Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

EMBER. VÍZ. TÖRTÉNELEM Piramis a gátakban? Д Közel-Keleten folyó régészeti fel­tárások, ásatások előkészítésére gyakran végeznek légifényképe­ző felderítő repüléseket. E felvételeken a földfelszín alatt rejtőző alapfalak, csatornamaradványok, régi hídpillér-tö­­redékek, kitaposott karavánutak stb. raj­zolódnak ki és jó útmutatást adnak a kutató ásások megkezdésére. A Nílus mentén 1964-ben felvett ké­peken ősi, épített út nyomát vélték fel­fedezni. A terep átvizsgálásakor azon­ban út helyett régi-régi hajócsúsztató pálya maradványait találták meg. Kő­keményre száradt nílusi iszap borította a vékony homokréteg alól előkerült pá­lyát — benne termeszek által rég el­tüntetett — dorongok nyomaival. Kide­rült azután, hogy a pályával az ókori egyiptomiak, a Nílus második zuhatag­­ját kerülték meg, emberi erővel vontat­ták át a hajókat, hogy az alacsony víz­állásnál veszedelmes zuhatagot meg­kerüljék. Magas vízálláskor nem hasz­nálták, olyankor hajózni is tudtak. A csúsztató pályán emberi lábnyomokat is találtak, a bárkákat vontató katonák, vagy talán rabszolgák nyomát. Használatkor a pályára vizet öntöztek és a meglágyult iszapon jól tudták a bárkákat mozgatni. A keresztbe rakott dorongok a hajó megsüllyedését, félre­­csúszását akadályozták meg. Egyébként volt olyan zuhatag is, amelyen hajóval egyáltalán nem tudtak járni, azért csa­tornával megkerülték; a munka elké­szültét emléktáblával örökítették meg. Az ókori birodalmak idején a Níluson nagy forgalom zajlott, a garnizonok, földművestelepek ellátását hajózással biztosították. A Nílustól keletre elterülő mocsaras sivatagon, Mezopotámia és India felé erre vágtak át a karavánutak; időnként kalózvállalkozások, katonai expedíciók zavarták meg a táj nyugalmát. A fáraók ezt a területet határövezetnek tekintet­ték, kelet felé erődítmények, figyelő- és jelzőállomások, vámházak vigyáztak ez ország biztonságára. A karavánok ka­pukon át léptek ki a sivatag felé, erre menekült Mózes népe is, de hogy mi­lyen úton haladt a néptömeg, évszáza­dos régészeti és történelmi-földrajzi vita tá rgya. A Vörös-tenger és a Földközi-tenger között a Nílus és a mocsaras területek felhasználásával ismeretlen régi idők óta próbálkoztak hajózóutat készíteni. Az elmúlt évtizedekben is sok szó esett a Szuezi csatornáról, háborúk zajlot­tak körülötte, többször lezárták, nap­jainkban újból használható, mélyítését, kiszélesítését tervezik; a kényszerű szü­net idejében fejlesztették ki az olaj­szállító tankhajó-óriásokat, amelyekkel Afrika megkerülésével is gazdaságosan lehet a kőolajat fuvarozni; ugyanakkor a tankhajók mérhetetlen veszélyt jelen­tenek a tenger élővilága számára, ahogy az újságokban azt nap mint nap olvashatjuk. Az ókori közel-keleti civilizációkban számos uralkodó adott parancsot mes­terséges vízi út létesítésére, többször megindult a hajóforgalom a zegzugos csatornákon, azután a sivatagi homok rendre mindegyiket betemette, bár egyik-másik ókori építmény maradvá­nyai ma is felismerhetők. A Vörös-tenger és a Delta-vidék — ahol a folyam szerteágazva ömlik a tengerbe — környékén sekély vizű la­gúnák találhatók; régi, veszedelmes ma­lária-fészkek. A fáraók itt sok ezer főnyi munkáskéz igénybevételével vízi utakat építtettek, mondani sem kell, óriási em­berveszteséggel. A csatornákon szállí­tották a karavánoktól átvett dúsított rézércet és más árut, amit a Sinai-fél­­sziget felől vittek a birodalomba. Több korszak jeleskedett csatornaépítkezések­kel. így például időszámításunk előtt 20 évszázaddal Szenuszret fáraó idejé­ben a Keserű-tavak közbeiktatásával vízi utat ástak, amelyen a sekély merü­lésű bárkák könnyedén mozogtak, át­evezhettek a Nílusra is. Nekosz fáraó — i. e. 610—594 közölt uralkodott — a lagúnákon és mocsara­kon átvágott csatornát építtetett a két tenger és a Nílus közé. Hérodotosz gö­rög történetíró is írt erről. Szerinte i. e. 600 körül, amikor a fáraók megbízásá­ból a föníciai hajósok felderítő utazást végeztek az afrikai kontinens körül, ezt a csatornát is használták. Hosszát kb. 150 km-nek gondolják, Hérodotosz sze­rint 3—4 napi járás. Modern történészek a csatornaépítést nem Nekosznak, hanem a nagy Ram­szesz fáraónak tulajdonítják, akinek uralkodása idején libanoni cédrusfa és más értékes termék utazott a csatorná­kon a birodalom belseje felé. Hérodo­tosz ugyan kételkedett e hír valódiságá­ban, mert a föníciaiakat hazudósnak tartotta. „Hazudsz, mint egy föníciai” mondták annak, akit sértegetni akar­tak. A hajósok ugyanis azt mesélték, hogy dél felé tartó útjukon hónapokig úgy látták, hogy a Nap balról kel fel, észak felé utaztukban jobbról látták. Ez lehetetlen — vélte Hérodotosz, pedig éppen ez bizonyítja, hogy a hajósok Afrikát megkerülték. emcsak Hérodotosz, Diadorosz, Sztrabon és Plinius is megemlí­tik a fáraák csatornaépítkezé­seit; arabok is szólnak róla. A csatornákat karbantartották, de ha a központi hatalom gyengült, elha­nyagolták és akkor járhatatlanná vál­tak. Dareiosz perzsa király Egyiptom meg­támadása után a tönkrement vízi utakat rendbe hozatta, és emléktáblát állítta­tott a következő felirattal: „Én, Dareiosz nagykirály, meghódí­tottam Egyiptomot és parancsomra ha­józócsatornát ástak a Nílustól a Perzsa öbölig". Dareiosz csatornáján kétirányú forgalom bonyolódhatott le, hossza négynapi járás volt. Sztrabon — neves földrajztudós — szerint Dareiosz idejében nem épült meg a teljes csatornarendszer, mert a nagykirály fülébe valaki azt súgta, hogy a Vörös-tenger szintje magasabb a Ní­lusénál, azért, ha a csatornát megnyit­ják, a folyam vize összekeveredik a ten­ger vizével, ami katasztrófát jelent. Ezért a kőemlékre utólag felvésték, hogy a munkát stratégiai megfontolásból nem fejezték be. A kőemléket Szueztől ke­letre a sivatagban megtalálták. Xerxész a rombolt és eltömődött csa­tornát kitisztíttatta, befejeztette és ezzel A Szuezi csatorna megnyitása. (Egykorú fametszet) 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom