Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1976-06-01 / 3. szám

ság okozta bizonytalanságból ered: „Ha egy kicsit visszatekintünk a kibontakozásba, el kell mondanunk, hogy a női egyenjogúságért, a nők társadalmi megbecsüléséért Clara Zetkin vezetésével 1910 márciusának első napjaiban Koppenhágában indult világméretű harc”. Elég lett volna határozottan állítani, hogy itt tették Nemzetközi Nőnappá március 8-át. A női egyenjogúságért a harc már a múlt század utolsó negyedében nemzetközi méretekben folyt, egész sor országban kiharcolták már a szavazati, a választójogot is.

A DUVIÉP-üzemi újságból ide hozott és még ide hozható példák mind a fogalmazásbeli gondatlanságról árulkodnak. Az újságírásnak ilyen módjából bizonyos munka hiányzik.

A Körösvidéki Vízügyi Szemle egyik számát ismét nem azért érdemes a nyelvhelyesség szempontjából kezünkbe venni, hogy hibákat keressünk benne — hiszen hibákat sajnos oldalanként fölös számban találnánk, hanem azért, hogy felhívjuk a figyelmet egy lényegesnek látszó kérdésre, amely egyben hibák forrása is. Ez a szóhasználat bizonytalansága éppen a szakkifejezések körében. A kívülálló olvasó számára áttekinthetetlen, hogy mikor használják a „szennyvíztermelő”, a „szennyvízkibocsátó”, a „bebocsátó”, vagy a „befogadó” kifejezéseket. Pl.: „A nyári idényben magas só- és Na-tartalmú használt vizeket bebocsátó fürdők Gyulán, Békéscsabán, Békésen, Mezőberényben továbbra is szennyezik a befogadókat”. A fürdők bocsátanak be használt vizeket? A fürdők szennyezik továbbra is a befogadókat? Vagy: „A cukorgyár esetében a szociális szennyvizek (!?) külön kezelése, az ipari szennyvizek tározótavas-öntözéses komplex tisztítása és elhelyezése (!) a szanatóriumának, a városerdei üdülőteleppel közös biológiai tisztítóberendezés kiépítése célszerű”. Mindez egy mondatban megérthetetlen. „Az üdülőterületek kialakításával és fejlesztésével helyenkint — időszakosan feltétlenül — számolni kell az egyedi szennyvíztisztító berendezésekkel”. Az Igazgatóság „számol” ezekkel? Ezek az Igazgatóság tudta és beleegyezése nélkül jönnek létre? „Meg kell oldani a fürdők és az egyes ipari használt vizek időszakos szennyezésének minimálisra való csökkentését elsősorban visszaforgatásos, víztakarékos technológiák bevezetésével”. Az ipari használt vizek „időszakosan” szennyeznek? Vagy az ipari használt vizeket időszakosan szennyezik? Ezt a szennyezést minimálisra kell csökkenteni. Tehát a használt víz szenynyezését, vagy azt a szennyezést, amit a használt vizek okoznak? „Közepes 5—50 mslnap szennyvízkibocsátású egyedi művel rendelkező szennyvízkibocsátók száma is jelentősen csökken a közcsatornára kötések miatt”. A szennyvízkibocsátók száma csökken, vagy szennyvízkibocsátó művel rendelkezők száma, vagy csak az 5—50 m3/ nap szennyvízkibocsátó művel rendelkezőket kötik-e a közcsatornára?

Sajnos a fogalmazások továbbra is bonyolultak — az érthetőség kárára. Pl. „A fentiek miatt a külterületeken történő intenzív szennyvízöntözéses, szűrőmezős talajon, mezőgazdasági kultúrákon történő szennyvízelhelyezés esetében is

nagy óvatossággal kell eljárni”. Feltételezem, hogy a szakmában otthonos olvasó számára ez a mondat mond valamit, de neki is mélyen utána kell gondolnia annak, amit olvas. Ilyen felsorolások is — az egymástól elütő, sőt egymással ellentétes fogalmak miatt — megnehezítik a megértést: „Az időszakos lökésszerű belvíz és mg. csurgalékvíz-bevezetések, a minimális vízhozam és a duzzasztott, állóvízi jelleg miatt rendkívül érzékenyek, csak minimális mértékben terhelhetők.” (ti. a felszíni vizek).

Az ilyen fogalmazási zavaroknak tapasztalatom szerint csak úgy lehet elejét venni, ha a szavakfogalmak jelentését pontosan meghatározzuk, a tisztázott tartalmú szavakat következetesen használjuk, elkerüljük a körmondatokat, különösen ha azokban ennyire különböző jelenségeket sorolunk fel, (mint lökésszerű belvíz és mg. csurgalékvíz-bevezetések, minimális vízhozam, duzzasztott, állóvízi jelleg. Ezek miatt „terhelhetjük” a felszíni vizeket csak „minimális mértékben”. A következő mondatban pedig a tanulmányíró ezeket a jelenségeket továbbszaporítja a következőkkel: „külföldi háttér szennyezés növekedése”, a felszíni készletek „további egyre intenzívebb igénybevétele”), mert gondoljunk bele abba, hogy az olvasónak ezzel a felsorolással hogyan és hányféle irányba mozgatjuk a képzeletét.

Egyes használt szavak is kétséget ébresztenek az olvasóban, vagy úgy: „vajon mit jelentenek”, vagy úgy: „vajon nem tudnánk-e ezt másként, találóbban mondani?” Pl. „A befogadók hatásterülete”, „külföldi háttérszennyezés”, „harántolt anyagok”, „földgát állékonyság”. (Talán szilárdság? tartósság?)

Máshol ismét a hivatali bürokratikus nyelv. Pl.: „helyben történő ellenőrzés”, amit a magyar ember egyszerűen „helyi ellenőrzésnek” mond, vagy „izotópok segítségével történő mérése”, amit így mondunk: súlyának „mérése izotópokkal”. A gondos fogalmazás, amelyben nem használnánk beidegzett magyartalanságokat (elvontságokat), megóvna ilyen mondattól: „A módszer pontossága egyenlő vagy még nagyobb a hagyományos módszerekkel elérhetőnél”. Ezt a mondatot cselekvő magyar fogalmazásban így lehetne írni: „Ezzel a módszerrel éppen olyan, vagy még nagyobb pontosságot érünk el, mint a hagyományos módszerekkel”.

Tanulságként ismét megállapíthatjuk, hogy a nehézkes fogalmazások a hivatali nyelv megszokott elvont szerkezete, valamint bizonyos beidegzett szavak és fordulatok használata következtében jönnek létre. (Előre gyártott mondatelemek.) Ilyen szó pl. a „szükséglet”. A Vízgazdálkodás c. szakfolyóiratban, amelyben egyébként magas színvonalú tudományos dolgozatok jelennek meg, bőven találunk erre is példát: „A Főváros rohamosan növekvő ivóvízszükségletének zavartalan biztosítása érdekében szükségessé vált a gellérthegyi medencerendszer bővítése”. Majd további fogalom, illetve képzavarok következnek: „Az új medence létesítésével a fogyasztás ingadozását megfelelően kiegyenlítik” ... Bizonyára nem a fo-80