Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-12-01 / 6. szám
jesztése. Ezt segítettük elő az 1971, 1973. és 1974- ben megrendezett Újítási Kiállításokkal. A kiállítások alkalmával oklevelet kaptak azok az intézmények, vállalatok, amelyek az újítómozgalom szervezésében élen jártak. Oklevelet és pénzjutalmat kaptak a jelentősebb újítások kidolgozói, valamint a kiemelkedően jó munkát végző újítási előadók és a szakszervezet újítási felelősei. A kiállításról készült katalógus közreadásával is a propagandamunkát kívántuk fokozni. Az Országos Vízügyi Hivatal szerepe az irányítása, illetve felügyelete alá tartozó intézmények, vállalatok újítómozgalmának összefogásából, egységesítéséből áll. Az újítási rendelet egységes értelmezése, valamint a vállalatok és intézmények munkájának megkönnyítése érdekében „Minta újítási szabályzat”-ot adtunk ki. Az újítómozgalom további fejlesztését célozták az 1973-ban megrendezett újítói és feltalálói tanácskozások. A tanácskozáson elhangzottak alapján az újítási rendelet módosításához javaslatot készítettünk az OTH és a SZOT részére. A területi szervek munkájának megkönnyítését kívántuk elősegíteni helyi vizsgálatokkal, rendeletekre, illetve rendelkezésekre adott elvi állásfoglalások, irányelvek kiadásával. Az újítómozgalom és a műszaki fejlesztés kapcsolatát fokoztuk azzal, hogy a nagy jelentőségű újítások realizálását központi műszaki fejlesztési alapból támogattuk, amennyiben a megvalósítás költségei az elfogadó vállalat anyagi lehetőségét meghaladták. Az újítók és feltalálók munkájának erkölcsi elismerését szolgálja, illetve szolgálta a „Kiváló Újító” és „Kiváló Feltaláló” kitüntetés adományozása. Eddig a „Kiváló Újító” kitüntetés arany fokozatát 84, ezüst fokozatát 112 és a bronz fokozatát 167 dolgozó kapta meg. A „Kiváló Feltaláló” kitüntetés arany fokozatát 5, ezüst fokozatát 2 dolgozó kapta meg. Az újítók kívánságát sikerült kielégíteni az Újítói Tanúsítvány közreadásával, illetve bevezetésével. Tanúsítványt kap az újító minden egyes elfogadott, illetve bevezetett újításáról. A Tanúsítvány tartalmazza az újítás megnevezését, az elért megtakarítást és az újításért kapott díjat. Ébényi Miklós Élénkítik a tiszai vízi szállítást Az eddig szinte elhanyagolt tiszai hajózás, egyik jelentős kezdeményező lépése, hogy a Tisza szeged—algyői szakaszán rakodóhelyet létesített a szdgedi „Tiszatáj” tsz, az Agrimpex, a tsz-ek Áruértékesítését Szervező Iroda és a MAHART. A dél-alföldi közös gazdaságok takarmánykészítő üzemeinek exporttermékeit a drága vasúti szállítás helyett a jövőben, vízi úton továbbítják közvetlenül a tsz-rakodóhelyről Ausztriába, illetve az NSZK-ba. Berényi Víztisztítás atomenergia segítségével A Szovjetunióban a Mangislakfélszigeten, Sevcsenko városában megkezdte működését a világ első ipari gyors neutronokkal működő atomerőműve. A létesítmény reaktorának teljesítménye 350 ezer kilowatt. Ebből 200 ezer kilowattot víztisztító berendezések működtetésére használnak fel, melyek segítségével naponta 120 ezer köbméter édesvizet állítanak elő. A sós tengervizet desztillációs módszerrel tisztítják. A víz párologtató katlanokba kerül, majd a desztilláltvizet ásványi sókkal gazdagítják és azután a 80 ezer lakosú város ellátására használják fel. A Mangislak-félszigeten hatalmas kőolaj-, gáz- és színesfémkészletek H f К E К vannak, édesvíz azonban igen kevés található. A víz ideszállítása rendkívül sokba kerülne. A vízigény kielégítését így az atomenergia békés felhasználásával oldják meg. Sevcsenko lakosai egyébként ugyanolyan áron — tonnánként 4 kopejkáért — kapják az ivóvizet, mint a Szovjetunió más városaiban. A gyors neutronokkal működő atomreaktor a lassú neutronokkal működő berendezésektől eltérően az energiatermelés folyamatába bekapcsolja a természetes urán egész mennyiségét. Különösen fontos, hogy az atomerőműben termelt energián kívül melléktermékként plutónium is keletkezik, amely fontos energia forrása más atomreaktoroknak. Minden kilogrammnyi hasadó anyagból 1,4 kilogramm új energiahordozó keletkezik. Az új reaktor kezelése rendkívül könnyű és kényelmes. APN Vízóraház Noryl-ból Vízórák a legkülönbözőbb nagyságban és kivitelben készülnek. A leggyakoribb méret az 50, 80 es 100 mm-es csatlakozás. Egy új vízóra jelent meg a piacon, mely magában mindhárom fenti méretre alkalmazható. Ennek az az előnye, hogy mind az előállítót, mind a raktártartó fogyasztót mentesíti 3 méret tárolásától. Az új vízóra üvegszál erősítésű termoplast műanyagból készül, melyet Noryl márka névvel láttak el. A választott műanyag alkalmazását az előállító üzem azzal indokolja, hogy annak vízfelvétele csak 0,06% és abszolút alaktartó. A fröccsöntéssel készülő ház alakzsugorodása csak O, 2%. Ez a körülmény igen jelentős a szerelés szempontjából, mivel minimális méreteltérést engedélyeznek csak. A gyártó cég Generál Elektric P. iasztic В. V. Bergen Op. Zoom Hollandia. Emelkedik a tengerek szintje A szovjet Vízkutatásügyi Akadémia jelentése szerint évszázadunkban pontos megfigyelések alapján megállapították, hogy emelkedik a tengervíz szintje. A megállapítás 126 mérőállomásának, a világ minden tájáról beérkezett 65—80 évre visszanyúló jelentése alapján készült. A 65—80 év jelentéseit térképre vezették fel, amelyről leolvasható, hogy az Indiad-óoeán 1900—1964 közt 40 mm, a Csendes-óceán 60 mm, az Atlanti-óceán 125 mm-rel emelkedett, sőt az Északi Jegestenger szintemelkedése 170 mm. Az emelkedés azonban nem volt egyenletes, viszonylag legerősebb volt 1936—1948 között, amikor is évi 5 mm volt az emelkedés, háromszorosa az előző 65 évi átlagnak. (Technische Rundschau, 1976. május 25.) Berényi 208