Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-10-01 / 5. szám
ben.) A rendes árvíz nemcsak tavasszal, hanem júniusban is előfordulhat, a rendkívüli árvíz pedig — itt leggyakrabban — átlag 15 évenként jelentkezik. A befogadó visszaduzzasztó hatása az esésviszonyoktól függően a mellékágakban, illetve a beömlő patakokban is érvényesül: felülről lefelé az Övári -fokban és a Tekerő-érben Sarkadig, a Kemény-foknál a Salamon-ere befolyásáig stb. A Fekete-Körös sebessége áradások idején igen nagy, lefelé azonban — a kiágazások, gátak, valamint a befogadó visszaduzzasztó hatása miatt — csökken. A folyó, vízgyűjtőjének jó erdőborítottsága miatt kevés hordalékot szállít, s ezt a keveset is lerakja a kiágazásokon keresztül; a medence aljára (Békés, Gyula, Sarkad térségébe) már nem jut belőle. Fontosabb kiágazásai a jobb oldalon: a Kis-Körös és a Faás-ér, a nagyrészt ásott medrű Övári-fok és a Gyepes, a Feícete-ér Sarkad és Doboz között, mely a Büdöskúti-érrel köti össze. A Fekete-Körös és a Gyepes közti területet hálózzák be: a Csalányos-fok és a Kemény-fok, valamint a Herpat-ér nevű kiágazás (Fekete-Bátornál). (Ez utóbbi folytatása a Sebes-Körös felé a Köles-ér.) Egyik mellékvizének a Hollód-pataknak a folytatásában találjuk az ásott Sebes-fokot, mely rövidebb úton, nagyobb sebességgel vezeti le a Fekete-Körös vizét medrének egy alsóbb szakaszába. A bal parton a Fekete- és a Fehér-Körös közti kanyargós összeköttetés részben feliszapolódott (ezt is Tekerőnek hívják), részben átmegy az Itce-ér (-csatorna) nevű új kiágazásba, valamint a Dán-érbe, részben a Gyulaihajózó csatornába. A két folyó közötti másik összeköttetés az Ant határában kiágazó Keszi-fok, amely árvízkor Várinál éri el a Fehér-Köröst; kisebb vízállásnál azonban mocsárba vész. A mellékvizek közül legbehatóbban a bővizű Teőzzel foglalkozik, amelynek alsó szakasza a Fehér-Körössel párhuzamosan folyik, de annál lényegesen alacsonyabban. Ez az oka annak, hogy a Fehér-Körös árvizei gyakran áttörnek a Teőz medrébe — magánál a folyónál is szélesebb kiágazásokat vájva. (Boros-Sebesnél, Butyinnál, Repszegnél stb.) A Leveles és a Szartos torkolata alatt a folyó duzzasztóművek miatt több ágra oszlik, amelyek állandóan elöntik a környező területeket. A Fekete-Köröst általában csak árvízkor hajózzák: tutajokon szállítva a fát Szarvasra és az alsóbb területekre, részben a malomgátak fölött, részben azokat a kitöréseken megkerülve. Tehát a hajózás érdekei is követelik a gátak elbontását és az elágazások megszüntetését: a meder egyesítését. A folyók mellett eddig épített árapasztó és hajózó csatornák költségesek és célszerűtlenek: a jövendő Körösszabályozásnak a Megyei Major töltésekkel való ármentesítését kell példaként tekintenie: „amikor a töltéseket kívülről árvizek mossák, azokon belül beérő vetéseket látni: a Körös-szabályozás előzetes példáját; amiből látni lehet, hogy egyetlen egynek szorgalmából... milyen eredményt lehet felmutatni; mennyivel többet lehetne egyesített erőkkel, megfelelő alapelvek szerint vezetve elérni — és mennyivel olcsóbban lehetne mindazt így megvalósítani.. A folyón levő mérnöki építmények károsak: a hidak elégtelen mérettel készültek s duzzasztó hatásúak, a malomgátak elmocsarasító hatása pedig itt is egyre veszélyesebb méreteket ölt — Sarkad, Doboz és Okány térségében a Berettyó és a Sebes-Körös Sárrétjéhez hasonló mocsárvilág kialakításával fenyeget. f) A Fehér-Körös A Fehér-Körös esés- és mederviszonyai emlékeztetnek ugyan a Fekete-Körösére, de mert vize sok hordalékot szállít, a peremi szakasza a vidék valamennyi folyója közül a legváltozékonyabb. A folyó egy korábbi feltöltött medrét elhagyva, ma (1823) új mederben folyik, amely azonban, a régihez hasonlóan (egyrészt a hordalékszállítás, másrészt a természetes és mesterséges akadályok miatt), ismét függőmederré vált, s így a folyó új mederváltoztatás előtt áll: a Teőz-patak medrét készül elfoglalni. A szabályozásnak tehát számolnia kell e nagyarányú hordaléklerakodás következményeivel, melyet csak csökenteni lehet, de megszüntetni nem. A folyó vízgyűjtője mintegy 50 □-mérföld (4200 km2). A folyómeder vázolt sajátos helyzetének következménye, hogy árvizei — gyorsan átbukva rajtuk: — csak kevéssé hágják meg a partokat; igen nagy Viszont a kiágazások száma. Ennek a következménye az is, hogy a folyó vízjátéka viszonylag nem nagy: 3,5 km. (Ma, a gátak kiépülése után: 9 m.) A rendes árvizek évente többször is megismétlődnek s rendszeresen elöntik a környező lapályokat, ahonnan csak részben térnek vissza — alsóbb szakaszokon — a folyóba. A rendkívüli árvizek itt is mintegy 15 évenként jelentkeznek. Esése a sík vidéki szakaszon erősen csökken: 8—4 cm/ikm-re. (Ma: 15—12 cm/km.) A folyó jelentős kavics- és homok-hordalékát árvizek alkalmával a jobb parton rakja le, s azt — bár igen egyenetlenül — állandóan feltölti, magasítja. A meder — általában igen erős — feliszapolódása, feltöltődése szakaszonként igen különböző. (Hordalékosságára jellemző, hogy nevét is az általa szállított világos [fehér] iszaptól nyerte.) Kiágazásai a jobb parton: a mindkét végén mesterségesen kiásott Csikós-ér, összeköttetésben a Gyulai hajózócsatornával (tutajos-csatornával) és lejjebb a Fehér- Körössel is. A borosjenői zsilip által felduzzasztott víztömeg a Jakab-érén keresztül folyik le a Teőzbe. (Csak a mesterséges beavatkozás akadályozta meg, hogy az egész folyó ne változtassa meg pályáját ezen az éren át a Teőzbe.) A „Balta de Tyer” (?) ugyancsak a Teőzbe vezeti a folyó árvizét, miközben egész környékét elárasztja. (Emiatt 1816-ban mintegy 50 000 tölgyfa pusztult el!) Bal oldali kiágazásai: a Csabai összekötő csatorna (a Vicza nevű folytatásával), valamint feljebb az a kiágazás, amely arra enged következtetni, hogy a folyó korábban Gyulától nyugatra más mederben folyt és hogy a Békéssel való összeköttetés mesterséges beavatkozás hatására, a békési erődítmény érdekében, jött létre. Gyula-Varsádtól délre ugyancsak több ér található (Bugyér, Kikis stb.). Erdőhegy alatt van a Déli-ér, amely lejjebb a Nagy-érbe megy át és a Pety-mocsár katlanába torkollik. Ezt Székudvar határában lecsapoló csatornával kísérelték meg levezetni. A felsőbb szakasz bal oldali mellékvizei sok hordalékot szállítanak a mederbe. Hajózás a Fehér-Körösön jelentéktelen, csak az alsó szakaszokon van, ahol a Fekete-Körösön leúsztatott fát szállítják át — az ismertetett csatornákon keresztül — Csaba, Békés és Gyula városokig. A folyó mellett épült árapasztó és hajózó csatornák itt sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A hidak méretei itt is elégtelenek. A lefolyási akadályok eltávolításától csak kevés és lassú eredmény várható. A malomgátak káros hatása ez esetben elsősorban a mederelfajulásban nyilvánult meg, de már itt is tapasztalhatók az elmoesarasodás kezdetei. Várható eredményük a Sebes-Körös és a Berettyó Sárrétjének délfelé való térhódítása lesz. g) A Maros Korábban a Maros is állandó összeköttetésben volt a Körösök völgyével: a Paulisnál kiágazó és mintegy 1720 körül elzárt, Paulis-ér révén. Ennek folytatása volt: a Száraz-ér, a Kút-völgy, a Hajdú-völgy, a Mágócs — s az itt lefolyó víz, mintegy 167 km út után, a Kórógyon és a Kurczán keresztül jutott a Tiszába. Más része viszont — számos felkutatott kiágazása közül — főleg a Szarvas mellett húzódó Kondorosi-völgy révén volt összeköttetésben a Nagy-Körössel. Huszár e meglepő felismerés igazolására geológiai szelvénymintákat is vett s ezekből megállapította, hogy a televény alatti durva homokot valóban egy 1,2 m/sec sebességű vízfolyás hordhatta csak ide. Erre a kutatásra egyébként az 1816. évi rendkívüli árvíz tapasztalatai késztették, amely alkalommal a Maros árvize a régi útvonalon egyrészt Gyula, másrészt Mindszent és Hódmezővásárhely irányába folyt le. (Folytatjuk.) P. Károlyi Zs. 200
