Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-02-01 / 1. szám
MÁRIA: Aki önértékeit nem becsüli, eltékozolja magát. VÁSÁRHELYI: Amikor e mérőeszközök tanát megismertem, lelkemben elkészültem nehéz utakra. Megpróbáltatásokra? Igen arra is! Higyje el ön, nem a méltatlan körülmények fárasztják testemet, inkább a szűkös gond, hogy másokkal nem úgy törődhetem, ahogy emberekkel törődni illenék. MÁRIA: Ilyennek ösmertem meg önt. Hívásaim is hiába kérték, mozduljon többet e tájról nemesb körökbe. Még személyem sem bírt kellő vonzalommal. VÁSÁRHELYI: Ne szóljon így, nekem mindent jelentett, hogy rebbenő gyertyafény mellett Önnek írhattam le álmaimat, hogy hazánk megközelítetlen vidékei, hogyan változhatnak ismét földekké — s ön olvasá azokat. válaszolt, biztatott, velem járt, kiméretlen vízi útjaim gondolatláncolatán. MÁRIA: De én hiába vártam önt, még estélyemre Is. Hiába mert... VÁSÁRHELYI: Mivel a szükség ideláncolt. Anyagi szorultságaim ... eh, szégyen erről a szó. MÁRIA: De jó is, hogy említi, e csekély összeg a gróf küldeménye (csomagot ad át). VÁSÁRHELYI: Hálával köszönöm. MÁRIA: És ön is képes volna birtokait is áldozni e munkáért, amit itt csinál? VÁSÁRHELYI: A nincsről dicsekvés volna így szólni: adom. De minden bizonnyal áldoznék, amint a gróf úr is teszi: a nemzetért. MÁRIA: S az ön élete a mérések világa lesz akkor is, ha itt e szorosban a bérceket romba döntötte? VÁSÁRHELYI: Rész az egészből, kevés és kicsiny. Évekre a haza vándora leszek, mert majd a Tisza, amelynek partján ön is meglátta a szép napvilágot, több töredelmet fog nyújtani, hisz egész hosszán megindul majd a nagy szabályozás. MÁRIA: ön hisz ebben? VÁSÁRHELYI: Ez tart erőben. MÁRIA: Orsolya irigyli, hogy nem tarthat önnel. VÁSÁRHELYI: Máriát az anyagi szó, Krisztinát a család kötelei, Annát törékenysége, Zsófiát szebb reményei nem engedhetik. Orsolya egy a néggyel szemben, s vesztes marad örökké. MÁRIA: És ha erősebb mint a másik négy? VÁSÁRHELYI: Nehéz szólanom. MÁRIA (zavartan): Atyám aggódik, sietnem kell. Nehéz az út, sok a kerülő. Isten önnel hát hajóbiztos úr. De vigyázzon, Orsolya várja önt Anna születésnapján. VÁSÁRHELYI: És Máriának, Krisztinának, Zsófiának is lesz vendégserege? MÁRIA: Bízza a hölgyekre, ők megegyeznek. Jó éjt indzsellér uram. VÁSÁRHELYI: Óvja Isten könnyű lépteit. (Kikíséri.) TÖREK (belép): Gyenge fehérnép! Hintóról nem lehet szekérre leszállni. Hát még ha rakott is az a szekér? Lássunk a halhoz, nehéz éjszaka lesz! Ül le a harmat már ilyen korán — száll fel a pára mint a tejes-köd. Ilyenkor kínozza meg a forróság legjobban szegény uramat. VÁSÁRHELYI (bejön, dé nem veszi észre Töreket): Mintha a fény tűnne, gyönge alakja távolba múlásával. Micsoda próbát mért reám a sors? E hölgy... TÖREK (közbevág): El ne tévedjen az a cifra kocsis! Köd jön. VÁSÁRHELYI: Máté, te itt vagy? TÖREK: Evés nélkül nincs erő uram. Gyorsan fogott hal frissen jó. VÁSÁRHELYI (zavartan): Pénzt küldtek, pénzt hoztak Máté. TÖREK: Jól tévé a kisasszony. Csak meg ne ártson már neki is ez a hűvös mocsár. Nem szabad lett volna ide kijárni, nem volt férfi, akire rábízhatta volna? VÁSÁRHELYI (lelkesen): öt e mű, e vállalkozás sarkallta idáig kijutni. TÖREK: Uram, az eladóra akad választó, akinek meg van jószága, azt szaporítsa. VÁSÁRHELYI: Micsoda beszédek, és mit jelentenek? TÖREK: Majd megfejted uram, nincs oly sötét dolog, ami napvilágra ne jönne. VÁSÁRHELYI (ingerülten): Értelmetlen beszédek ezek Máté. E hölgy Széchenyi gróf urunk segélyét hozta, legnagyobb szükségünkben. E hölgy, aki a haza szent gondolatait nem sejti, de érti is! TÖREK: Zaklatott nap múlik el a maival. VÁSÁRHELYI: És a megszégyenítések között olyan volt. mint az utolsó reménysugár, amely nemcsak csalogat, de fölemel, nemcsak kecsegtet, de segít. TÖREK: Adjon az ég jóra való embert társnak mellé. Így lenne meg az élet békessége. Hanem a tied aligha lesz meg uram, ismét hoz a balsors valami vándort hozzád. Na, ez még hiányzott. VÁSÁRHELYI: Egészen belegabalyodok beszéded fonalába, Máté. Hol az ész, a logika? TÖREK: Majd rendre kibogozod magadnak uram. A nagy emberész a nehezebbet könnyebben felfogja, mint az egyszerűt. (Kifelé mentében.) Bizonyára téged keresnek uram megint. Ideigazítom az érkezőt. BESZÉDES (kívülről): Előkelőbb hely nem jutott az indzsellér úrnak? TÖREK: Megfér a nagyság kunyhóban is. Ameddig itt él nem irigyelik. A szegénység ritkán szül irigységet, de mihelyt fénylik a tudomány, sietnek oltani lángját. (Belépnek.) VÁSÁRHELYI: Isten hozta indzsellér uramat szűkös hajlékunkban. Érkezését kora reggel óta várom. TÖREK (dörmögve): Az ember jobbat vár ... BESZÉDES: És néha kellemetlen érkezik. VÁSÁRHELYI: Azért nyugtával dicsérjük a napot, Máté. Hiszen munkám befejezéséhez megjött az utolsó segély, és nem kell néhány óra alkotás hijján befejezetlen elhagyni ezt a szomorú tájat. Embereim sem panasszal térnek meg otthonukba. BESZÉDES: Vásárhelyi uram így tehát berekeszti itteni működését? VÁSÁRHELYI: Sikerrel. A vízszabályozás nagy műve kerül az ország javára! A Vaskapu megnyílik a hajózásnak, vizeink keleti kapuja szabad! BESZÉDES: De következéseivel számolt-é indzsellér úr? VÁSÁRHELYI: Milyen következésekre kérdez ön? (Gúnyosan.) Császár-királyunk jóvoltából ma már kérdést intéztek hozzám, miszerint veszélyeket hordoz a szabad hajózás török oldal felől. BESZÉDES: Én csupán országunk, nemzetünk oldaláról tekintem a Duna-szabályozás művét. A Vaskapu mostantól nyitott. Vizeink esése fölgyorsul, a Tisza—Duna völgy harmatok, párák nélkül szikkasztó aszályok terméketlen földévé válik, ön utat nyitott a vizeknek mielőtt belső kanálisaink megásattak volna s mielőtt az ország hajózóútjai meg nem épültek. VÁSÁRHELYI: Mert mitől szenvedett legtöbbet hazánk, ha nem az ártó vizektől? Magyarország legtermőbb síkjainak 8 millió holdját pangó-víz posványa borítja. Épülő vízparti városainkra imádság és harangszó vigyáz, ha a hegyek tavaszi árja megindul s ezrével reszket vagy menekül a parton lakó. Nyájainkat a kiöntés harmadolja, gazdagságunkat a víz ringatja hüllámai hátán. BESZÉDES: Mégis elhamarkodottnak vélem éppen itt, e kapunyitást, ön ösméri a Körösök-völgyét. A Száva, Dráva, Kulpa, Mura folyók útját egész Dunántúlunk s ebben Balaton tavunk szerepét. Nekünk csatornák száz és ezer mérföldjeit kell megásatnunk, hogy nemzetünk a folyamok, kanálisok útja mentén járható föld legyen. Életet kell adni mocsárrá züllő tavainknak, de nem így! VÁSÁRHELYI: Én szinte úgy a folyamainkat kívánom életre hívni. BESZÉDES: De ön a végén kezdi amit az elején kellene. A Vaskapu-nyitás nyomán lezúdul a vízár s folyamaink szintje oly silányra csökken— kivált nyári időben — hogy többet ártunk magunknak mint használhatnónk. VÁSÁRHELYI: És milyen meggondolások vagy számítások alapján ítéli így indzsellér uram? BESZÉDES: Mivel én is bejártam földjeinket, folyóink, tavaink ösmérete előttem is megnyílott. Vízszabályozó Társaságunk több kiváló személye szinte csak ellenezte a Vaskapu-nyitást. VÁSÁRHELYI (keserűen): Ellenzésekből régen is bőven kijutott nekem, de nem kívánom tovább az értelem nélküli vitatkozást. Oly kiváló férfiak mint Lányi és 36
