Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
a földből kiálló darabjai is láthatók voltak — amíg a fémgyűjtés nem gondoskodott korszerű hasznosításukról ... Az ősi malomnak egyik kereke, darálómalomként, pár éve még ugyancsak működött. Utóbb azonban a malomcsatorna felső ágát elzárva megfosztották azt energiaforrásától s így az utolsó Séd-malom is megszűnt. A kiszáradt malomcsatornát bozót verte fel, s a használaton kívül helyezett faépítmény: a malom-zsilip és az árapasztó zsilip, valamint a malomkerék közprédává vált. Nem védi semmiféle műemlékvédelem (bár ez az épület is megérdemelné, hogy műemlékké nyilvánítsák, sőt hogy helyreállítsák — mint malmot!), de még az sem, hogy az utolsó molnár családja még ma is benne lakik. A környék tűzifagyűjtői nem az árok cserjéit nyesik, hanem a könnyebben kiemelhető faszerkezetet hordják szét... Helyreállítását addig kellene megoldani, amíg még a meglevő darabokból rekonstruálható. Mert az Ürkúti-malom nemcsak, mint a legnagyobb és legrégibb veszprémi Séd-malmok egyike érdemel figyelmet a műemlékvédelemtől, hanem azért is, mert az 1767- ben épült, első újkori hazai városi vízvezeték különösen érdekessé, technikatörténeti értékké avatja. A veszprémi vár vízvezetékének, és alkotói — Turnier György és Henrik — munkásságának bemutatása külön tanulmányt érdemel, ezért itt most csak röviden hívjuk fel a figyelmet a hazai vízellátás történetének e ritka értékű és érdekes emlékére. A vízvezeték létesítését Koller Ignác püspök nagyarányú várbeli építkezései tették szükségessé. A vízvezeték tervét Turnier György ezermester molnár, számos Veszprém megyei malom korszerűsítője készítette, majd halála után fia, Henrik fejezte be 1767-ben. A vizet az Ürkúti-malom egyik kerekével meghajtott szivattyú egy 70 öl hosszú ólomcsövön keresztül juttatta fel 23 öl (46 m) magasságra a Várba, a püspöki palota előtt felállított közkútba. (Ez körülbelül az egykori Várkút helyén állott.) E díszkúton kívül volt a vízműnek egy csorgója a püspöki palota földszintjén is. Koller püspök 1769-ben a pápához intézett jelentésében, melyben építkezéseiről beszámolt, megemlékezett a vízvezeték építéséről is, amelyhez hasonló, mint írta: „egész Magyarországon másutt nem található”. Ez az első veszprémi vízmű — egy 18Ó3. évi árvízi rongálás rövid üzemszünetétől eltekintve — egészen 1877-ig, tehát 110 évig hibátlanul működött, s Bolgár Mihály veszprémi tanár, az egykori felújítás műszaki adatai és tervei alapján ismertette azt 1893-ban — az új (mai) városi vízmű előkészítésének és tervezésének idején! A múlt század elején, 1817-ben, a város déli részeinek erőteljes fejlődése szükségessé tette a vízvezeték meghosszabbítását. Ezt a fejlesztést ugyancsak Turnier Henrik végezte el: agyagcsöveket fektetve le az akkori Vár utca (ma: Tolbuchin út) vonalán, levezette azt egészen a Piac térig (Nagy-Piac, ma Vörös Hadsereg tér), amelynek északi oldalán a Káptalani Alapítványi Hivatal előtt állított fel egy vörösmárvány közkutat. Ma már sem a várbeli, sem a piactéri kútnak nincs nyoma. Az utóbbit a múlt század végén tüntette el az akkori „városrendezés”, pedig e téralakító elem hiánya ma is érezhető — mint Korompay György írja: „A Vörös Hadsereg tér északi térrészén állott egykor a Tumler-féle szép vörösmárvány kút, amely azonban a múlt század végén az akkori közmegbecsülés hiányának lett áldozata. Azóta eltűntek a fák is a térrész belsejéből és egy kis kerek virágágy pótol mindent. Ügy gondoljuk, hogy a régi kút emlékeként helyénvaló lenne itt a volt kútra utaló alkalmas emlék felállítása, mely a két térrész határán, ezek összefoglalásával fontos téregyesítő szerepet is betöltene...” (Turnier később felújította Budavár középkori vízvezetékeit is, s vízépítői — elsősorban vízműépítői— tevékenységéért 1791-ben II. Lipót királytól nemeslevelet kapott. Nemességet kérő folyamodványának címertervéből megismerhetjük, milyenek voltak az általa épített kutak: a címer rajza állítólag a budai vízvezeték Szentháromság téri kútját ábrázolja.) Rövid szemlénk mérlegét megvonva szomorú eredményre jutunk: Az elzárt és kiszáradt malomcsatornát bozót verte fel. Az utolsó veszprémi malom megmaradt zsilipje és kereke közprédává vált 1. három történeti jelentőségű kutat ismerünk: a Várkutat, a Káma-kutat és az Ürkúti forrást. Közülük azonban csak egynek a sorsát biztosítja a történeti jellegű építészeti környezet, mely hiányos lenne az inkább csak jelképszerűen helyreállított kút nélkül. A műemlékvédelem a Káma-kút megóvását is megkísérelte, azonban — jelen állapotából ítélve — félő, hogy áldozatául esik az újabb építkezéseknek. A harmadik: az Ürkúti-forrás műemlékvédelme eddig még csak fel sem merült, pedig itt egy egész vízügyi műszaki emlékkomplexum megvédésére lenne szükség. 2. A veszprémi Séd-malmok történeti és városképi szempontból egyaránt értékes és egyedülálló sorából, legalább három-négy malom műemléki megőrzését és védelmét kellene biztosítani. Köztük az első lenne a Korláth-malom, de pillanatnyilag éppen ez jutott a legrosszabb állapotba — mégpedig a műemlékké nyilvánítás ellenére. A továbbiak közül talán leginkább a város belsejében levő Káptalani-malommal, vagy a Ring-malommal kellene törődni, mindenekelőtt azonban a kétségtelenül középkori eredetű Ürkúti malom régi épületmagjával. Mint legtovább üzemelt malom ez maradt meg a legépebben s így ez állítható helyre a legkönnyebben is. 3. Végül Veszprém egykori büszkesége, a korában egyedülálló vízvezeték — a hazai vízellátás történetének ritka emléke! — melyet eddig senki sem tekintett műemléknek, vagy műszaki emléknek, ma már csak nyomaiban lelhető fel: megvan a forrás s az egykori szivattyútelep épülete, de nem tudjuk mi maradt meg a földben az egykori 70 öl hosszú ólomcsővezetékből, s — mint említettük — nyoma sincs a várbeli és piactéri kutaknak sem. Ha helyreállításáról nem is lehet szó, legalább egyes részeit kellene megmenteni, s valamilyen módon gondoskodni a kutak helyének megjelöléséről is. P. Károlyi Zsigmond 33
