Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-02-01 / 1. szám
Ennek érdekében a Legfőbb Ügyészség Államigazgatási Jogi és Igazgatásrendészeti Osztálya 1975nben két vízügyi igazgatóságnál megvizsgálta a szennyvízbírság kiszabására irányuló eljárások törvényességét. Ezzel párhuzamosan az illetékes főügyészségek ugyanezen vízügyi igazgatóságoknál a vízjogi engedélyezési és kötelezési eljárások törvényességét vizsgálták. E vizsgálatokat több egyéni kezdeményezésre elvégzett főügyészségi vizsgálat — majd utóvizsgálat — követte, így az elmúlt 2 év vizsgálatai a vízügyi igazgatóságoknak mintegy felét érintették. A vizsgálatok általánosságban azt állapították meg, hogy a vízügyi igazgatóságok államigazgatási tevékenysége összességében törvényes — a vizsgált ügykörökben. Ugyanakkor egyes kérdésekben jogszabálysértő gyakorlatot tapasztalt és sor került néhány konkrét ügyben óvás benyújtására is. Érdekes tanulsággal szolgáltak a vizsgálatok egyes kérdésekben. Jelentős megállapítás volt, hogy a vízügyi igazgatóságok a vízszennyezés elleni küzdelemben a legjelentősebb 'és leghatékonyabb eszköznek a szennyvíZbírságolást tekintik. Ugyanakkor ennek mintegy ellentmondva indokolatlan esetekben is tapasztalható volt szennyvízbírságolási ügyekben liberális gyakorlat, pl. a progresszív szorzó alkalmazásának mellőzése, vagy a bírság felezésének indokolatlan alkalmazása. Ennek okát kutatva még az is kiderült, hogy a jogszabály helytelen alkalmazására nem is minden esetben tévedésből került sor, hanem — különféle külső behatások alapján, rosszul értelmezett csoportérdekeknek ia társadalmi érdek elé helyezésével — tudatosan. Az efféle behatásoknak a vízügyi hatóság ellen kell, hogy álljon. Teljesen tarthatatlan az a hatósági álláspont, amely jogszabálysértő határozatot hoz tudatosan, majd amikor az ügyész ezt megóvja, mintegy örömmel visszavonja azt. Az ismertetett hatósági szemlélettel, indokolatlan engedékenységgel a hatóság önmagát járatja le és súlyos károkat okoz a társadalomnak, holott azt védeni kellene az egyre fokozódó vízszennyezés ártalmaitól. A jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről szóló, már többször említett NET határozat az államigazgatási jogalkalmazók figyelmét felhívja a méltányos elbírálásra. E körül alakult ki a vita abban a kérdésben, hogy milyen feltételek mellett van lehetőség méltányosság alkalmazására. Egyes álláspontok odáig mentek el, hogy a NET határozat alapján bármely ügyben, akár a jogszabály kötött előírása ellenére is, alkalmazható méltányosság. Ez az álláspont a NET határozat alkalmazhatóságának alapvető félreértéséből eredt. Nyilvánvaló, hogy a jogpolitikai irányelveket, melyeknek címében is benne van irányelv rendeltetése, nem lehet a konkrét jogszabályok helyére tenni, mert ez jogszolgáltatási anarchiához vezetne. Ma már tisztázódott a méltányosság kérdése oly módon, hogy alkalmazására kizárólag olyan esetekben van lehetőség, amikor maga a jogszabály teszi lehetővé, vagy a jogszabály mérlegelésre ad lehetőséget. Utóbbi esetben méltányosságra csak a mérlegelés jogszabályban adott keretei között van törvényes lehetőség. A méltányosság jogszabály ellenére történő alkalmazása súlyos jogszabálysértés és ellene az ügyészségnek a leghatározottabban fel kell lépni. Az elmondottak szennyvízbírságolási ügyekben is jelentősek, mert azt jelentik, hogy ilyen eljárásban a jogszabály által biztosított kedvezmények megadására csak a jogszabályi feltételek fennállása esetén van lehetőség. Másik oldalról, a jogszabály által előírt szigorúbb szankciót (progress'ZÍv szorzó) a feltételek bekövetkezése esetén kötelező alkalmazni. A jogszabály előírásától eltérni ilyen esetben még méltányosságból sem lehet. Visszatérve a szennyvízbírságolási eljárások vizsgálatának tapasztalataira, az a további megállapítás tehető, hogy a vízügyi hatóságok nem élnek kellőképpen a vízszennyezés elleni küzdelem más hatósági eszközeivel. A szennyvízbírság — különösen a jogszabálysértő liberalizmussal alkalmazott szennyvízbírság — ma már gyakran kifizetődő a vizet szennyező vállalatnak, amelynek olcsóbb a bírság, mint a szennyvíztisztító berendezés létesítése. A bírság azonban nem kifizetődő a társadalomnak, amely kénytelen a vizek szennyezését és ennek valamennyi káros következményét elviselni. Ezek után nem érthető, miért nem élnek a vízügyi hatóságok gyakrabban azzal a jogukkal, hogy kötelezzék az érintett közületöket hatósági határozattal a szennyvíztisztító berendezések létesítésére vagy korszerűsítésére. [32/1964. (XII. 13.) Korm. se. r. 68. §] Ugyancsak kifogásolható, hogy a vízügyi hatóságok igen ritkán élnek a vízszennyezés miatt szabálysértési < vagy büntető feljelentéssel, elsősorban azért, mert ennek feltételeit — bár lehetőségük meg lenne rá — nem vizsgálják. Kétségtelen, hogy a vízszennyezésért való személyes felelősség megállapítása nem mindig egyszerű feladat, de meg kell tenni, amennyiben arra utaló adat van, hogy személyes hanyagság vagy mulasztás okozta. Magának a vízszennyezésnek az észlelése, elhárítása a vízügyi szervek feladata, melyek saját hatósági apparátusukkal együttműködve alkalmasak lennének a személyes felelősség legalább előzetes vizsgálatára is. A felelős személlyel szemben alkalmazott szabálysértési vagy büntetőjogi szankció bizonyára nem olyan kifizetődő, mint a vállalat számláját terhelő szennyvízbírság. Ezért a személyes felelősség vizsgálatára a szükséges esetekben fokozottabb gondot kellene fordítani. Az ügyészi vizsgálatok gyakran tapasztaltak a vízügyi hatósági eljárásban egyéb — elsősorban eljárási jellegű — jogszabálysértéseket. Ezek között első helyen kell említeni a tényállás tisztázásának hiányosságait. Nem megfelelően tisztázott tényállás alapján megalapozott határozatot hozni nem lehet. Ez egyaránt vonatkozik a szeninyvízbírságolási és a vízügyi kötelezési eljárásokra is. Vízügyekben a tényállás helyes tisztázása az átlagosnál nehezebb és szinte minden egyes esetben műszaki szakértelmet igénylő feladat. A tényállás tisztázásának nehézségeire és az ezzel kapcsolatos nem mindenütt megfelelő belső koordinációra vezethető vissza a vízügyi hatósági ügyekben tapasztalt gyakori ügyintézési határidő-túllépés. Törekedni kell — elsősorban a belső koordináció javításával — a határidők megtartására, mert ez fontos törvényességi kérdés. Nem megengedhető, hogy egyes ügyekben a műszaki és jogi álláspontok egyeztetése hónapokig tartson. A vizsgálatok alapján az eljárt ügyészségek minden vizsgált vízügyi hatóság vezetőjének figyelmét felszólalásiban hívták fel a tapasztalt jogszabálysértő gyakorlatra, ill. mulasztásokra. Az ügyészi vizsgálatok nem csupán az első fokú vízügyi hatóságok tevékenységét érintették. 26
