Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-10-01 / 5. szám
szített — „Vízgazdálkodási Adatgyűjtemény” (az egyes VIZIG-ek területét, munkáját és feladatait ismertető „monográfiák”) szerkesztésében találta meg azt a tevékenységi területet, ahol az egész országra s a vízgazdálkodás szinte minden szakágazatára kiterjedő tapasztalatait a legjobban hasznosíthatta. 1963-tól a Vízügyi Múzeum előkészítésével foglalkozott. E tevékenység eredménye az 1963. évi- Beszédes-emlékkiállításból kinőtt Siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum is, amely azonban — mint mondotta — „csak szerény kezdete egy a vízügyi szolgálathoz méltó Vízügyi Múzeumnak, amelynek megvalósítása még hátra van . . E munkakörből vonult nyugalomba, súlyosbodó egészségi állapota miatt 1967-ben, 66 éves korában. Egészségének javulásával azonban nem sokáig maradt tétlen: előbb szakértői megbízást vállalt az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóságtól, majd reaktiváltatta magát, s így élete utolsó napjáig a vízügyi szolgálat aktív tagja maradt. Széles körű tapasztalatai alapján javasolta az egyes területekre vonatkozó vízgazdálkodási adatokat felölelő kézikönyvek kiadását az ott dolgozó mérnökök számára. A sorozat első és a továbbiak mintájául szolgáló kötete: az „Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság kézikönyve” volt utolsó munkája. Még távozása előtt is új tervek foglalkoztatták: Felszabadulásunk 30. évfordulójának közeledtével szükségesnek találta, hogy a magyar vízügyi szolgálat utolsó három évtizedének történetét — még a nagy idők tanúinak életében s azok közreműködésével! — összefoglaljuk ... Vagyis az 1960-ra elkészült „Vízgazdálkodási Adatgyűjtemény” gazdag anyagát az utolsó 15 év eredményeivel kiegészítve — Felszabadulásunk 30. évfordulójára — a magyar vízügyi szolgálat történetének e legutolsó fejezetét is megírjuk, megörökítsük az utókor számára. A halál megakadályozta abban, hogy e tervet részletesen kidolgozza s írásban is előterjessze. Azonban bízunk benne, hogy elgondolásai munkatársai ill. a vízügyi szolgálat vezetői körében megértésre találnak, a szép terv megvalósul. S ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy örökké mozgékony szelleme, eltávozása után is köztünk maradjon, a vízügyi szolgálat iránt érzett odaadásának példája tovább éljen és hasson — és segítse munkánkat. P. Károlyi Zsigmond Szennyvízderítő tavakból túlfolyó víz tisztítása Az elmúlt 30 évben számos kisebb USA-beli település — a legegyszerűbb módon — szennyvízderítő tavakban tárolta és tisztította a házi szennyvizeket. Ezek a földmedencék átlag 31/2 láb (1,10 m) mélyek és minden egyes acre (4047 m2) területen 265 lakosegyenértékű szennyvízmennyiség tisztítható. A nyers szennyvizet 24—30 napig tárolják a szennyvíztóban, miáltal 65—85%-os tisztítási hatásfokot érnek el. Az elmúlt évben a hatóságok megszigorították ezekben a szennyvízderítő tavakban tisztított szennyvíz befogadóba való bevezetését. Miért történt ez az intézkedés? Azért, mert a szennyvíztavakból zöld tintához hasonló algákkal sűrűn telített szennyvíz folyt a recipiensbe és túlterhelte azt. Honnan származott ez a sok alga? Ezek az egy- vagy többsejtű telepes növények a tóban tenyésznek és igen fontos szerepük van az organikus szennyek lebontásában. Míg a szennyvíztároló tóban az algáknak fontos szerepük van, addig a befogadóban az algák egyenesen károsak, mert testük elpusztulása következtében oxigénhiány keletkezik és a recipiens vizének rossz szagát és kellemetlen ízét okozhatja. Ezenkívül bejuthat lélegzés közben a halak kopoltyújába és a halak tömeges pusztulásához vezethet. Ezért kellett a befogadóba beengedett alga menynyiségét korlátozni. Hogyan oldható meg ezek után a szennyvízderítő tavakból túlfolyó víz tisztítása? Pl. oly módon, hogy — második tisztítási fokozatként — elevenített iszapos levegőztető szennyvíztisztító berendezés medencéjében átáramlás közben a levegővel keveredve a szennyvizet biológiailag megtisztítjuk. A Missouri állambeli St. Luis Bridgeton elővárosában működik egy szennyvízderítő tó, amely 12 000 fő házi szennyvizét fogadja be már 10 év óta. A hatóság most kötelezte a várost, hogy a túlfolyó vizet hatásosabban tisztítsa meg. Az elevenített iszapos levegőztető szennyvíztisztító berendezés 1 200 000 dollárba került volna. Ehelyett a város egy lényegesen olcsóbb és egyszerűbb megoldást választott éspedig azt a módszert, hogy a túlfolyó szennyvizet fertőtlenítő kamrán át vezetik a befogadóba. Az algaölő fertőtlenítő medence egy föld alatti tank, amelybe meghatározott mennyiségű klórt adagolnak. A klór megöli az algákat. A tank belsejében terelőfalak vannak, melyek hozzájárulnak az algák és egyéb szuszpenziók leülepedéséhez. A klórozó berendezés adagolóját befogadó házikót a térszinten helyezték el. A klórgáz adagoló helyiségben a hidegebb hónapokban villany fűtőtest biztosítja az egyenletes 60 °F (15,6 °C) hőmérsékletet. Havonta egyszer szippantó kocsival kiürítik a tankból a leülepedett kocsonyás zagyot. A teljes berendezés a tankkal és a klórozóval együtt csak 28 000 dollárba került. Az üzemeltetési költség 0,4—1,0 dollárcent volt 1000 gallononként (azaz 0,10—0,26 cent/m3). összehasonlításképpen közöljük, hogy az elevenített iszapos levegőztető berendezés üzemköltsége 12—18 dollárcent lett volna 1000 gallononként (azaz 3,2—4,8 cent/m3). A fertőtlenítő medencéből kifolyó víz tiszta volt és összetétele megfelelt a hatósági előírásoknak. (Civil Engineering ASCE, 1972.). Markó Iván 186
