Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-08-01 / 4. szám
végrehajtás is. Az egyes köztársaságok és a magánérdekek semmiféle kiváltságot nem élvezhetnek, de a rendszabályok keresztülvitelét se gátolhatják. Ahol a tervezői szempontok, kívánságok a vállalati érdek előtt járnak, ott a városfejlesztők kezdeményező ereje, szakmai tudása, fantáziája jóval szabadabban szárnyalhat, mint olyan országban, ahol ezek az energiák a jogos, de igen gyakran nem is jogos magánérdekek, szeszélyek útvesztőjében futnak zátonyra. Ez az előny elsősorban a terv és a keresztülvitel közötti huzavonát csökkenti, másrészt szabad utat ad a tervezők konstruktív kezdeményezéseinek. Vannak ezzel szemben olyan tényezők is, amelyek recíprok módon hatnak. Így például: az illetékmentesség és a természeti kincsek kiaknázásáért fizetendő alacsony adókulcs a kevésbé felelős embereket, vállalatokat pazarlásra serkentik, jóllehet a szovjet gazdaságpolitika sarkalatos törekvése első perctől fogva a gazdasági erők minél teljesebb kibontakoztatása a takarékosság szempontjainak messzemenő érvényesítésével. Nem véletlen, hogy a párt gyakorlati ellenőrző szerepét a gazdaságtervezés irányítására is kiterjesztették. A gazdaságnövekedés a hatvanas évek során mindezek ellenére is némileg lassult és a prognózisok szerint a Szovjetunió a következő évek során a nemzetközi mezőnynek még a középső szféráiban foglal helyet. Ezzel magyarázható, hogy ez idő szerint a szovjet politika egyelőre nem koncentrál különösebb erőket a környezetvédelemre. A vállalatok értékelésének és a prémium megállapításának fő ismérve ez idő szerint még a bruttó termelés növekedése marad. Az ipari potenciál gyors, hatásos fejlesztése tehát ez idő szerint prioritást élvez. Nem kis mértékben indokolja ezt az álláspontot a régebbi hagyaték, a gazdasági élet fejlődésének, egyenetlenségeinek felszámolására irányuló törekvés. Az 50-es évekig ugyanis egyes szektorok abszolút elsőbbséget élveztek a fejlesztésben, másokat célszerűtlen mértékben elhanyagoltak. Ilyen volt egyebek között a szolgáltatás, a kereskedelem, és számos egyéb „nem produktív” ágazat, mint például a környezetvédelem feladatköre is. Ennek az lett a következménye, hogy a természetvédelmi technológia és a kutatás fejlesztésére is viszonylag kevesebbet áldoztak. Ebben a korszakban tehát a lakosság szükségletein kívül a környezetvédelem szükségleteire sem fordítottak kellő gondot. Ma már számos hatóság foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel, de fogyatékosságnak számít, hogy a természeti kincsek konzerválásának felügyeletével még mindig ugyanaz a hatóság foglalkozik, amely egyébként a Föld kincseit kiaknázza. Emiatt elég gyakran érdekkonfliktusok adódnak, de ugyancsak ez az állapot akadályozza a vertikalizálódási folyamat, valamint az információcsere jobb kibontakozását. A világközvélemény az elmúlt két évtized során egyre inkább a saját egészségén is érzi a környezet elszennyeződésének veszélyeit. A következő tíz esztendő már azt is megmutatja majd, hogy a kormányok és nemzetek miképpen készülnek fel a környezetvédelem honi és nemzetközi feladatainak elvégzésére. A Szovjetunióban a kérdés horderejét már jól ismerik és a KGST megállapodások, az Amerikai Egyesült Államokkal létrejött környezetvédelmi egyezmény mind arra utal, hogy a hazai problémákon kívül a nemzetközi teendők megoldásának akcióiba is kellő súllyal bekapcsolódik. E cikk írásának napjaiban Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára az Amerikai Egyesült Államok elnökével, Richard Nixonnal tárgyalt. Az egész világ sorskérdéseinek áttekintése és megvitatása nyomán nyilván kellő rangsorolást kap a bioszféra kérdése is és a világ népei e téren is fellélegezve várják a történelmi jelentőségű fejleményeket. Vincze Oszkár
