Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1973-10-01 / 5. szám

Duzzasztómű a Sztrumicsko Polje rendszerben

ben, hanem egyre inkább a folyók felső szabályozására is kiterjed. A vízgyűjtők egészének komplex rendezési szemlélete egyre inkább Jugoszláviában is tért hódít. Az utóbbi időben több komplex rendezési terv készült, így a Száva folyó vízgyűjtőjének komplex vízgazdálkodás-fejlesztési terve, a Vardar vízgyűjtőjének komplex rendezésére vonatkozó tudományos vizsgálat, a Neretva folyó torkolati szakaszának vízgazdálkodás-szabályozási tervei stb.

Egyre aktuálisabbá válik a vízminőségvédelem is. Az ismert okok (urbanizáció, ipari fejlődés, szennyező anyagok széles skálája) következtében a szenynyeződés egyre nagyobb mértékű. Az ipar évente 680 millió m3 szennyvizet bocsát a vízfolyásokba (ebből 22,5%-ot a papír- és cellulózipar, 21%-ot a vegyipar, 17%-ot a vaskohászat, 8%-ot az élelmiszeripar).

A Vízügyi Törvény (1965) szerint olyan káros anyagok nem bocsáthatók be a vízfolyásokba, amelyek egy bizonyos határértéken felül az emberi, vagy más élő szervezetre károsak. A törvény gondoskodik arról is, hogy a gyáraknak és üzemeknek az

1975-ig terjedő türelmi időig tisztítóműveket kell építeniük. A tisztítóművek építésének finanszírozása azonban még nincs rendezve. A bankok nagyon gyakran visszautasítják a kölcsönkérelmeket, tekintettel arra, hogy a tisztítótelepeket nem tekintik termelő üzemrészeknek. A köztársaságokban vízminőségvédelemre rendelkezésre álló vízügyi pénzalap nem elégséges a törvényben lefektetett alapelvek maradéktalan teljesítésére. A környezetvédelemmel kapcsolatban készülő előírásokban a vizek szennyeződés elleni védelme is bizonyára megfelelő helyet és rendezést kap.

A vízerőhasznosítási, kommunális, hajózási, üdülési létesítmények költségeit, építésükhöz szükséges beruházási összegeket a vízgazdálkodás keretein kívül biztosítják. A vízgazdálkodás területén az erózióvédelmi, árvízvédelmi, szabályozási, öntözési, lecsapolási és szennyeződés elleni művek költségeit kell vizsgálnunk. A Vízügyi Törvény elfogadása előtt a védőművek költségeit a köztársaságok költségvetésből fedezték. Hiteleket nem vettek igénybe. A ráfordítások nem az igényektől, hanem a rendelkezésre álló keretektől függtek. A decentralizáció és a szövetségi költségvetés csökkenése következtében a fenti célra jutó összegek is jelentős mértékben csökkentek. A Törvény elfogadásával a vízgazdálkodási célkitűzések finanszírozására az alábbi forrásók lettek kijelölve:

— vízdíj — a vízfogyasztásért és használatért, valamint szennyvízbevezetésért járó díj és a mezőgazdasági tevékenység miatt fizetett egyéni befizetések adják a köztársaságok Vízügyi Alapját, amelyet külön szerv kezel;

— költségvetés-ből fedezik a védőművekkel kapcsolatos rendkívüli kiadásokat, az árvizek után tönkrement létesítmények szanálását, felújítását stb. Ezeket az összegeket a vízgazdálkodásnak nem kell visszatérítenie;

— juttatás a rendkívüli károk elhárítására (az 1965. évi árvíz után a Vajdaságban és Baranyában az összberuházás 2,5 százalékát tette ki);

— pótadó — összszövetségi rendelkezésre vetették ki az egyes köztársaságok az árvízi károk teljes helyreállítása érdekében. 1965-ben indították be, később valamennyi köztársaság szedte. 1967—1970 között 145 millió dinár folyt be és ezt az

összeget a védőművek kiépítésére fordították;

— az állami költségvetés vízgazdálkodási fejlesztési fejezete biztosítja az alapvető vízgazdálkodási célkitűzések megvalósítását, az aktuális vízgazdálkodási, összszövetségi fontosságú tanulmányok kidolgozását és a nemzetközi együttműködés költségeit.

Az öntözés és lecsapolás költségeit hitelekkel az állami költségvetésből biztosítják. Valamennyi meliorációs rendszer kiépítése szabad piaci árak szerint hitelből kerül fedezésre. A hitelezés feltételei az utóbbi időben egyre kedvezőtlenebbé válnak, a bankok nem érdekeltek a hosszú lejáratú hitelnyújtásban, rövid időre és csak nagy kamat mellett adnak hitelt. Jugoszlávia tovább keresi a meliorációs rendszerek létesítéséhez szükséges financiális feltételek kedvezőbb megoldását. 1954— 1970 között a meliorációs egyesülések a bankokon keresztül 2106 millió dinárt fordítottak meliorációs rendszerek építésére. Ez az összeg azonban még mindig nem felel meg a követelményeknek.

A mezőgazdaság fejlesztése érdekében több intézkedést hoztak a Duna—Tisza—Duna (Vajdaság) rendszer és Makedónia három öntöző, három lecsapoló rendszerének pénzügyi feltételeit illetően. Összszövetségi szinten finanszírozták ezeket a

183