Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-10-01 / 5. szám
A Berettyó Karcagnál. A Huszár-féle Körös-felmérés egy lapja keresztül az árterületek felett is jelentős hajózás folyt. (Ezek vízborítása ugyanis jelentősen meghaladta a partok 4—5 lábnyi vízborítását.) A Tisza medre a kisvizektől eltekintve általában hajózható, s ennek érdekében 1783-ban kétparti vontató út építését rendelték eh b) A Nagy-Körös A vízrendszer eredő folyóját a Nagy-Köröst (későbbi nevén: Egyesült-, majd Hármas-Köröst) a Tiszához hasonlóan kanyargós és csekély esésű folyóként jellemzi. E csekély esés következménye, hogy a Tisza visszaduzzasztó hatása egészen Békésig érezhető. (Ez ma is így van.) Az árhullámok levonulási idejét itt az érkező folyók árterülete, mocsárvilága határozza meg, ill. módosítja: az áradás mintegy 14 napig, az apadás általában ennek kétszereséig tart. A folyó víz játéka mintegy 6 m. (Ma: 10 m.) A partokat árvízkor 4—5 lábnyi magas és 2—3 mérföld széles víz borítja. A rendes árvíz évente kétszer is előfordul, a rendkívüli árvizek mintegy 20 évenként jelentkeznek. A folyó esése 1.5 cm/km. (Ma 5 cm/km felett.) Sebességének változásait a Tisza árhullámainak csökkentő, vagy alacsony vízállásának növelő hatása okozza. A Nagy-Körös és a Berettyó vízjárásának kölcsönhatása jelentéktelen, mert az utóbbi árvize nagyobbrészt a Sárréten tárolódik. A Nagy-Körös elég sok iszapot szállít, mely elsősorban a Fehér-Körösből ered. (A többi folyók árvizét a mocsárvilág megszűri.) Ez az iszap, a mederfenéken levő akadályok miatt, nemcsak az árterületet, hanem a Nagy-Körös medrét is feltölti. A folyónak torkolata előtt több kiágazása van, amelyeken keresztül a nagy vizek gyorsabb lefolyást találnak. Ilyen a Kurca, amelynek medre kialakulatlan, ill. a medrében létesített malomgátak miatt erősen feliszapolódott. A Szarvas határában levő Káka-fok a Csukásérrel, valamint a Vekerrel és a Kóroggyal együtt ugyancsak fontos árapasztó. Sebes vízfolyásuk ilyenkor partsÉaggatásokat okoz. (Más forrásokból tudjuk, hogy ezek a kiágazások, ill. fokok régtől fogva fontos halászhelyek voltak.) A folyó szabályozását illetően megoszlanak a vélemények; Huszár szerint azonban feltétlenül hajózhatóvá tehető, ha a szarvasi és a gyomai fahidakat megfelelő méretűre építik és a lebontott malmok fenékgátjait is eltávolítják. c) A Berettyó A Berettyó elég nagy esésű vadpatakként ér a síkságra, ahol azonban esését és sebességét elveszítve a mocsárvilágba vész, bár medrének maradványai — egyes szakaszokon — jelen vízhozamának tízszeresét is le tudnák vezetni. A mederfenék kötött talaja nem hajlamos a lemélyülésre, az árterület laza talaja viszont szivacsként fogadja magába a vizet. Az árhullámok vizjátéka a síkságra érve hirtelen lecsökken, majd a befogadóig 210 cm-ről fokozatosan 600 cm-re emelkedik. (Ma: 6—8 m.) Ennek megfelelően növekszik a partokat elborító árvíz magassága is. Mindennek magyarázata az amúgyis csekély esés további csökkenése: 1,3 cm/km-ről lefelé — egészen 0,35 cm/km-ig. A mocsárvilág légvonalban mért esése a meder kanyargóssága, a vízinövények, valamint a káros építmények miatt teljesen elvész — s a mocsárvilág egyre jobban terjed. A folyó rendszeres árvize évente kétszer — április és novemberben — jelentkezik, a rendkívüli, mintegy 20 évenként. (Ez utóbbi az alsó szakaszon a Nagy-Körös és a Tisza árvizeivel esik egybe.) Az árhullám felmenő szakasza, a helyi körülményektől függően, 4—5 napig, apadása pedig 2—4, ill. 3—6 hétig tart. A folyó sebessége a molnárok önkényétől függ, s általában csak akkor növekszik, ha az árvíz a táblás zsilipek magasságát már meghaladta. A meder mélysége és szélessége a helyi viszonyoktól függően, erősen változó. Közlekedés rajta inkább csak árvízkor van, mert a malmokat ilyenkor másképpen nem lehet megközelíteni. Főbb kiágazásai: Eszlárnál a Kék-Kálló és Berettyóújfalunál a Köles-ér. Az előbbi az Ér folytatása és régen a Kraszna és Szamos árvizeinek levezetője, az utóbbi pedig a Berettyó korábbi medre. (A Berettyó Sárrétjét korábban a Tisza is táplálta az elzárt Mirhó-fokon és a Hortobágyon keresztül.) A Berettyó és a Sebes-Körös Sárrétje a terepviszonyok miatt szoros kapcsolatban volt egymással. Az utóbbi kiterjedését éppen az akadályozta, hogy a Sebes- Körösből Olaszinál kiszakadó Kis-Körös az árvizek jelentékeny részét a Berettyóba és Sárrétjébe vezeti. A malmok elmocsarasító hatása leginkább ezen a területen nyilvánult meg: kis és közepes vizek idején a molnárok teljesen elzárják a medret, mely azután árvízkor „az árvíznek alig negyed részét képes levezetni". Ezért kellett eltávolítani a Mezőtúr határában levő malmot (1818), de a Sárrét felett még így ás több gátasmalom és két hajómalom maradt. A feliszapolódás csökkentése csak a lefolyási akadályok teljes eltávolításától várható; ez azonban késik s a mocsarak területe nő. d) A Sebes-Körös A Sebes-Körös — a Berettyóhoz hasonlóan, de azt lényegesen felülmúló — nagy eséssel ér a síkságra s egy rövid átmeneti szakasz után szétterül a mocsárban. Vízgyűjtője 50 mérföld (2700 km2).Esése Nagyváradtól Szakáiig légvonalban mérve 97 cm/km-ről, 31 cm/km-en keresztül a torkolatig 12 cm/km-re csökken, a kanyarulatok mentén mérve pedig mindössze 71 cm km, 23 cm/km és 4 cm/km. (Ma az alsó szakaszon 15 cm/km.) A felső szakasz medrét malomgátak lépcsőzték s ennek megfelelően hordaléka is kisebbedett (kavics, durva homok, finom homok). A meder alakulása mindvégig összefüggésben van az altalajjal: a váradi szakaszon szélessége és mélysége egyaránt igen változó, de átlagban véve, lefelé fokozatosan csökken; a torkolat előtt 7 ágra szakad, amelyek együttvéve sem képesek a nagyvizeket levezetni. A Szakái körüli szakasz mederfeneke rendkívül kemény, vízben nem oldódó agyag, erre telepedett, minden átmenet nélkül az árterület mocsári eredetű laza talaja; a Sárrét-198
