Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

BONIFERT ADAM LÁTOGATÁSA AZ OVH-BAN Az MSZMP KB IMKO alosztályának helyettes vezetője, Bonifert Adám feb­ruár 8-án az Országos Vízügyi Hivatal­ba látogatott, ahol dr. Gergely István államtitkár, az OVH elnöke, dr. Gerda Sándor, az OVH pártbizottságának tit­kára és a hivatal vezetői fogadták. Dr. Gergely István államtitkár tájékoztatta a vendéget a vízgazdálkodás előtt álló feladatokról, az V. ötéves terv időará­nyos teljesítéséről. Részletesen szólt a vízkészletgazdálkodásról, a vízminőség­védelemről, a vízközmű fejlesztésekről, ismertette a közgazdasági és jogi sza­bályzókat és az ágazat nemzetközi kap­csolatait. Dr. Gerda Sándor a pártbi­zottság munkájáról, az OVH-ban folyó mozgalmi munkáról tájékoztatta Boni­fert Adámot és munkatársait. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ OVH-BAN Az ár- és belvízvédelmi helyzetről ren­deztek sajtótájékoztatót február 7-én az Országos Vízügyi Hivatalban. Vincze Jó­zsef, az OVH elnökhelyettese köszöntötte az újságírókat — a rádió és televízió, továbbá húsz napilap-hetilap munka­társát. Ismertette a kialakult ár- és bel­vízvédelmi helyzetet, majd dr. Bencsik Béla és Soltész József főosztályvezetők adtak részletes tájékoztatást. Az újság­írók számos közérdeklődésre számot tartó kérdést tettek fel, amelyre ugyan­csak válaszoltak az OVH szakemberei. A GIBÁRTI VÍZI ERŐMŰ 75 ÉVES Nemrégiben tarthatta volna 75. szüle­tésnapját a Gibárti Vízi erőmű, amely az ország egyik legrégibb, ma is működő vízi erő telepe. Megépítésének gondolata a század­­fordulón vetődhetett fel: a GANZ­­MÁVAG tervtárában fellelhető tervek 1903-ban készültek. Gibárt község fe­lett, a Hernád folyó egyik éles kanya­rulatában épült vízi erőművet a duz­zasztó, az árapasztó, az árapasztó sur­­rantó, az üzemvízcsatorna és a gépház alkotja. A jelenlegi létesítmények kisebb javításoktól eltekintve, üzembe helyezé­sük óta meqbízhatóan működnek. Az erőműnek 2 db egyenként 9 m3/ sec víznyelő képességű vízszintes tenge­lyű, iker Francis turbinája éves átlag­ban, 2,0—2,8 millió kWó energiát ter­mel ma is. üzemeltetője az ÉMÁSZ Mis­kolci üzemigazgatósága. A létesítmény csúcserőmű szerepet tölt be. Feladata, hogy villamos energiát szolgáltasson Gi­bárt és környéke fogyasztói részére és együttműködést biztosít a Felsődobszai Vízi erőmű, a Perkupái 35/20 KV-os trafó és kapcsolóállomás közötti 20 KV-os szabadvezetéken. Az erőmű még sokáig maradéktalanul teljesíteni fogja felada­tát. (S. F.) HÉT OJ VÍZMŰ BÉKÉSBEN Hét új vízmű épült tavaly Békés me­gyében. Az idén ezeken a területeken csatornáznak. A múlt évben Mezőko­­vácsháza, Sarkad, Gyoma, Végegyháza, Telekgerendás, Mezőhegyes és Békés­csaba egy részének közműves ellátása oldódott meg. Az erőfeszítések eredmé­nyeként most már a megye ötven tele­pülésén működik vízmű, 80 ezer háztar­tásban 270 ezer ember kap jó minőségű vizet. Jóval rosszabb ma még a hely­zet a csatornáknál, hiszen 11 települé­sen mindössze 35 ezer lakás van beköt­ve a hálózatba. Az idén tovább foly­tatják a vízmű- és csatornaépítési prog­ramot, összesen 200 millió forintot köl­tenek a fejlesztésekre. Ebben az eszten­dőben is tovább fogynak a „fehér fol­tok" Békés megye ivóvíztérképén. ÖZPUSZTULÄS Mintegy ötven őz esett áldozatul ja­nuárban a Tiszán és a Bodrogon levo­nult áradásnak — állapították meg a nemrégiben befejeződött szemléken a bodrogközi vadásztársaságok. A szokat­lanul magas vízállás miatt a ligeterdők­ben, csenderesekben, ártéri füzesekben tanyázó őzcsapatok egy része nem tu­dott elmenekülni a jeges ár elől, s el­pusztult az árvízben. Menekülésüket ne­hezítette a jeges, csúszós partoldal, amelyen nem tudtak felkapaszkodni. Bár a veszteség jelentős, a vadászok bíznak abban, hogy a kárt a szaporulat még ebben az évben pótolja. VEZETÉKES VÍZ VÁMOSGYÖRKÜN Vámosgyörkön, a községi tanácsnál több éve tervezgették, szervezték; újabb és újabb elgondolásokat vetettek papír­ra, hogy megoldják a lakók egyik régi gondját, a vezetékes vízellátást. Nem­régiben megalakult a falu víztársulata, s várhatóan két év múlva már több mint 540 család otthonába juthat el a tiszta, egészséges, friss víz. A kivitelező a He­ves megyei Vízmű Vállalat ugyanis 1980 végére szeretné átadni a teljes 10 kilo­méteres hálózatot rendeltetésének. A vámosgyörkie'k családonként mintegy 12 ezer forinttal járultak hozzá a kiadások­hoz. De ez még így is csak töredéke an­nak a 14 millió forintnak, amiből fel­állítják majd a 200 köbméteres új gló­buszt, a gáztalanító berendezéseket és egyéb szerelvényeket, gépeket is. EGERSZALÖK határában épülő laskó­­völgyi víztároló kétezer hektár mezőgaz­dasági terület öntözését biztosítja majd. Vizet kap a Füzesabonyi Állami Gazda­ság is, s igy 70 hektár gyümölcsöst és 400 hektár szántót öntöznek a követ­kező években. EREDMÉNYES tűzvédelmi munka folyik a vízügyi ágazatban s a megelőzést szolgálják a tűzvédelmi vetélkedők. Az ágazat igazgatóságainak, vállalatainak tíz pontból álló követelményt kell teljesítenie, s ezek közül az egyik a gyakorlati vetél­kedő, amelynek látványossága miatt érthetően nagy vonzereje van. Legutóbb Gyula volt a színhelye — a sorrendben negyedik — országos döntőnek, amelyen 22 víz­ügyi szerv 3—3 fős csapata mérte össze tudását. Győzött a Szolnoki TRW, a Debreceni VÍZIG és a DRW Siófok előtt. A döntő jó színvonala mellett talán még örvendetesebb, hogy a selejtezőkön és a középdöntőkön 791 csapat vetélkedett, mélyítette tűzvédelmi ismereteit .Képünkön a tűzoltási gyakorlatok megbeszélése folyik. (Szabó Péter felvétele) 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom