Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1973-08-01 / 4. szám

A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1972 őszén napirendre tűzte a környezetvédelem időszerű kérdéseit. E nagy jelentőségű tanácskozás során határozatot fogadtak el, amely megállapítja, hogy a környezetvédelem kérdésében a szovjetállam már ez ideig is számos fontos intézkedést bocsátott ki, de a megoldásra váró feladatok részben egyre sokasodnak, másrészt mind jelentősebbé válnak.

Így például Moszkvában az utóbbi időszakban tisztítóművek építése, üzembe helyezése, iparművek vidékre telepítése, valamint a távfűtőhálózat erőteljes fejlesztése nyomán már ez ideig is tetemesen csökkent a vizek és a levegő szennyezettségi foka. A földgáz, mint energiahordozó mind szélesebb területen kerül a hagyományos tüzelőanyagok helyére és nagy, homogén lakótelepek fűtésében is teret hódít a földgázfűtés.

Érdemes megemlítenünk, hogy a KGST a szocialista országok közötti soros és távlati feladatok összehangolására külön bizottságot hozott létre.

Szovjet—amerikai környezetvédelmi tervek

Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió ugyancsak 1972 szeptemberében egész sor, az emberi környezet megfigyelésére és védelmére vonatkozó közös megoldásban állapodott meg. Az amerikai delegáció vezetőjének nyilatkozata szerint a környezetvédelem megszervezésére vonatkozó egyezmény azokat a rendszabályokat foglalja magában, amelyek a két állam szakemberei szerint a leghatékonyabb módon szolgálják az ember és természeti környezetének védelmét a civilizáció minden ártalmas hatásával szemben.

Ez az egyezmény azokat a határozatokat is magában foglalja, amelyek Nixon elnök moszkvai látogatása során láttak napvilágot és a környezetvédelem 30 fontos terrénumára terjeszkednek ki.

A két állam szakemberei ezt követően is rövidesen összeülnek a tervek részleteinek kidolgozására, amelyek között a vízszennyezés, a földrengés-előrejelzés, a környezet elszennyeződésének biogenetikai következményei is fontos helyet kapnak. A szovjet-amerikai kutató tevékenységhez számos más fejlett ország tudósainak és ipari szakembereinek közreműködésére is számot tartanak.

E megállapodás nemcsak szakmai tartalmánál, de egész történelmi súlyánál fogva is igen érdekes, fontos kezdeményezésnek minősül. Azzal pedig, hogy nyitott ajtót hagy más államok csatlakozására, mindenképpen eredeti eseménynek kell ítélnünk. Nagyon üdvös volna, ha a világ népei a nyitott ajtónak e politikáját mind nagyobb számban tudósaik, szakembereik minél nagyobb számú csatlakozásával honorálnák és a jövőben a KGST tudósaival, szakembereivel karöltve munkálkodnának a Föld bioszférájának megmentésében.

A Szovjetunió területe a Föld felületének mintegy 16 százaléka. E területen a Föld édesvíz-tartalékának 11 százaléka található. Semmiképpen sem kedvező azonban e hatalmas vízvagyon országon belüli eloszlása. Az ország sűrűn települt európai felére, a Kaukázusra és a közép-ázsiai hatalmas térségre a teljes vízmennyiségnek csupán 12 százaléka jut.

Az ezredforduló időszakában az ország várható lélekszámát 216 millióra becsülik, miközben a fejenkénti városi édesvíz-fogyasztás ebben az időszakban már a napi kerek 500 litert is eléri, ami pedig a mai értékhez képest mintegy 100—150 százaléknyi növekedésnek felel meg.

A társadalom e létfontosságú anyagát azonban nemcsak az ipari és kommunális eredetű szennyvíz, hanem a meglevő készlet gigantikus talajjavító tervek alapján való átvezetése és megemésztése is terheli.

Mindenekelőtt az 1963—1965. évi aszály, a kedvezőtlen aratási eredmények és ezzel összefüggésben a hatalmas gabonavásárlás szükségszerűsége arra ösztönözte a szovjet kormányzatot, hogy nagyarányú területnyeréssel és az öntözőgazdálkodás kiterjesztésével növelje a betakarítható kenyér- és takarmánygabona országos mennyiségét. Üj, lecsapolt mocsaras területek és sztyeppék termővé tételével is növelik a népgazdaságilag fontos kenyér- és egyéb gabonafélék termelési volumenét. A jelenlegi cél: 1985-re 21 millió hektárra kell növelni az öntözhető terület kiterjedését. E terv néhány hatalmas szibériai folyam és folyó Kazahsztán és Közép-Ázsia száraz térségeibe való átvezetését teszi szükségessé. Az Amu Darja és Sir Darja félévi hozamának elöntözésével annyi vizet terítenek szét az aszályos térségben, mint a Volga teljes vízszállításának 25 százaléka.

Ilyen hatalmas tervek ökológiai és klimatológiai hatása teljes bizonyossággal ki nem számítható, át nem tekinthető. Így például megolvadhat a sarki jégtömeg, amely az északi félteke klímáját is megváltoztathatja. Olyan mértékben megnövekedhet a páraképződés, amely a csapadékmegoszlást is módosíthatja.

Szovjet és nyugati szakemberek követeléseinek ellenére alapos előkísérletek alapján a terv megvalósítását már meg is kezdték. A vizet a Tobol és az Irtisz összefolyásától, a Kazahsztán térségében levő duzzasztott tóba szivattyúzzák, ahonnan a Kazahsztán köztársaság, Üzbegisztán és Turkménia sivatagi területeire vezetik.

A szovjet sajtó állandóan és kimerítően foglalkozik a tisztátalan vagy nem kellő mértékben tisztított ipari és háztartási szennyvizek élővizek medrébe bocsátásának kérdéseivel, a természetes vizek nagyfokú minőségromlásával. Az elszennyeződés egyik feltűnő következményeként a Kaspi-tenger kecsegeállománya vészjósló mértékben csökkent. Ismeretes, hogy a Kaspi-tengerbe évente 65 ezer tonna ásványolajat bocsátanak és a bakui-öböl már régen nyílt szennycsatorna benyomását kelti. Ezzel nemcsak a híres orosz, de a perzsa Beloga kaviár minősége is félelmetesen leromlott. Hiányoznak a recirkulációhoz szükséges berendezések. Már napjainkban is roppant víztömeget kell felhasználni az ipari vízkibocsátás átöblítésére, amely mennyiség az ipar fejlődése folytán szüntelen növekedésben van.

Jóllehet a Szovjetunió hatalmas folyamai ez idő szerint még nincsenek nyugat-európai arányokban elszenynyeződve, mint például a Rajna, vagy az amerikai Mississippi, kellő megelőző intézkedések nélkül azonban ezek is hasonló sorsra kerülnek. Kiszámították, hogy a Volga, e hatalmas birodalom ipari vízszükségletének mintegy 50 százalékát szállítja a Kaspi-tengerbe. Szibéria iparának 1968-ban naponta mintegy 150 millió köbméter mennyiségű vízre volt szüksége. Miután azonban Szibéria vízszükséglete a következő 10—15 esztendő során nem kevesebb, mint 500 százalékkal növekszik, e vízmennyiség fedezése csak az Ob és a Jenyiszej vizének hasznosítása révén lesz fedezhető, természetesen, ha időközben valami olyan új technológiai módszert nem fedeznek fel, amely az ipar vízszükségletében forradalmi változást hozhat.

158