Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-09-01 / 3. szám
A talajjavítás — állami feladat A mezőgazdasági termelés intenzifikálása, a termelés gépesítése, a kemizálás és talajjavítás továbbra is a szovjet agrárpolitika fő iránya marad. Az SZKP Központi Bizottsága plénumának a mezőgazdaság további fejlesztéséről hozott határozatait Polad Polad-Zade, a Szovjetunió talajjavítási és vízgazdálkodási miniszterhelyettese kommentálja. A 27 millió hektár öntözött és kiszárított föld, amely ma a szovjet kollektív gazdaságok (kolhozok) és állami gazdaságok (szovhozok) használatában van, hosszú, sőt úgy is mondhatnám, sok évszázados munka eredménye. Arról van szó, hogy gyakorlatilag a Szovjetunió valamennyi mezőgazdasági területe ,,meliorációs beavatkozásra" szorul: az egyik területen öntözni kell, a másikon a mocsarakat csapolni, szárítani a túlságosan nedves talajt. A talajjavítás az ország területén a civilizációs gócok keletkezésével egyidőben kezdődött. E munkák elősegítették a civilizáció fejlődését. Ami a legérdekesebb: Ausztria és Svájc együttes területe nagyságával felérő földalap csaknem felét az utóbbi tizenkét évben kapcsolták be a mezőgazdasági termelésbe. Az SZKP Központi Bizottságának 1965. évi márciusi plénumán kidolgozott komplex program keretében a talajjavítás, a gépesítés és a kemizálás jelenti azt a kerékvágást, amelyen haladva a szovjet mezőgazdaság magáévá teszi a tudományos-technikai forradalom legfontosabb eredményeit. A Szovjetunióban 1965 után a talajjavítás fejlesztése a nagy állami feladatok szintjére emelkedett. 1966 és 1970 között az állam erre a célra 14,3 milliárd rubelt fordított. 1971 és 1975 között már 26,5 milliárd rubelt. Az öszszes talajjavításra beruházott összeg tehát tíz év alatt meghaladta az 1917 óta eltelt időszak beruházási összegeit. A szovjet gazdaság fejlesztésének jelenlegi ötéves tervidőszakában (1976— 1980) a beruházások ismét nőttek. Elérték a 40 milliárd rubelt. A talajjavításra fordított összegek jóval felülmúlják a honvédelemre fordított összegeket. Túlzás nélkül állíthatjuk: ilyen méretű talajjavítás még sehol sem volt a világon. A vízgazdálkodási létesítmények építésének üteme szemléletesen, világosan bizonyítja, hogy a szocialista gazdasági rendszer erőforrásait és anyagi eszközeit a legidőszerűbb problémák megoldására képes összpontosítani. A Szovjetunióban a föld állami, össznépi tulajdon. Éppen ezért a hatalmas talajjavítási programok megvalósításánál a szocializmus körülményei között nem kell olyan akadályokkal megbirkózni, mint a föld magántulajdona, a földspekuláció. Napjainkban csupán a Szovjetunió Talajjavítási és Vízgazdálkodási Minisztériumának talajjavítási — saját építőiparral rendelkező — rendszerében több mint másfél millió ember dolgozik. Iskolakombinátok — alsó-, közép- és felsőfokú iskolát egyesítő tanintézetek — hálózata működik. A költségeket az állam fedezi. A kollektív gazdaságok ingyen kapják azokat a földeket, amelyeken az állami építési szervezetek javították a talajt. Ez előnyös az államnak, mert növekednek az élelmiszer- és a nyersanyagalapok és emelkedik a lakosság életszínvonala, de előnyös a parasztság számára is. Ha több terméket termel, magasabb a jövedelme. A talajjavítás hosszú lejáratú betét a szovjet mezőgazdaság fejlesztésében. A Szovjetunióban a földművelést gyakori aszályok sújtják. A vízgazdálkodási létesítmények építésének kiszélesítése lehetőséget nyújt az időjárás káros hatásainak bizonyos mértékű csökkentésére. Már ma érzékelhető: az öntözőrendszerek építésébe beruházott összegek évről Az ipar és mezőgazdaság ebből több mint 320 köbkilométert kíván. Az öntözéses földművelés 180 köbkilométer vizet fogyaszt. A hőenergetika szükséglete évente mintegy 50 köbkilométer, amit gőzkondenzációs berendezésekben és hőcserélő készülékekben használnak fel. Ez csaknem teljes egészében viszszajut a folyókba. A hőenergetikában a vízfogyasztás a számítások szerint a jelenlegi 50 köbkilométerről rövidesen 230 köbkilométerre emelkedik. Az ipar jelenlegi csaknem 34 köbkilométer vizét drágán tisztítják. A jövőben további, közel 10 köbkilométerrel többet kell majd erre a célra vizet adni. A lakosság több mint 14 köbkilométer vizet használ el. A távlati előrejelzések szerint ez hamarosan eléri a 40 köbkilométert is. évre mind nagyobb mértékben megtérülnek. A javított föld — a termőterület „aranyalapja" — ma a szántóföldek és ültetvények csupán alig több mint nyolc százaléka, mégis a kolhozok és a szovhozok bruttó termelésének csaknem 30 százaléka innen származik. 1980-ban a javított talajú földek részaránya az össztermelésben meghaladja az egyharmadot. Az SZKP Központi Bizottságának júliusi plénuma megerősítette az 1965- ben kidolgozott fejlesztési irány helyességét. A mezőgazdasági termelés intenzifikálása, a komplex gépesítés, a kemizálás és természetesen a talajjavítás a gazdaságfejlesztésben a szovjet agrárpolitika fő iránya marad. A vízgazdálkodási létesítmények építési üteme gyorsul. Ma az a tennivaló, hogy a kolhozok és szovhozok jobban hasznosítsák a javított földeket. Bizonyos pszichológiai akadályt jelent, hogy az öntözött területeken a terméshozam bármilyen csekély növekedése is a földműves szemében már eredménynek tűnik. Ám nem bármilyen, hanem jelentős terméshozam-növekedésre van szükség. A Szovjetunióban a földművelés kultúrája a földműves általános műveltségének, szakmai képzettségének a növelése alapján fejlődik. A javított földeket komplex módon kell hasznosítani. A talajjavítás, bár alapvető, de nem az egyetlen láncszem az intézkedések sorában. A tudományos-technikai és a szociális haladás eredményeit a szovjet falu gyakorlati életében együttesen kamatoztatják. (APN) A városok zöld területeinek öntözése, s gondozása már ma is sok vizet kíván. Minden lakos átlag 700 liter vizet, a londoni polgárnál kétszer többet ereszt ki a csapból. A nagyvárosok egy-egy nap jóval kevesebbel is beérik személyenként: Leningrádban, Kievben körülbelül 400 literrel, Alma-Atában, Tbilisziben 500 literrel is. összehasonlításul: Manchester, Hamburg, München körülbelül 200, Glasgow, Helsinki pedig 250 liter vizet fogyaszt lakásonként naponta. Az édesvízfogyasztás rövidesen elérheti a napi 650 köbkilométert. A feladatra felkészültek: az ipar és a mezőgazdaság takarékosságán kívül az északi folyókat déli területekre vezetik. (APN) Édesvíz-tartalékok és vízfogyasztás A SZOVJETUNIÓBAN 14
