Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
rint igen veszélyes álláspont visszaszorításához), mely elsősorban a „levéltári források" dogmatikus tiszteletében, szakmai „túlbecsülésében”, másrészt a műszaki szakirodalmi források lebecsülésében, sőt gyakori negligálásában nyilvánul meg. Pedig mindez egészen más kutatási területek gyakorlatának és tapasztalatainak a műszaki területekre való indokolatlan (mert itt semmiképpen sem érvényes) kiterjesztését jelenti. Ezt a felfogást pedig azért kell alapvetően és elvileg is tévesnek és veszélyesnek tekintenünk, mert idegen a technika szellemétől és lényegétől, hiszen a technikában történetileg is jelentős és figyelemre méltó csak az olyan esemény és eredmény, mely a fejlődés irányába mutat: előbbre viszi a műszaki haladást (akár egy szűkebb szakmai területen, akár egy meghatározott földrajzi egységen belül is ...) Ez az, amit a technika történetének a technikai műveltségtől érintetlen (kezdő, műkedvelő vagy zsurnalisztikái szintű) művelői nem érthetnek meg, hogy t. i. „a technika története elvileg és szükségszerűen is »fejlődéstörténet«, sőt — “problématörténet«”, ahogy azt a technika történetének nemzetközi szintű művelői pl. a német Oscar Miller vagy Friedrich Klemm már régen megfogalmazták. (Itt csak utalhatunk arra, hogy a világ egyik legnagyobb műszaki gyűjteményét a müncheni Deutsches Museumot, alapítója erre az elvre építette: a múzeum ma is csupán a „technikai fejlődés mérföldköveit” jelző „műszaki emlékeket, alkotásokat” gyűjti ...) Különösen érthetetlen — és bár ritkán: ez is előfordul — ha egy műszaki képzettségű, mérnök „technikatörténész" képviseli ezt az álláspontot, hiszen önmagával, az általa képviselt technika szellemével kerül ellentétbe s a technikát alkotás helyett a reprodukálás szintjére süllyeszti le. De ellentétbe kerül az élettel, a műszaki gyakorlattal magával is, hiszen az egész — immár másfélszázados múltú! — műszaki dokumentációs gyakorlat (a fejlődés egyik motorja) is azon a felismerésen alapul, hogy az új műszaki eredmények a szakirodalmon keresztül válnak a technikai haladás tényezőivé, mozgató erőivé . . . A technika történetének alaposabb ismerete azt tanúsítja, hogy az az igény, amit a technika haladása ma támaszt a mérnökökkel szemben, hogy ti. környezetük helyzetén és problémáin túl ismerjék szakterületük világszintjét is — mindig is igény volt, ezt az élet a történelem folyamán mindig is megkövetelte a különböző korok mérnökeitől, ha azok méltók voltak erre a névre, a technika fejlődésében betöltött felelős posztra ... A nem műszaki felkészültségű technikatörténésznek tehát kétszeres nehézséggel kell megküzdenie bizonyos korok műszaki problémáinak megközelítésében: a technika általános megközelítésén túl annak korhoz: térhez és időhöz kötött helyzetét is ismernie kell. E kettős tájékozottság pedig a legnagyobb kutatói gyakorlat és legszélesebb körű iskolázottság esetén sem biztosítható megfelelő szakmai kalauzok: az egyes korok és országok technikájában egyaránt otthonos műszaki vezetők segítsége nélkül. (Természetesen nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ebben a szakirodalomból meríthető segítségben mindig a „minőség" a döntő. Vagyis a megfelelő szakirodalmi források) kiválasztása lényegében azonos azzal, amit a történeti kutatásban általában „forráskritikának” nevezünk. (Ahogy ti. egy háború bemutatásában nem jutna eszébe egyetlen történésznek sem, hogy a Garay által jellemzett obsitos bakák emlékezéseire támaszkodjon, ugyanúgy a műszaki munka terén is a legfelsőbb szintű vezetőkre és alkotó egyéniségekre kell támaszkodnunk, azoktól kell útmutatást szereznünk ...) Végül nem hallgathatom el, hogy lörténetfilozófiai- módszertani szempontból is milyen súlyos veszélyeket rejt magában a források ilyen korlátozása: ez a látszólagos pozitivizmus ellenére is menthetetlenül a legszélsőségesebb idealizmushoz vezet, hiszen a tényleges valóságot (és a valóságmegismerés igényét) összetéveszti és felcseréli a valóság nyomainak kutatásával, a valóságról szóló hiányos és töredékes jelekkel és nyomokkal. Igyekszik elhitetni nemcsak önmagával, hanem másokkal is, hogy a valóságot vizsgálja s a valóságról ad 'képet, pedig csak annak egyoldalúan leszűkített jeleit regisztrálja, mint Platon közismert barlanghasonlatában a barlanglakok — az árnyképeket. . . Károlyi Zsigmond LEGFONTOSABB környezetvédelmi feladatait valamennyi helyi tanács rendeletben rögzíti 1980-ig Szabolcs-Szatmárban, s a jövőben rendszeresen ellenőrzik azok végrehajtását, határozta e! a megyei tanács nyíregyházi ülésén, amelyen jóváhagyták a megye 1990-ig szóló környezet- és természetvédelmi koncepcióját. Víztisztító üzem kezdte meg működését a szegedi szénhidrogén-medencében. Berendezései megtisztítják az olajjal együtt felszínre kerülő vizet a szenynyeződéstől. A Duna-kanyar Intéző Bizottság pályázati felhívása Az elnökség határozata értelmében a Kulturális Szakbizottság, DUNA KANYAR 1979. TÁJ ÉS EMBEREK címen fotópályázatot hirdet. A PÁLYÁZAT CÉLJA: Dokumentálni a „Dunai Vízlépcső” területen folyó építkezéseket, erőfeszítéseinket, megmutatva utódainknak: mitől, hogyan, mit alkottunk. Megörökíteni azokat a helyeket, épületeket, műtárgyakat, melyek a közeljövőben megváltoznak, lebontásra kerülnek. Fotódokumentációs anyagot teremteni az utókor számára a változásra kerülő területről. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: A téma nem lehet általános és csak a Duna-kanyar területéről merítheti témáját. A pályázaton részt vehet hivatásos fotóművész, amatőr fotós, klub, egyesület és más szervezet. A fotó lehet fekete-fehér és színes kép. Diapozitivot nem fogadunk el. Pályázni több képpel is lehet. Beküldeni csak 18X24 cm-es nagyságú képet lehet. Csak egy pozitivot kérünk a negatívval együtt. Pályázni csak eredeti fotóval lehet. Korábban már pályázaton részt vett, vagy máshol közölt képet nem fogadunk el. A Duna-kanyar Intéző Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött képeket bárhol megjelentesse, a negatívról másolatot készíttessen, a pályázati anyagból kiállítást rendezzen, valamint a szerző nevének feltüntetésével a beküldött anyagot eladhassa. PÁLYÁZATI DIJAK: I. díj 10 000 Ft, II. díj 8 000 Ft, III. díj 5 000 Ft. A IV., V. és VI. helyezett fényképezőgép, nagyító és montírozó tárgyi díjazásban részesül. Minden résztvevő részvételi oklevelet kap. A pályázat eredményének kihirdetése 1979. augusztus 20. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1979. július 1. A pályázati anyagot a Duna-kanyar Intéző Bizottság címére kell beküldeni: Budapest, 1088 Múzeum u. 11. A pályázat részletes feltételeiről a Duna-kanyar Intéző Bizottság titkára nyújt felvilágosítást. Telefon: 340-324, 343-751. DIB KULTURÁLIS SZAKBIZOTTSÁGA 31
