Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-09-01 / 3. szám
módját igazolják dr. Szalóki Sándor kandidátusnak a Szarvasi öntözési Kutató Intézet munkatársának kísérleti megfigyelései is. Eszerint a növényeket károsító tényezők közül igen jelentős terméskiesést okozhatnak a káros felszíni- és altalaj vizek. Sok esetben még az öntözés hatékonyságát is rontják, s ugyancsak rontja a talaj bizonyos rétegeinek időszakos levegőtlensége. A növénypusztulásnak Szalóki szerint a víz közvetett oka. A közvetlen ok a víz által előidézett levegőhiány, pontosabban: az oxigénhiány. A talajlevegőtlenség alulról kezdődik és felfelé halad. A belvízképződés leírt folyamata is lényegében ilyen irányú. Felülről akkor juthat mélyebbre valamivel több oxigén, ha a hőmérséklet alacsonyabb. A növények víztűrése ezért nagyobb a téli vagy a tavaszi belvizek esetén, mint nyáron. Jó vízáteresztő képességű talajokban a kiszáradás is gyorsabb, ezért az ilyen talajokon a belvízkárok is mérsékeltebbek. Szalóki nagy jelentőséget tulajdonít a vízkárcsökkentés agronómiái tevékenységben rejlő lehetőségeinek. Ez is fokozza az üzemen belüli vízrendezés agrotechnikai módszereinek fontosságát. A Csongrád megyében levő D. M. mg. termelőszövetkezetet az 1975 június— júliusi időszakban súlyos belvízkárok érték. A szövetkezet 10 millió forintot meghaladó értékben polgári per útján követelt kártérítést az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól. Követelését a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva arra alapozta, hogy az Igazgatóság a kezelésében levő főcsatornát elhanyagolta és az alkalmatlan volt a belvizek elvezetésére. A perben eljáró vízügyi műszaki szakértő tényként állapította meg, hogy az érintett főcsatorna valóban feliszapolódott és növénnyel erősen benőtt állapotban volt a belvízképződés időszakában. Megállapította továbbá, hogy a csatorna a tervezetthez képest lassabban és kisebb menynyiségben tudta a vizet elvezetni. A kirendelt mezőgazdasági szakértő a keletkezett közvetlen és közvetett károkat a tsz-tábla törzskönyve alapján, illetőleg becslés útján összegszerűen is megállapította. Az alperes Vízügyi Igazgatóság magatartását a károkkal okozati összefüggésbe hozta. Az okozati összefüggést a felszíni vizek elvezetésének késedelmével indokolta. A per bizonyítási eljárásába bevont szakértő — dr. Gáspár Zoltán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tudományos munkatársa — a növénykárok okozójául nem a felszínen összegyülekezett belvízi elöntéseket jelölte meg, holott az látszólag kézenfekvőnek tűnt volna. Vizsgálatait kiterjesztette a növénykárokat megelőző időszak talajnedvességi viszonyainak vizsgálatára. Az érintett terület csapadék mennyiségi és eloszlási adatainak alapján, figyelemmel a talaj jellegére és tulajdonságaira, vélelmezte, hogy a terület nagy része a felszíni elöntések megjelenése előtt mintegy 15—20 nappal lényegében kétfázisúvá vált, és ez az állapot a felszíni vizek megjelenéséig előidézhette a növénypusztulást. A fenti feltételezést tényként alátámasztotta, hogy a felszíni elöntéseket megelőzően a tsz képviselőinek az Állami Biztosító képviselőivel való közös bejárásáról jegyzőkönyvet vettek fel, amely a növényzetnek gyakorlatilag teljes pusztulását állapította meg. Saját és egyetemi kutatási eredményei alapján egyértelműen leszögezte a szakértő, hogy a Magyarországon termelt mezőgazdasági kultúrnövények a rizs kivételével olyan tulajdonságúak, hogy gyökérzetük akkor fejlődik, ha a talajban a víz és a levegő egyidejűleg jelen van. Növényfajtánként, fejlődési szakaszonként, a mindenkori hőmérsékleti viszonyoktól függően létezik egy optimális víz—levegő arány a talajban, amelytől való nagyobb eltérések hátrányosak, a levegő teljes hiánya pedig bizonyos időtartamon túl már katasztrofális. Ezt a katasztrofális állapotot a talajfelszín alatti vizek bősége felszíni elöntés nélkül is létrehozhatja. A talajfelszín alatt levő „rejtett” vízbőség által okozott növénykárokat kiépített és jól működő belvízelvezető rendszerrel sem lehet kivédeni. Ehhez — amennyiben gazdaságos — üzemen belüli talajcső- vagy más talajfelszín alatti vízelvezető hálózat kiépítése szükséges. A Legfelsőbb Bíróság az Agrártudományi Egyetem munkatársának tudományosan megalapozott szakvéleményét az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság felülvéleményezése alapján elfogadta és a felperes mg. tsz. keresetét elutasította, mivel a per tárgyát képező kár a belvízcsatornák nem megfelelő állapotával nem hozható okozati összefüggésbe. Az 1807 :XVII. te. a többség akarata alapján létesíthető társulásokról (kényszertársulásokról) szóló intézkedéseivel lehetővé tette a vízitársulatok megszervezésének és a vízszabályozások megkezdését. E törvény alapján — (29) 1810-ben alakult — József-nádor kezdeményezésére: a „Sárvízi Nádor-csatorna Társulat”, az első hazai vízszabályozó társulat, amelynek eredményes munkája: az 1760-as évek óta húzódó Sárvíz-szabályozás befejezése (Beszédes József vezetésével, 1820— 1825 között) általános érdeklődést keltett a társulati forma és általában a vízszabályozások iránt is. (30) 1810-ben épült a Garadna-patakon az ország első és ma is üzemelő víztározója: a lillafüredi Hámori-tó. (A borsodi iparvidék vashámorait látta el üzemi vízzel) (31) A XIX. század elején két jelentős királyi biztosság működött az országban: a A belvízkárok hazánkban gyakoriak, ezért már népgazdasági jelentőségüknél fogva is kiemelten kell foglalkoznunk megelőzésükkel. Az 1985 és 2000 közötti időszakban várható, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek táblásítása vízrendezési szempontból is stabilizálódik. Ez a stabilizálás a fejlett üzemen belüli vízrendezést feltételezi. A felszíni vizek gyors elvezethetősége mellett a talaj vízháztartását szabályozó talajcsövezést a síkvidéken is széleskörűen célszerű alkalmazni, elsősorban ott, ahol a gazdálkodás belterjessége ezt indokolja. Ennek megfontolása a mezőgazdasági üzemek döntési körébe tartozik. Az üzemen belüli vízrendezés a mezőgazdasági termelés biztonságát hivatott elősegíteni. Ezért annak megvalósítását a mezőgazdasági termelés gazdaságossági vizsgálatának kell megelőznie. Ennek megfelelően ott, ahol az üzemi vízrendezés — talajcsövezés, tereprendezés — nem gazdaságos, más eszközökkel, például művelési ág változtatásával kell a belvízkárokat megelőzni. Értékesebb kultúrákat, évelő növényzetet stb. csak olyan területen szabad telepíteni, amely terület mentes a belvizektől, magas talajvizektől és a fölös csapadékvizek elvezetése mindenkor egyszerű eszközökkel biztosítható. Ha belvizek járta területeken — számítva a száraz évjáratokra — mégis termelni akarunk, akkor viszont az ezzel járó kockázatot is vállalnia kell a termelőnek. Dr. Lábdy Jenő—Dr. Vágás István dunántúli Sárvíz-szabályozási kir. biztosság (1810—1825) előbb báró Podmaniczky József, majd gróf Zichy Ferenc, és a tiszántúli (körös—marosi) báró Vay Miklós (1804—1824), majd ugyancsak Zichy Ferenc vezetésével. (32) 1816- ban a Tisza árvize Szegeden számos épületet döntött romba. Vedres István a város mérnöke akkor alkalmazott először szivattyúkat a fakadóvíz átemelésére: a 24 vízemelő közül kettőt már gőzgép hajtott. (33) 1817- ben — bocsátotta vízre a feltaláló Bernhard Antal az első dunai gőzhajót: a Carolinát. Ugyancsak ez évben állították helyre a budai nádori vízmércét és szervezték meg a vízállásjelentések rendszeres közlését a sajtóban: a Vereinigter Ofner-Pester Zeitungban 1817. máj. 1-től (34) (Folytatjuk) Károlyi Zsigmond Vízügyi múltunk jelentősebb — a fejlődés mérföldköveit jelző — eseményei Magyar vízügyi történeti kronológia — dióhéjban m. rész) Az MTA Történettudományi Intézet szerkesztésében készült „Magyar Történeti Kronológia” vízügyi vonatkozású anyaga 20
