Vízgazdálkodás, 1974 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1974-02-01 / 1. szám
SZEGED 4. JÉGVÉDELEM A folyók jégviszonyainak alakulása, a jég keletkezése és olvadása lényegében hőháztartási folyamat, amelyet az időjárási viszonyok, a víztér hidraulikai és morfológiai adottságai szabnak meg a termodinamika törvényszerűségeinek megfelelően. Míg a mesterséges rendszerekben végbemenő jeges folyamiatokat a műszáki termodinamika törvényei segítségével kísérletileg igazoltan kielégítően le tudják írni, a vízfolyásokban — főleg a kezdeti és határfeltételek bizonytalansága, valamint a rendelkezésre álló észlelési adatok elégtelensége következtében — ezek a szabatos módszerek a gyakorlatban még nem terjedhettek el. Ennek ellenére nagyra kell értékelnünk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a jéghidraulikában a jég keletkezésével, mozgásával és beállásával kapcsolatban az elmúlt években jelentkeztek és jelen szimpózium több értékes dolgozatában is tükröződnek. Az utóbbi években nagy tömegű észlelési adatra támaszkodva korszerű matematikai statisztikai módszerekkel vizsgálják a jégjelenségeket. Az eredmények lehetővé teszik a jégjelenségek különböző valószínűséggel várható értékeinek, illetve időpontjainak becslését, és a jelentősebb vízfolyások jégjelenségeire nézve bizonyos törvényszerűségék megállapítását. A statisztikai vizsgálatok közül a Dunára példát mutatok be. A 2. ábra a Duna mentén a jégzajlás és jégbeállás gyakoriságát, illetve a jeges napok időtartamát és az állójeges napok időtartamát különböző valószínűségekhez tartozóan folyószakaszokra bontva adja meg. A Dunán az állójeges napok gyakorisága a vízfolyás mentén lefelé haladva növekszik (20-ról 60°/0-ra), az 1% valószínűségű álló jég időtartama nagyjából végig 100 nap. A jégjelenségek valószínűségi eloszlás-függvényeit a legdélibb szelvényre, Mohácsra a 3. ábra mutatja. Hasonló vizsgálatot végezve a Tiszára, megállapítható, hogy mind a jégelőfordulás, mind a jégbeállás a Tiszán nagyobb valószínűséggel jelentkezik mint a Dunán, míg a jégtorlaszképződés és a jeges árvizek előfordulási valószínűsége a Dunán nagyobb. Az összehasonlításból adódik, hogy a tiszai kisvízhozamok gyorsabban követik az időjárás változását, a rendkívül kis esésű folyón korán jelenik meg a jég és hosszú a jeges időszak. Ugyanakkor ia Tisza szabályozásának hatására előállott beágyazódási folyamat kedvező a jéglevonulásra. A viszonylag nagy közép vízi meder összefogja a vizeket, nagyobb árhullámokat is le tud vezetni, melyek könnyebben megbontják a jégtakarót. A tavaszi meleg légáramlat a Tisza alsó szakaszát éri először, akár a Földközi-tenger, akár az Atlanti-óceán felől érkezik. Így mikorra a Kárpátokból meginduló hóolvadás, vagy esőzéses árhullám a jégtakaró felső végét eléri, ott már általában korhadt jeget talál, azt könnyen megemeli és tovább viszi. Más a helyzet a Dunán — ha a hideg kontinentális levegőtömeg hatására a folyó zajlani kezd, majd beáll és a tavaszi felmelegedés óceáni jellegű, vagyis nyugatról érkezik az árhullám, a lefelé úszó, zajló jégtömeg a Közép-Duna mentén hideg levegőtömegeket és acélos jégtakarót talál. Ilyenkor nagymértékben fennáll a torlaszképződés lehetősége. A statisztikai adatok szerint a tavaszi felmelegedés 75%-ban nyugat felől érkezik. És mivel 100 évből átlag 40-szer áll meg a jég, így meteorológiai okokból minden 3—4 évben fennáll a torlaszképződés veszélye. Olyan esetekben pedig, amikor a zajlás az alsó szakaszon is megindul, de a hőingadozás miatt a lefagyás és felengedés többször egymást követően változik, ez az ún. hőmérsékleti inverzióhoz kapcsolódó helyzet különösen veszélyes állapotot teremthet, amelyre példa az 1956-os jeges árvíz. Külön említést érdemel, hogy közepes és kisebb folyóink, de helyenként még a Duna és Tisza szabályozásánál is kiszélesedő, majd tölcsérszérűén összeszűkülő, de — gazdasági okokból — általában szűk hullámteret hagyták, tehát a jégtorlasz gyorsan kritikus magasságra duzzaszthatja fel a vízszintet. A jeges árvizék különösen veszélyesek, mert előrejelzésük, magasságuk kiszámíthatatlan, így az ellenük való védekezés nehéz és eredménye sokszor bizonytalan. A jégjelenségek a csatornázott folyókon eltérnek a természetes állapotban észleltektől. Természeti adottságaink következtében nagy vízlépcsőkre vonatkozó eddigi hazai tapasztalataink nem bőségesek. Ezért ezen a területen különösen érdeklődéssel tekintünk a szimpózium elé, melyen számos olyan ország képviselői vesznek részt, ahol a vízlépcső-rendszerek téli üzemére vonatkozóan hosszú idejű tapasztalatokat gyűjtöttek össze. A jégjelenségek, a jégképződés és hatásai azonban nemcsak a folyami vízgazdálkodásra, hanem a többcélú vízgazdálkodási rendszerek üzemére is hatást gyakorolnak, mert működésükre a téli időszakban is szükség van. Az ilyen jégjelenségek kutatása és az elhárítási módszerek kidolgozása még nagyrészt megoldandó feladatként áll előttünk. A műtárgyak és 6
