Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-12-01 / 6. szám
GONDOLATOK Dr. László Ferenc: A KORSZERŰ VEZETÉS MÓDSZEREI című könyvéről A több mint 500 oldalas 'könyv kézbevétele mindjárt azt a kérdést ébresztette fel bennem, mit ad számomra — mint vezető részére — mindennapi munkám végzésében? Úgy vélem, sok vezetőben vetődik fel ilyen vagy ebihez, hasonló gondolat, ha a vezetési ismeretekről, módszerekről olvas. Ezek a munkák ugyanis sokkal gyakrabban mutatják be az ideális vezetőt, akit nem találunk az életben. Visszatérő kérdés: lehet-e képezni olyan vezetőket, akik úgy dolgoznak, hogy kielégítsék a dolgozók részéről jelentkező azt a jogos igényt, hogy egyfelől mint tulajdonosok megtalálják anyagi érdekeltségeiket, s ugyanakkor otthonosan, jó üzemi légkörben érezzék magukat, fejlődjön üzemük, másrészt mint vezetettek munkahelyeiken képességük maximumát nyújtsák, szorgalmasan dolgozzanak. Vitathatatlan a vezetők képzésének szükségessége és tény az, hogy a vezetés nálunk egy egész kollektívára épül. A vezetői munkában a kollektív tevékenységet az is igazolja, hogy már a tudományos munka sem végezhető elszigetelten, az is egyre inkább csoport (közösségi) munka. A fent megfogalmazott elvárásokat a vezetők és vezetettek csakis szoros együttműködésben teremthetik meg, de e kollektívákban mégis sajátos szerepük van a vezetőknek (igazgatóknak), hiszen elsősorban őket marasztalják el a balsikerekért. Kísért bennünket továbbá a viszonylag széles körű vezetési elmélet publikációjában az, hogy gyakran ragadtak tollat olyan szerzők is, akik a gyakorlati életet kevésbé ismerve, attól eltávolodva — más jellegű szakirodalomból összeszedve — kissé idealizálták a sokrétű és nem Könnyű vezetői (munkát, s írásukból keveset tudott használni mindennapi munkájában a vezető. Dr. László Ferenc könyvének erőssége az, hogy a szerző benne él sajátos vízügyi szervezetünkben, továbbá magas szintű elméleti megalapozottsággal, a vízügyi adottságoknak és igényeknek megfelelően közérthető kifejezéssel ad hasznos vezetési tapasztalatokat és szempontokat. Ugyanakkor 'teszi úgy ezt, hogy a más ágazatokban dolgozó vezetők is értékes, új ismereteket szerezhetnek a könyvből. Nem vállaliko^hatom — nem is vállalkoznék — egy ilyen tartalmas és színvonalas könyv részletes ismertetésiére, szívesen szólok viszont néhány olyan gondolatról, amelyek a szerző könyvéből megragadtak, amelyek számomra elsődlegesen hasznosak, s ugyanakkor említést teszek arról is, amiről még szívesen hallanék a szerzőtől. Jónak tartom, hogy szerző a vezetési ismeretek mellett bemutatta a vízügyi ágazat szervezetét is. Azok számára, akik az ágazatban élünk, talán ez kevésbé érdekes, mert ismert, viszont nagyon hasznos lőhet azok számára, akik ezen keresztül ismerik meg — és kerülnek közelebb — a vízügyi ágazathoz, valamint azon fiatalok számára, akik ma tanulják a vezetés tudományát. (Őszintén bevallom, hogy 15 évvel ezelőtt e fejezet megismerése sok szorongástól mentett volna meg, mivel minden előkészítés nélkül — az akkori gyakorlatnak megfelelően •— úgymond máról holnapra vezetővé neveztek ki.) Ezért helyes lenne, ha a tervszerű vezetés-utánpótlás céljából a vezetői posztra kiszemeltek — vagy pályázók — vezetői alapismereteik megszerzése céljából e könyvet tanulmányoznák, s nem egyszerre kellene megbirkózni majd a rájuk nehezedő vezetői feladattal és vezetői ismeretek elsajátításával. Ahhoz ugyanis vita nem fér, hogy a könyvben leírt ismeretek nélkül vezetői munkakört ma már sem kezdeni, sem betölteni nem lehet. Sokkal könynyebb a vezetői ismereteket e könyv segítségével elsajátítani, mint a sok buktatón keresztülmenni és saját káron tanulni, ahogyan a régebbi vezetők szerezték meg mai gyakorlatukat. A könyv pozitívumának tartom, hogy az olvasót rávezeti a vezetői gyakorlatnak azokra a gyenge pontjaira, amelyeket többé-kevésbé munkámban 'én is felismertem (s valószínű így lesznek ezzel mások is). Ha ezzel sikerül a negatív hatású módszerekből néhányat ismét felszámolni, a szerző könyvével eléri célját, A könyvben találni néhány ismert, de olyan alapvető igazságot, vezetői módszert, amelyet nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nagyon fontosnak tartom a vezetői határozottságra történő serkentést (97. oldalon). Úgy vélem, közéletünkben is nagyobb súlyt és teret érdemelne e tóma. Természetesebbé kellene válni, hogy a vezető, „ha érzi igazát, álljon ki érte határozottan”. A taktikázó, határozatlan vezető előbb-utóbb felőrli önmagát, de nem használ az általa vezetett közösségnek sem és kimondottan árt a jó ügynek, sőt feletteseinek is. Vezetői munkát csak nyíltsággal, őszinteséggel és meggyőződéssel lehet végezni, mert az őszinteség hiánya elszíntelenedés, érdektelenség személyiség-torzuláshoz vezet, s egyúttal megfosztja magát a vezetőt a vezetés szépségétől is. (Mert a vezetői munkában szépség is van, hiszen ez ad tartalmat és ez motiválja a vezetőt további munkájában.) Ezért erősíti szerző vezetőinket abban (97. oldal), hogy „a vezetőnél igen lényeges tehát, 233
