Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-10-01 / 5. szám
HÍREK • ESEMÉNYEK 9 HÍREK • ESEMÉNYEK ® HÍREK в ESEMÉNYEK nek vezetői és a vízügyi igazgatók. Az Illés Györgynek, az OVH elnökhelyettesének előtérj esztésében megtárgyalták az V. ötéves terv tanácsi vízgazdálkodásának időarányos teljesítését. Az OVH 44 milliárdos V. ötéves tervi beruházásának több mint 50%-a érinti a tanácsokat, illetve a felügyeletük alatt álló vállalatokat. Az értekezleten kiemelten foglalkoztak a lakosságot érintő, a lakásépítéssel ösz-Dr. Gergely István államtitkárnak, az OVH elnökének meghívására szeptember 26—28. között hazánkban tartózkodott Simo Jaatinen, a Finn Köztársaság Országos Vízügyi Főigazgatóságának elnökigazgatója és Dr. Seppo Mustonen, a finn Vízgazdálkodási Kutató Intézet vezetője. A megbeszélések során a finn és magyar vízügyi vezetők áttekintették a két ország vízügyi kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, az együttműködés elmélyítésének és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Megállapították, hogy az együttműködés fejlesztése és elmélyítése kölcsönös érdekeket szolgál. Egyetértés jött létre több témában, amelyek mindkét fél számára hosszabb távon is érdeklődésre tartanak számot. így a többi között a házi és ipari szennyvíztisztításban, valamint környezetvédelem területén kí-A magyar és a jugoszláv Dráva menti területek párt, állami és vízügyi irányító szerveinek részvételével találkozósorozat volt szeptember 15—16-án a déli határszélen. Eddig is gyakorlat volt, hogy a hazai vízügyi szervek Somogy, illetve Baranya megyék vezetőivel évente egyeztették a terveket. Mivel a Dráva határfolyó és mindkét országnak érdeke a partvidék szefüggő vízellátásról, csatornázásról és szennyvíztisztításról. Megállapították: az első félév teljesítése lényegesen magasabb a tavalyinál, ugyanakkor változatlanul gondot jelent a beruházások műszaki és gazdasági előkészítésénél az építőipari és ipari kapacitás hiánya. A tanácskozáson részt vevő vízügyi szakemberek nagy felelősséggel tárgyalták meg és összegezték a tennivalókat. vánnak együttműködést kialakítani. A finn vendégek itt-tartózkodásuk idején ellátogattak a budapesti Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központba, ahol megismerkedtek az intézetben folyó tudományos munkával. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóságon tanulmányozták a Zagyva—Tárná vízgyűjtőjén kialakított vízgazdálkodási rendszert, a Fővárosi Vízműveknél pedig Budapest ivóvízellátásáról kaptak tájékoztatót. Simo Jaatinent fogadta Borbándi János, a kormány elnökhelyettese és megbeszélést folytatott vele a magyar—finn kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A beszélgetésen jelen volt Kaarlo Juhana Yrjö-Koskinen a Finn Köztársaság magyarországi nagykövete. A finn vízügyi vezetők szerdán elutaztak hazánkból. vízgazdálkodásának fejlesztése, célszerűnek látták, ne csak a tárcák és a megyék egymás között, hanem „szomszéd” szintjén is együtt tekintsék át a közös létesítményekkel kapcsolatos feladatokat. A program reggel Barcson kezdődött, ahol Somogy megye és a szomszéd jugoszláv terület vezetői, a vízügyi szervek képviselői hajóra szálltak. A drávai szemle legérdekesebb mozzanata volt a tervezés alatt álló Barcs—gyugyeváci közös vízlépcsőrendszer helyének megtekintése, amit alapos kutatás, tanulmányozás után a szakemberek legmegfelelőbbnek tartanak. Hogy milyen egy elkészült drávai vízlépcső, azt a jugoszláv házigazdák Varasdnál mutatták meg magyar vendégeiknek. A tapasztalatcsere Letenyénél zárult. Eszéken is sor került hasonló találkozóra Pécs—Eszék testvérvárosi együttműködés részeként. A két város vezetői és a vízügyi szakemberek itt is a közös vagy hasonló gondokról tájékoztatták egymást. A kétoldalú eszmecsere fő témája a vízellátás volt. Megtekintették Eszék felszíni vízmüvét, tanácskoztak a Dráva szennyeződéséről, amibe a mecsekalji város is „belejátszik” a pécsi vizen keresztül. Hajóról megnézték a Dráva-szabályozás és partbiztosítás munkáit a határfolyó baranyai szakaszán. Úgy tervezik, a jövőben kétévenként megismétlik a találkozót. A jószomszédi kapcsolatot, együttműködést a vízgazdálkodás területén is szorosabbra fűzik a határterület vezetői és a vízügyi irányító szervek. л\ч\\ч\чх\%хучтттч» Segítenek a fiatalok Gyulán a KISZ Városi Bizottsága több kiemelt feladat teljesítésére védnökséget vállalt. A vállalásokból kiveszik részüket a vízügyi ágazatban dolgozó ifjúkommunisták is. A vízművek KISZ-esei a város körüli zöldövezet kialakításában segítenek. A KÖVIZIG fiataljaival együtt közösen vállaltak védnökséget a Várfürdő II. ütemének építésénél. A KÖVIZIG sarkadi szakaszmérnökségének szocialista brigádja vállalta, hogy jövőre társadalmi munkában készíti el Vésztő nagyközség környezetvédelmi tervét. 168 Befejeződtek a magyar—finn vízügyi tárgyalások Magyar—jugoszláv vízgazdálkodási szemle