Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-08-01 / 4. szám
A Tiszalöki Öntözőrendszerben a halastavak, tározók és a csatornarendszer üzeme fejlesztésének néhány kérdése Лз. ó'/WÓ3QS4Q , Latactd.gaadaMeo-ctchia innan.cl<x.at- a'*t ásaneff- tanXíata^ rUrCnmÍKt я it/ay}nngwege& S<?7f-tr<p/c я '775ка/д’/е? o'KtóaodeiCc/eaMbai. Bevezetésként előrebocsátom, hogy nem a tógazdaságok szorosan vett műszaki kérdéseivel kívánok foglalkozni elsősorban, hanem halastavaink, járulékos | halasítással is hasznosított táró- < zóink szerepével, helyzetével, £ melyet betöltenek a terület víz- t gazdálkodásában. A halastavak ^ termelékenységének növelése érdekében tehát a területi vízgazdálkodásért elkötelezett jó szándékú partner véleményét, néhány ide kívánkozónak tartott tapasztalatát szeretném összefoglalni. Mintegy közbevetésként szeretném megjegyezni, hogy úgy tűnik, a mezőgazdasági vízhasznosítási feladatok közül a halászati vízhasznosítás témában, illetve feladatkörben „a mostoha gyermek” témája került sorra, amikor legutóbb a Hajdú-Bihar megyei Műszaki Napok keretében halastavainkról is szó esett. Az elmúlt évek során igen ritkán fordult elő ugyanis, hogy a halastavak termelékenységének fokozásával kapcsolatban hasonló szintű tanácskozás lett volna, itt ezen a területen. A halastavak és a járulékos haltenyésztéssel is hasznosított víztározók szerepe pedig mind a terület erre a célra leginkább kihasználható részeinek hasznosítása, mind a területi mezőgazdasági vízhasznosítási feladatok ellátása szempontjából fontos. A termelési módjuk szerint intenzív halastó üzemek a nyíltfelszínű csatornarendszer legnagyobb fogyasztói. Különösen olyan években szembetűnő ez, amikor az időjárás változékonyságából eredően a csapadékosabb periódus következik be és az öntözések nem igényelnek nagyobb mennyiségű vizet. A terület számára biztosított vízkészlet kihasználását, az öntözőcsatorna-hálózat egyenletesebb terhelését jelentősen befolyásolják halastavaink, szerepük ebben az értelemben is jelentős. Ugyanakkor — a klasszikus hagyományoktól eltérő mai, szinte folyamatos vízigényt jelentő halastó üzem megnyújtja a rendszer üzemigényét is, csaknem az egész naptári évre kiterjedően. A halastavak, illetve halastó rendszerek üzeme így mind a vízhasznosítási tevékenység, mind az öntözésüzemelési tevékenység oldaláról komoly feladatot jelent a vízkészlet-gazdálkodó és a csatornarendszerek üzemét ellátó szervek számára. (Példaképpen lásd az 1. ábrát.) A halastavak területi fejlődése, a történeti előzmények bizonyos tanulságokat rejtenek magukban. Elsőként ezért ezzel foglalkozom. A területen a tógazdasági haltenyésztés mai értelmű kialakulását megelőzően is viszonylag élénk és fejlett halászélet folyt, elsősorban a szabályozatlan természetes vizek halászatával. Debrecen városnak — az idevonatkozó első írásos emlékek szerint — 1462 óta volt halászó joga a Hortobágy térségében. A tiszántúli kisvizeket kisszerszámos halászok kezelték, akik fogásaikat rekesztéssel, varsázással, szigonnyal, tapogatóval, ' emelő- és dobóhálóval végezték. A vízrendezések megtörténte után azonban igen erős visszaesés következett be, ugyanis a szabályozott vízfolyásokon (Hor-Pecsenyekacsa-tenyésztés a hortobágyi öregtó egyik tóegységében 131
