Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-04-01 / 2. szám
Bogdánfy Ödön, a Vízgazdálkodási osztály vezetője nemcsak a műszerek optikájának minőségétől, beállításától (a kutató szemétől, nézőpontjától) függ, hanem a feldolgozó apparátus színvonalától: a computerbe korábban betáplált adatok mennyiségétől és minőségétől is — vagyis a történetíró készültségétől, szemléletének korszerűségétől is.] A mindennapi gyakorlatban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „itt és most” jutottunk valamilyen új összefüggés, feladat felismerésére, pedig legtöbbször csak a már kényszerítővé vált körülmények hatása alatt ismerjük fel (és el) a korábban már sejtett, előre látott (gyakran: világosan látott) tényeket — és vállaljuk az előre látható és látott feladatokat... E régi igazságnak valóságos tárházát nyújtja a Magyar Tanácsköztársaság (a Világ második szocialista állama) gazdasági és műszaki és — ezen belül, természetesen — vízgazdálkodási tevékenysége is. A történelmi fejlődésnek egy olyan forradalmi csomópontja volt ez az időszak, ahonnét kiindulva — mind hátrafelé, mind előrehaladva az időben — a fejlődés útjai világosan felismerhetők. Erre is vonatkozik Hevesi Gyula találó és tömör megfogalmazása : „A Magyar Tanácsköztársaság létezésének már első heteiben megteremtette a polgári társadalom szocialista átalakításának politikai, gazdasági és szociális alapfeltételeit. Ma, szocialista építőmunkánk viszonylag békés körülmények közt — szinte hihetelennek látszik, hogy mindössze 133 napos létezése alatt milyen messzire jutott a kitűzött távolabbi célok gyakorlati megvalósításában is.. A vízgazdálkodás vonatkozásában ez azt jelentette, hogy a Tanácshatalom vezetői világosan tudatában voltak mindennek, és tudatosan vállalták mindazt, amit ma számunkra a vízgazdálkodás fogalma jelent — már-már szinte a vízkészletgazdálkodás szükségességének felismeréséig, de a köztulajdonba vett vizekkel kapcsolatos teendők, vízépítési-vízgazdálkodási feladatok állami ellátásának kötelezettségéig: a „vízügyek államosításáig” biztosan. (És ez — a visszaemlékezések szerint — nemcsak az elsőrenden felelős Nyisztor György földmívelésügyi népbiztos érdeme.) Mindebből következett az egységes vízügyi igazgatás megszervezésének szükségessége (amit csak az ellenforradalmi korlátoltság és a Bogdánfyval szembeni irigység minősített szakmai terjeszkedésnek, hatalomvágynak) és került sor a regionális tervezés és fejlesztés programját is szolgáló „mezőgazdasági műszaki szolgálat” kiépítésére és ezzel kapcsolatos általában a vízgazdálkodási-vízépítési program minden eleme. Mindezt úgy szeretnénk bemutatni, hogy a Tanácskormány vízügyi szolgálatának és tevékenységének e vázlatos ismertetése (a még nyitott kérdések felvetésével) a következő évek ez irányú kutatásainak programjául is szolgálhasson. (Persze tudjuk, hogy — mint más téren, vízügyi vonalon is — sokféle módon lehet megközelíteni az eseményeket. Találkoztunk olyan szélsőséges felfogással is, hogy „1919-ben nem volt semmi”: összeomlás volt, intervenció volt, ellenforradalmi szabotázs volt, bizonytalanság, éhség és infláció ... stb. Mégis: az élet folyt, a paraszt megművelte földjét s a földet védő gátakon a vízügyi szolgálat helyén maradt... Még az ágyútűzben, a frontvonalon is megvédték a tiszai gátakat, ha kellett életük árán is .. . Mások pedig szervezték, segítették ezt a helytállást.. . Minden vonalon .. . Ennek a munkának, helytállásnak az emlékét megőrizni — kötelességünk.) Nézzük az eseményeket részletesebben: Hevesi Gyula is hangsúlyozottan rámutatott arra, hogy az 1919-es eseményeket nem lehet a távolabbi, történelmi összefüggésekből kiemelve vizsgálni, hanem csak térbeli és időbeli kapcsolataikban, párhuzamaikban. A szélesebb körben ismert „szocialista tanítómozgalomhoz” (pedagógusmozgalomhoz) hasonlóan, amely már az 1910-es évek elején radikális javításokat követelt nemcsak a pedagógusok szociális helyzetében, hanem egész művelődéspolitikánkban, a magyar műszaki értelmiség körében is gyökeret vert a „szocialista mérnökmozgalom”. Ebben pedig talán a szociális törekvéseknél is nagyobb hangsúlyt kaptak az általános nemzeti gazdaságpolitikai törekvések: a gazdasági-műszaki fejlesztés feladatai. A fiatal szocialista mérnökmozgalom szervezete az AMOSZ természetesen nem lehetett egy öntudatos és harcedzett szocialista szakszervezet, mint a nagyobb múltú tanítómozgalom, azonban a szocialista, sőt kommunista mérnökök irányítása alatt állott és már a polgári forradalom idején előkészítette az ország gazdasági-műszaki újjászervezésének programját: az AMOSZ, „ez, az akkor még a nemzetközi munkásmozgalomban is egyedül álló műszaki értelmiségi szakszervezet — írja róla Hevesi Gyula — nemcsak teljes mértékben magáévá tette pártunk gazdasági programját, de különböző ágazati szekcióiban azonnal hozzá is fogott az ipar, közlekedés, energiagazdálkodás szocialista átszervezési tervének kidolgozásához. Így már a forradalom győzelmének másnapján hozzá lehetett fogni a háború, majd a tőkések későbbi szabotázsa folytán rendkívül leromlott ipari ter60
