Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-02-01 / 1. szám
11. kép: Megálltunk a Mississippi-nél kiütve, hogy ilyen adatok nem álltak rendelkezésre, elköszöntem a géptől Jolt értem'Mr. Wieser, a Torkolati Osztály vezetője. Vettem egy kis virágot, majd VW mikrobusszal (a Volkswagen bogár és mikrobusz nagyon kedvelt kocsi az USA-ban) a város határába mentünk. Szép környezetben, egy domb oldalán, nagy fák között laknak. Nagyon kedvesen fogadtak. Felesége szintén az Állomáson dolgozik, mint titkárnő. Két fiúk (8 és 10 éves) van. A család nemrég jött vissza Delftből (Hollandia), ahol egy esztendőt töltöttek a Vízgazdálkodási Továbbképző Intézetnél. Erre az útra mindnyájan szívesen emlékeznek vissza. Azok, akik már jártak Európában, szemlátomást megváltoznak. Sokkal érdeklődőbbek és viselkedésük is barátságosabbá válik. Tekintve, hogy ez a 42. meghívás, amit az USA-ban eddig kaptam, azt hiszem joggal mondhatom, hogy most már tapasztalatból beszélek. Vacsora előtt vodka és citromszörp (seven up) alapanyagú coctailt ittunk (itt Délen úgy mondják: „káktél”), majd 8-kor asztalhoz ültünk. Főtt csirkemell, krumpli, fejes saláta és lilára festett ananászszeletek alkották a menüt, amelyet pite, fagylalt, kávé és californiai Rhine-wine (rajnai jellegű bor) követett. Házigazdám nagyszülei ugyanis Németországból vándoroltak az USA-ba. Vacsora után a gyerekek is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Megtudtam tőlük, hogy itt milyen módszerrel osztanak az iskolában. Például 156:12 feladatot az alábbiak szerint oldják meg: 12 T156 — 120 10 36 — 36 3 0 13 Kissé szokatlan ez a forma, de ezzel viszont jól számolnak. Mi még 11-ig beszélgettünk, majd ismételt marasztalások után végül is házigazdám visszafuvarozott a szállóba. Kellemes este volt. JANUÁR 26. Tegnap délelőtt írtam néhány képeslapot haza, majd ebéd után Laci értem jött (ismét kölcsönkért egy kocsit). Megmutatta az új vásárlóközpontot. A nagy kiterjedésű földszintes áruházak sora valójában közös épületben nyert elhelyezést. Az egyes üzleteket elválasztó utcákat is fűtik, hisz a hőmérséklet most 5—6 °C körüli és az eső is szemerkél. Nyáron azonban hűteni kell az áruházakat is, mert 38 °C feletti a hőmérséklet. Meglátogattuk a mozgó rendőrségi múzeumot. Egy sötétzöld autóbuszt alakítottak át erre a célra. Láttam a különböző rendőrségi jelvényeket, az itt használatos általában 50—60 cm hosszú gumibotokat, forgópisztolyokat, pajzsokat, könnygázpuskákat. Kiállítottak egy villamosszéket és egy gázkamrát is, használatát illusztrálta egy-egy tényleges kivégzés fényképével. Nem volt kellemes látvány, no de Amerika megismeréséhez ez is hozzátartozik. A vásárlóközpontban tett séta során látott árak nagy12. kép. A modellek zömmel 1:100 méretarányban készülnek jából hasonlóak a korábban megismert árakhoz, de európai szemmel — és különösen ösztöndíjas zsebbel — bizony magasnak tűnnek. (Tegnap hallottam, hogy a Hadmérnöki Hivatal munkatársainak kiküldetési díja naponta 27 dollár. Ez azért jóval több, mint az én 17 dollárom.) A vacsorát a Downtowner-ben fogyasztottuk el. Százéves recept alapján készült főtt csirkét ettünk kukoricakásával és almazselével. A csirke jó volt, de a kása ugyancsak emlékeztetett a háborús évek utolsó hónapjaira, amikor a kukorica képezte a legfőbb étel alapanyagát. A víz erősen klóros volt, ízén a jégkocka sem segített. Megköszönve a szíves vendéglátást, vacsora után szétválogatottam a postára adandó anyagokat. Csak a legszükségesebb papírokat akartam magammal • vinni, úgyis van elég holmim. Jóval elmúlt éjfél, amikor lefeküdtem. Szeles, esős éjszaka volt, nehezen aludtam el. A szél időnként megzörgette az ablakokat, s az eső is kopogott az üvegen. Ma, pénteken reggel 8,15-kor indult a kocsi a szállótól. Egyedül utaztam. Megittam egy kávét a cafeteria-ban, majd a Hidraulikai Laboratórium Hullámdinamikai Osztályára kalauzoltak. Itt először az osztály vezetőjével beszélgettem, majd — most már 30 perces váltásokkal — további négy munkatársával. Ezen az osztályon dolgozik a legtöbb fiatal. Az osztály átlag életkora nem éri el a 30 évet. Még a délelőtt folyamán alkalmam volt látni néhány kész és épülő modellt. Ezek zömmel 1:100 méretarányban készülnek. Elképzelhető, hogy milyen nagy teret igényel egy-egy tengeri kikötő modellje. Különösen érdekes volt tanulmányozni az egyik tározó modelljét, amelyen a hegyoldalról lezúduló sziklák és földcsuszamlások hullámkeltő hatását vizsgálták. A hegyoldalt ferde görgősor, a lezúduló földet pedig homokzsák helyettesítette. Az áramlási kísérletek során a talajt gyakran szén, vagy PVC morzsával helyettesítik. így érik el, hogy modellmérethez hasonul a talajt jelképező anyag tulajdonsága. Ebéd után került sor — immár hagyományossá vált — előadásomra. Hatvan ember jelent meg a központi épület előadótermében, így az gyakorlatilag megtelt. Mint eddig mindenütt, itt is jó hatást keltett a táblára rajzolt Duna-vízgyűjtő térkép. A gyors egymásutánban levetített 70 diakép, majd a kisfilm — természetesen itt is némán vetítve és általam kommentálva — elismerést aratott. Laci szerint a tömör 45 perces ismertetés jó áttekintést adott az országról és a magyar vízgazdálkodás fejlődéséről, csak a film színei voltak helyenként gyengék az itt megszokott minőséghez képest. Előadás után elköszöntem a Víziút Kísérleti Állomás munkatársaitól és a kocsi visszahozott a szállóba. Búcsúzáskor még a könyvtár igazgatónője Lacit és engem meghívott ma estére. De erről majd legközelebbi levelemben írok, mert most sietek feladni eddigi beszámolóm. Tennessee-ből újra jelentkezem, megyek kelet felé. (Vége következik) Dr. Nagy László 30
