes részén felhagytak az öntözéssel. Érdemes megemlíteni, az aradi szennyvízszűrő telepet is, amely még 1896-ban épült. Itt a takarmányrépa és a lucerna is igen jól jövedelmezett. Ilyen telepeket rendeztek még be Temesváron, Székesfehérvárott és később Debrecenben is. HALASTAVAINK már korábban is voltak (tatai öreg tó, Kikéri tó, Pátkai tó, stb.), de az első korszerű halastó 1894- ben épült — az Országos Halászati Felügyelőség tervei alapján — Simontornyán, 130 kh víztükörrel. A század elején már 6500 kh területen folytattak tógazdálkodást, az első világháborúig pedig 12 ezer kh-n rendeztek be. Trianon után ebből is csak 8200 kh-nyi maradt, de a második világháborúig 18 és félezer holdnyira növekedett. Jelenleg kb. 20 ezer hektár az üzemelő tófelület, de a harmincas évek átlagos tógazdasági haltermelésének (40 ezer q) közel hatszorosa a mai. A halastavak az elsőrangú telkesítések és talajjavítások közé sorolhatók, hiszen lehetővé teszik a mély fekvésű, szikes területek jövedelmező kihasználását. ÖNTÖZÉSEINK területe 1944-ben 28 ezer kataszteri hold, 1959-ben pedig már több mint 126 ezer. Jelenleg 450 ezer hektár. Végül megállapíthatjuk, hogy a Kultúrmérnöki Szolgálat a második világháború kitöréséig közel 2 millió kh-n teremtette meg a korszerű mezőgazdasági termelés lehetőségét talajjavítási munkáival. Ez a mai 93 ezer km2-es országterületnek kb. 12%-a. Az Intézmény 1948-ig állt fenn, ettől kezdve a régi kultúrmérnöki hivatalok feladatköiét a vízgazdálkodási körzetek látták el,'1951-ben önállósult Kultúrmérnöki és Belvízrendezési Hivatalként, mígnem 1953 őszén az egységes vízügyi igazgatás kialakulásával a kultúrmérnöki feladatkör beleolvadt a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe. Az eltelt száz esztendőből negyven év (1879—1918) Kvassay Jenő nevéhez fűződik, aki négy évtizedes munkájával új korszakot teremtett hazánkban a talajjavítások terén. Fontosabb ténykedései: az 1885. évi XXIII. te.: a vízügyi törvény megalkotása, az Országos Halászati Felügyelőség, valamint a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat szervezése, de ő kezdeményezte a balatoni és a budapesti kereskedelmi és ipari kikötők építését is. Gyakorlati munkái és szervezői működése mellett nagy jelentőségű szakirodalmi tevékenysége is. Első könyve: Rétmívelés, különös tekintettel az alagcsövezésre és öntözésre; legkiválóbb munkája az 1879-ben megjelent Mezőgazdasági vízműtan, amely évtizedeken át a kultúrmérnökök kézikönyve volt. Az ebben lerögzített aiapelveknek megfelelően igyekezett mindig a komplex vízgazdálkodás követelményeit megközelíteni. Méltán emeltek neki emlékművet Bc- Ictonföldváron ezzel a felirattal: „Ősi család fia volt, lett új korszaknak hőse, S új fénnyel ragyogó ő be a régi nevet. Ősei fegyverrel védték a szent honi földet, Ö tudományával szállt, a csatasíkra azért. Nagy folyamot, kis vadvizeket zabolázva serényen, Sok meddő földből alkota dús televényt. Hű fia a honnak, lelkes híve a Balatonnak. Emlékét hálánk lengje örökre körül!" Az ő nevét viseli az 1200 méter hoszszú platánsoros parti sétány is, ahonnan festői panoráma nyílik a Balatonra. Dr. Flóris Gyula KOMMUNISTA MŰSZAK A VITUKI mintegy 400 dolgozója vett részt azon a kommunista műszakon, amelyet a Nemzetközi Gyermekév alkalmából rendeztek. A dolgozók egy része a sportlétesítményeknél végzett fizikai munkát, parkosítást, míg a többiek kutató-fejlesztő munkával töltötték a műszakot. A kommunista műszak bérét a gyermekek védelmére, életkörülményeik javítására fordítják. 22
