Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-06-01 / 3. szám
I. KÁRFÜGGVÉNYEK (A Velencei-tó példája) Bevezetés A tanulmányban bemutatott módszert a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság megbízására a BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézete által készített részletes vizsgálatokhoz [1] alkalmaztuk. Ez utóbbi vizsgálatok egyik feladata megállapítani, a Velencei-tó és a felette épült két tározó együttes rendszerének üzemelési szabályzatát, amelynek eredményeképpen a Velencei-tó vízszintje az üdülési igényeket a lehető legjobban kielégíti. A rendszervizsgálathoz alkalmazott modellről korábban beszámoltunk [2]: ezúttal a modell működéséhez elengedhetetlen közgazdasági input adatok — a kárfüggvények — meghatározását ismertetjük. Mivel hasonló jellegű elemzés szükséges bármilyen vízgazdálkodási rendszer vizsgálata so-rán, a tanulmányt módszertani példának is tekinthetjük. A tavak üdülési hasznosítása nagymértékben függ a tóban előálló vízszinttől. Az ideális vízállástartománytól eltérő magasabb és alacsonyabb vízállások egyaránt károsan befolyásolják az üdülési lehetőségeket, fürdési viszonyokat, a tó biológiai életét, az eutrófizáció mértékét, náditermelést, halászatot, hajózást, stb. Különösen érvényes ez, minit ismerétes, a Velenceirtóra, amely hajlamos arra, hogy szélsőségesen magas vagy alacsony vízállások is kialakuljanak, mint ahogy a történelmi példák ezt mutatják [3]. Tudjuk pl. hogy a Velenceied többször kiszáradt, vagy olyan nedves időszakok is előfordultak, hogy a tó környéke jelentős szélességben elvizenyősödött. Nyilvánvaló, hogy a Velencei-tó fokozott fejlesztéséhez biztosítanunk kell, hogy a jövőben minél kisebb kockázattal lépjenek fel a káros magas és alacsony vízállások. Annak érdekében, hogy a vízszinttartás, illetve vízszintszabályozás a legcélszerűbb legyen, meg toll állapítanunk, hogy a káros magas, és alacsony vízállások milyen gazdasági veszteséget eredményeznek. Tudatában vagyunk, hogy a káros vízállások hatását nem lehet minden esetben gazdasági értékben, pénzben kifejezni. Csak példaként említjük az alacsony vagy magas vízállás miatt az esztétikai hatásnak a csökkenését, de ugyanilyen nehéz pénzben kifejezni a tó biológiai életében bekövetkező károkat, a növényzet elburjánzását, stb. A közvetlen károk a magas vízállás következtében keletkező épület-, létesítmény- és mezőgazdasági károk, vagy az alacsony vízállás következtében a fokozott vízminőségromlás gazdasági kára, a hajózás vesztesége vagy a tó biológiai életének károsodása. A közvetett károk közé tartozik a szélsőséges vízállások miatt a rosszabb üdülési, fürdési viszonyok gazdasági értékének meghatározása. Ez olyan jelentős tényező a tó hasznosítása szempontjából, hogy meg kell kísérelnünk tényleges vagy relatív kárértékekkel kifejezni. A következőkben ismertetjük a hidroökonómiai elemzéshez alkalmazott módszert. 1. A hidroökonomiai elemzés módszere Az elemzés három lépésben végezhető el. Először meg kell állapítani a tó vagy tározó szempontjából ideális vízszintet vagy vízszinttartományt, majd elemezni keli az ideálistól eltérő magas, vagy alacsony vízállások esetén a különböző jellegű károkat, végül a megállapított kárfajták számszerű felmérése alapján kell meghatározni a magas és alacsony vízállásokból származó kárfüggvényeket az év különböző időszakaira. 1.1 Az ideális vízszint vagy vízszinttartomány megállapítása Ismerve a tó, vagy tározó üdülési fejlesztési céljait, megállapítható a jelen időszakra vagy a jövő valamelyik időpontjára az ideálisnak tekintett vízállás vagy vízállástartomány, amelynek fellépése esetén a tó teljes mértékben kielégíti az üdülés követelményeit. Más szavakkal, ennél a vízállásnál vagy ebben a vízállástartományban károk nem lépnek fel. Ügy is tekinthető ez a vízállás, mint egy olyan tó vízszint, amely „mindenkinek tetszik”. A Velencei-tó esetén viszonylag egyszerű helyzetben voltunk, mivel részletes társadalmi-gazdasági elemzés nélkül, az eddigi tapasztalatok összegyűjtésével, az érdekelt szervek megkeresése révén egyértelművé vált, hogy az agárdi vízmércén mért 160 cm-es vízállás tekinthető ideálisnak. Ilyen vízállás esetén ugyanis mindössze 0,5 ha-ra tehető a beépített terület és csupán mintegy 20 ha-ra a mezőgazdaságilag megművelt terület (rét-legelő elsősorban), amely ennél a vízállásnál is kismértékben károsodhat. A 160 cm-es vízállás ugyanakkor az üdülési hasznosítás szempontjából kedvező, mert ebben az esetben a vízmélység megfelelő a fürdéshez és a tó biológiai élete, a szennyvizek tisztítása, a feliszapolódás és más, az eutrófizációval összefüggő tényező szempontjából is előnyös ez a vízállás. Felmerült további lehetőségként, hogy egy ideális vízállás helyett egy vízállástartományt vizsgáljunk, amely lehet például a 150—170 cm-es vízállás tartomány. Bár a zsilipkezelések optimális mértékét megállapító vizsgálat során ez ideig még nem elemeztük mindkét esetet — tehát egy ideális vízállást, vagy egy vízállástartományt — úgy véljük, hogy lényeges különbséget nem jelent az optimális szabályozási politika szempontjából a 160 om-es ideális vízállás, vagy a 150—170 cm-es 106
