Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
EMBER. VÍZ. TÖRTÉNELEM Piramis a gátakban? Д Közel-Keleten folyó régészeti feltárások, ásatások előkészítésére gyakran végeznek légifényképező felderítő repüléseket. E felvételeken a földfelszín alatt rejtőző alapfalak, csatornamaradványok, régi hídpillér-töredékek, kitaposott karavánutak stb. rajzolódnak ki és jó útmutatást adnak a kutató ásások megkezdésére. A Nílus mentén 1964-ben felvett képeken ősi, épített út nyomát vélték felfedezni. A terep átvizsgálásakor azonban út helyett régi-régi hajócsúsztató pálya maradványait találták meg. Kőkeményre száradt nílusi iszap borította a vékony homokréteg alól előkerült pályát — benne termeszek által rég eltüntetett — dorongok nyomaival. Kiderült azután, hogy a pályával az ókori egyiptomiak, a Nílus második zuhatagját kerülték meg, emberi erővel vontatták át a hajókat, hogy az alacsony vízállásnál veszedelmes zuhatagot megkerüljék. Magas vízálláskor nem használták, olyankor hajózni is tudtak. A csúsztató pályán emberi lábnyomokat is találtak, a bárkákat vontató katonák, vagy talán rabszolgák nyomát. Használatkor a pályára vizet öntöztek és a meglágyult iszapon jól tudták a bárkákat mozgatni. A keresztbe rakott dorongok a hajó megsüllyedését, félrecsúszását akadályozták meg. Egyébként volt olyan zuhatag is, amelyen hajóval egyáltalán nem tudtak járni, azért csatornával megkerülték; a munka elkészültét emléktáblával örökítették meg. Az ókori birodalmak idején a Níluson nagy forgalom zajlott, a garnizonok, földművestelepek ellátását hajózással biztosították. A Nílustól keletre elterülő mocsaras sivatagon, Mezopotámia és India felé erre vágtak át a karavánutak; időnként kalózvállalkozások, katonai expedíciók zavarták meg a táj nyugalmát. A fáraók ezt a területet határövezetnek tekintették, kelet felé erődítmények, figyelő- és jelzőállomások, vámházak vigyáztak ez ország biztonságára. A karavánok kapukon át léptek ki a sivatag felé, erre menekült Mózes népe is, de hogy milyen úton haladt a néptömeg, évszázados régészeti és történelmi-földrajzi vita tá rgya. A Vörös-tenger és a Földközi-tenger között a Nílus és a mocsaras területek felhasználásával ismeretlen régi idők óta próbálkoztak hajózóutat készíteni. Az elmúlt évtizedekben is sok szó esett a Szuezi csatornáról, háborúk zajlottak körülötte, többször lezárták, napjainkban újból használható, mélyítését, kiszélesítését tervezik; a kényszerű szünet idejében fejlesztették ki az olajszállító tankhajó-óriásokat, amelyekkel Afrika megkerülésével is gazdaságosan lehet a kőolajat fuvarozni; ugyanakkor a tankhajók mérhetetlen veszélyt jelentenek a tenger élővilága számára, ahogy az újságokban azt nap mint nap olvashatjuk. Az ókori közel-keleti civilizációkban számos uralkodó adott parancsot mesterséges vízi út létesítésére, többször megindult a hajóforgalom a zegzugos csatornákon, azután a sivatagi homok rendre mindegyiket betemette, bár egyik-másik ókori építmény maradványai ma is felismerhetők. A Vörös-tenger és a Delta-vidék — ahol a folyam szerteágazva ömlik a tengerbe — környékén sekély vizű lagúnák találhatók; régi, veszedelmes malária-fészkek. A fáraók itt sok ezer főnyi munkáskéz igénybevételével vízi utakat építtettek, mondani sem kell, óriási emberveszteséggel. A csatornákon szállították a karavánoktól átvett dúsított rézércet és más árut, amit a Sinai-félsziget felől vittek a birodalomba. Több korszak jeleskedett csatornaépítkezésekkel. így például időszámításunk előtt 20 évszázaddal Szenuszret fáraó idejében a Keserű-tavak közbeiktatásával vízi utat ástak, amelyen a sekély merülésű bárkák könnyedén mozogtak, átevezhettek a Nílusra is. Nekosz fáraó — i. e. 610—594 közölt uralkodott — a lagúnákon és mocsarakon átvágott csatornát építtetett a két tenger és a Nílus közé. Hérodotosz görög történetíró is írt erről. Szerinte i. e. 600 körül, amikor a fáraók megbízásából a föníciai hajósok felderítő utazást végeztek az afrikai kontinens körül, ezt a csatornát is használták. Hosszát kb. 150 km-nek gondolják, Hérodotosz szerint 3—4 napi járás. Modern történészek a csatornaépítést nem Nekosznak, hanem a nagy Ramszesz fáraónak tulajdonítják, akinek uralkodása idején libanoni cédrusfa és más értékes termék utazott a csatornákon a birodalom belseje felé. Hérodotosz ugyan kételkedett e hír valódiságában, mert a föníciaiakat hazudósnak tartotta. „Hazudsz, mint egy föníciai” mondták annak, akit sértegetni akartak. A hajósok ugyanis azt mesélték, hogy dél felé tartó útjukon hónapokig úgy látták, hogy a Nap balról kel fel, észak felé utaztukban jobbról látták. Ez lehetetlen — vélte Hérodotosz, pedig éppen ez bizonyítja, hogy a hajósok Afrikát megkerülték. emcsak Hérodotosz, Diadorosz, Sztrabon és Plinius is megemlítik a fáraák csatornaépítkezéseit; arabok is szólnak róla. A csatornákat karbantartották, de ha a központi hatalom gyengült, elhanyagolták és akkor járhatatlanná váltak. Dareiosz perzsa király Egyiptom megtámadása után a tönkrement vízi utakat rendbe hozatta, és emléktáblát állíttatott a következő felirattal: „Én, Dareiosz nagykirály, meghódítottam Egyiptomot és parancsomra hajózócsatornát ástak a Nílustól a Perzsa öbölig". Dareiosz csatornáján kétirányú forgalom bonyolódhatott le, hossza négynapi járás volt. Sztrabon — neves földrajztudós — szerint Dareiosz idejében nem épült meg a teljes csatornarendszer, mert a nagykirály fülébe valaki azt súgta, hogy a Vörös-tenger szintje magasabb a Nílusénál, azért, ha a csatornát megnyitják, a folyam vize összekeveredik a tenger vizével, ami katasztrófát jelent. Ezért a kőemlékre utólag felvésték, hogy a munkát stratégiai megfontolásból nem fejezték be. A kőemléket Szueztől keletre a sivatagban megtalálták. Xerxész a rombolt és eltömődött csatornát kitisztíttatta, befejeztette és ezzel A Szuezi csatorna megnyitása. (Egykorú fametszet) 12
