Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-12-01 / 6. szám
A Vaskapu-csatorna építés közben. (Hossza 2200 m, fenékszélessége 72 m, mélysége a О-víz alatt 70 dm) Az Al-Duna-szabályozás munkája, mely a Tisza-szabályozás után a legnagyobb és legjelentősebb munka, amit a magyar mérnökök a 19. században végeztek — a következő részekből állt: A Grében-hegyorom lerobbantása és 150 m szélességben való lehordása a meder kiszélesítése érdekében úgy, hogy az innen kitermelt hatalmas kőmennyiséget — ugyancsak a meder szabályozása érdekében — egy 5,8 km hosszú párhuzammű építéséhez használták fel. A helyenként 25—40 m mélységű mederben épült párhuzammű koronaszélessége 5 m volt s 2:3 arányú rézsűkkel épült. E méretek mellett — 30 m-es átlagmélység esetén — a vezetőmű építéséhez folyóméterenként 2300 m3 kőmennyiségre volt szükség, ami kereken 650 tíztonnás vagon rakományának felel meg! Ez a szabályozó mű mindmáig a világ egyik legnagyobb párhuzamműve, melynek építése — P. Klunzinger bécsi mérnök szavai szerint: „rövid idő alatt olyan teljesítményt jelenteti, amilyent ilyen mértékben még sohasem hajtottak végre”. Az egyes sellős szakaszokon: a Sztenkánál 1800 m, a Kozla-Dojkénál 3500 m, Szvinyicánál 1200 m, és a Jucnál 1000 m hosszú, 60 m széles és 0-víz alatt 20 dm mélységű csatornát mélyítettek a sziklás mederbe, majd a vízszint csökkenése miatt ezeket tovább fejlesztve összesen több, mint 18 000 m hosszúságban kellett medermélyítést végezni, ill. hajózó-csatomát robbantani. A legnehezebb munka természetesen a Vaskapu sziklazátonyainak megkerülése és az itt előálló nagy esésnek hosszabb szakaszra való elosztása volt, egy a jobb part mellett a sziklába mélyített, 2200 m hosszú, 72 m fenékszélességű, 0-víz alatt 30 dm mélységű, s mindkét oldalán párhuzammű közé fogott — de Vásárhelyi tervétől eltérően, nem zsilipes, hanem csak nyílt — csatornával: a Vaskapu-csatornával. Az európai viszonylatban is páratlan méretű folyamszabályozási munkát a jelentőségének megfelelő nemzetközi érdeklődés kísérte. Mégpedig „nemcsak a parti államok politikai és gazdasági érdeklődésének volt tárgya, hanem a kivitel nehézségei és a munka sajátosságai miatt, műszaki szempontból is nagy figyelmet keltett”. (H. Arnold 25. sz. i. m. 1. p.) Különösen azután, hogy az 1892. évi párizsi Belvízi Hajózási Kongresszuson a magyar kormány küldötte Gonda Béla részletes jelentésben számolt be a tervekről és a megkezdett munkáról. A közvetlenül érdekelt parti államok — főleg Ausztria és Magyarország — gazdasági és műszaki sajtója (különösen a magyar és az osztrák mérnök- és építész-egyletek folyóiratai) mellett természetesen azokban az országokban kísérték nagy figyelemmel a munkálatok végrehajtását, melyek maguk is hasonló feladatok előtt állottak. Vagyis Németországban és Oroszországban, ahol éppen ez időben került napirendre a Rajna, illetőleg a Dnyeper szabályozása. Érthető tehát, hogy a legalaposabb — mintegy tapasztalatcsere jellegű — tanulmányúti beszámolók német és orosz szerzők: H. Arnold hannoveri és V. E. Timonov szentpétervári műegyetemi professzorok tollából jelentek meg. De jellemző az is, hogy Rupcsics Györgynek a munkálatok műszaki vezetőjének közvetlenül hasznosítható technikai tapasztalatokról szóló beszámolóját egy braunschweigi kiadó adta közre. A német szakemberek — és már maga a fővállalkozó H. Luther is — elsősorban azért tanúsítottak olyan nagy érdeklődést az al-dunai munkálatok iránt, hogy a számukra még jelentősebb Rajna-szabályozás végrehajtásához megfelelő tapasztalatokat szerezzenek. Félreérthetetlenül fogalmazza meg ezt H. Arnoldnak az al-dunai munkálatokról szóló egyik, említett tanulmányúti beszámolója: „... nemcsak rögzítették az élő mederben végzett fúrások és robbantások technikája terén szerzett újabb tapasztalatokat, hanem a gyakorlatban is kipróbálták azokat, ami kiemelkedő jelentőségű a mérnöki tudományok haladása szempontjából. Hatására a folyamszabályozás érdekében végzendő hasonló sziklaeltávolításokhoz immár másutt is a legnagyobb biztonsággal foghatnak hozzá..(25. sz. i. m. 17. p.) A terjedelme miatt itt legfeljebb csak szemelvényesen ismertethető irodalom elismerő hangjára talán a legjellemzőbb az orosz kormány által a munkálatok tanulmányozására ismételten kiküldött V. E. Timonov professzor írása. A világhírű orosz (később szovjet) professzor, az orosz vízépítési kísérletügy megteremtője és a róla elnevezett „Timonov-féle (kotrásos) folyamszabályozási módszer” kialakítója, nem egyszerű tanulmányt, hanem alapos és gazdagon illusztrált monográfiát szentelt a munka ismertetésének —• H. Arnoldnál is erőteljesebben hangsúlyozva a munka műszaki jelentőségét: „A hajózási viszonyok javítását célzó munkálatok végrehajtása mind tudományos, mind gyakorlati szempontból igen figyelemreméltó... A szerzett tapasztalatok rávilágítottak a hasonló munkálatok végzésének lehetőségeire és módjaira és közvetlenül felhasználhatók voltak a Dnyeper hajózási viszonyainak megjavítására készített előtervben. (11/a sz. i. m. 1. p.) A munkálatok iránti érdeklődés — és általában az újjászervezett magyar vízügyi szolgálat tevékenységének megismerésére való igény — hatására vált szokásossá a több nyelvű beszámolók közreadása. Ezek közül az elsők és a legjelentősebbek egyike éppen Gonda Béla 240
