Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-12-01 / 6. szám
igazgatóság mindkét módszert alkalmazta, az elsőt egy belső vízátemelésnél, a másodikat az algyői úszós öntöző vízkivételen. Gazdasági értékelésük folyamatban van. Bemutatott még az igazgatóság előre gyártott elemekből készült tiltót és átereszt, valamint több újítást is, melyek közül kiemelkedik a vízépítési anyagok (terméskő, kavics) uszályból illetve uszályba történő rakodásának gépesített megoldását célzó rakodórampa. A székesfehérvári és a szolnoki igazgatóságok nagyszámú újítása mutatja újítómozgalmuk töretlen fejlődését. A Vízügyi Tervező Vállalat az előre gyártás fejlesztéséhez és ezen keresztül a vízépítőipar iparosításához nagymértékben járult hozzá két témájával. Az egyik víztároló medence építése előre gyártott vasbeton modulelemekből, mely alkalmas kör vagy téglalap alakú medencék építésére mintegy 40%-os előregyártási fokkal. A másik az előre gyártott vasbeton elemekből készülő csatomaátjáró, melyet a pécsi vízügyi igazgatóság vitelezett ki és maketten be is mutatta. Mivel a csatornaátjárókból az évi igény több száz db, ennek kielégítése csak üzemben előre gyártott elemekből szereléssel összeállítható típus kialakításával biztosítható. Az előre gyártás mértéke 98%. A Vízkutató és Fúró Vállalat 3 db saját kialakítású kútvizsgáló műszert állított ki. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat több kiállított ügyes újítása mellett említést érdemel a maketten megjelenített és a vállalat által műszaki fejlesztés keretében kialakított geológiai kutatóhajó. A kutatóhajó a rászerelt fúróberendezéssel és anyagvizsgáló laboratóriummal alkalmas mederfúrások készítésére és értékelésére, ezzel a hazai kavicsvagyon pontos feltárására. A Vízügyi Építő Vállalat igen szemléletesen mutatta be azt az óriási fejlődést, melyet a réselési technológia területén elért. Ezzel kapcsolatban több jelentős újítást is kiállított. Nagy érdeklődés kísérte a vállalat által kifejlesztett SZEDAR típusú szennyvízdaraboló szivattyúcsaládót, mély alkalmas szálas és kisebb szilárd szennyeződéseket tartalmazó szennyvizek szállítására és átemelésére. A forgó felsővázas kotrógépre szerelhető hidraulikus kőmarkoló a vállalat műszaki fejlesztési tevékenységének egyik legjelentősebb eredménye. A berendezés jól alkalmazható vízépítési terméskő, tetszőleges szemszerkezetű zúzott kő uszályból és vagonból történő ki- és berakodására, depóméból történő felrakására és víz alatti markolási munkákra. Ezzel a vízügyi szolgálat egyik legnehezebb, legembertelenebb kézi munkavégzésének gépesítési lehetőségét teremtette meg a vállalat. A markoló névleges térfogata 0,5 m3, de lehetőség van 1,2 m3 térfogatú markolótestek felszerelésére is és ezzel megoldható, hogy a markoló mérete a kotróalapgép emelőművének és gémszerkezetének adottságait optimálisan kihasználja. A Vízgépészeti Vállalat rendkívül gazdag anyagot mutatott be. A vállalat végzi ugyanis tárcaközi összefogás alapján a víz- és szennyvízkezelés gépeinek és gépészeti berendezéseinek gyártmányszintű kialakítását. 19 db ilyen berendezést mutatott be, melyek közül nagy érdeklődés kísérte a különböző formájú és kialakítású acélszerkezetű víztornyokat, a különböző szűrőket és a VARIMIX függőleges tengelyű levegőztető rotor-családot. A Fővárosi Csatornázási Művek a csatomavizsgálatokhoz, valamint a hibaelhárításokhoz kialakított eszközeit mutatta be. A Fővárosi Vízművek kiállította ROCLA vasbeton csöveket, melyeket saját üzemben gyárt 165, 180, 200 és 220 cm-es névleges átmérővel. 1974. évtől 100—150 cm átmérőjű csövek előállítására is lehetőség nyílik. Automatizált kisvízmű-berendezést mutatott be a Baranya és a Komárom megyei vízművállalat. A Csongrád, valamint a Dél- Bács-Kiskun megyei vízművállalatok szellemes, saját kialakítású, út alatti átfúró berendezést hoztak. Az észak-zalai Víz-, Csatornamű- és Fördő Vállalat vasbeton víztorony építésére kialakított korszerű, teljesen gépesített technológiát fényképeken és maketten illusztrálta. Nagyon gazdag és jelentős kiállítási anyagot hoztak a vízgazdálkodás ipari hátterét képviselő vállalatok. A Bányászati Aknamélyítő Vállalat maketten 207 6. ábra. Búvár víz alatti televíziós kamerával