Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-02-01 / 1. szám
lepült ipari és mezőgazdasági termelés zavartalansága érdekében gyorsított ütemben kell fejleszteni a vízkárelhárítási munkákat, az árvízmentesítési, folyószabályozási, vízrendezési művek építését, az ár- és belvízvédelmi szervezet erősítését. A munkák gyorsításának egyedül a népgazdaság teherbíró képessége és a rendelkezésre álló kapacitás szabhat határt. — Az idegenforgalom és az üdülés szempontjából jelentős területek, mint a Balaton, a Velencei-tó és a Mátravidék vízügyi feladatainak megoldására fokozott gondot kell fordítani. — Magasabb szintre kell emelni a tervszerű mennyiségi és minőségi vízkészlet-gazdálkodást. Egyrészt meg kell gyorsítani a hegy- és dombvidéki tárolók építését, elő kell készíteni a további nagy vízpótló művek építését, másrészt ésszerű ipartelepítéssel a vízhasználatok fokozott ellenőrzésével, víztakarékos gyártási technológiák bevezetésével, a többszöri vízfelhasználás megszervezésével kell korlátozni az indokolatlan vízigényeket. Javítani kell a vizek minőségét új, nagy hatásfokú tisztítási eljárások kialakításával, tisztítóművek építésével, hatósági eszközökkel és adminisztratív rendszabályokkal. — A tervidőszakban nagyrészt végre kell hajtani a vízügyi földmunkagépek rekonstrukcióját. Űj építési szerkezetek és technológiák alkalmazásával, a műszaki-fejlesztés és az alkalmazott kutatás eredményeinek széles körű felhasználásával kell megteremteni a fejlesztés anyagi-műszaki hátterét. — Törekedni kell a szomszédos országokkal meglevő vízügyi kapcsolatok szélesítésére, az országok számára kölcsönösen előnyös vízgazdálkodási feltételek kialakítására, a kártételek elleni védelem összehangolt fejlesztésére. A fejlesztés célkitűzései A népgazdaság összes ágazata közül a vízgazdálkodás fejlődik a legdinamikusabban. A harmadik ötéves tervhez viszonyított növekedés 73%, a népgazdaság összes beruházásaiból való részesedés aránya pedig — ha a más ágazatokban megvalósuló vízügyi beruházásokat is beleszámítjuk — 6,1%-ról 7,4%-ra emelkedik. A negyedik ötéves tervben kereken 36 milliárd Ft-ot fordítanak vízgazdálkodási célokra, ebből 28 milliárd Ft a vízügyi ágazatban, 8 milliárd Ft pedig más ágazatokban valósul meg. (Nem ágazati beruházás például az ipartelepek egyedi vízkivételi vagy szennyvíztisztító művei, az üzemi vízrendezési művek, egyedi öntözőtelepek stb.) A teljes fejlesztési keret szakágazati megoszlása a következő: Lakossági és ipari víztermelés-szolgáltatás Mezőgazdasági vízhasznosítás Vízkárelhárítás Egyéb vízgazdálkodási célok összesen: 21,0 milliárd Ft 58,6% 6,2 milliárd Ft 17,5% 7,5 milliárd Ft 21,1% 1,0 milliárd Ft 2,8% 35,7 milliárd Ft 100,0% 3. ábra. Csatornázott területen élő lakosság aránya Érdekes képet ad az ágazati beruházások pénzügyi forrásainak megoszlása. A vízügyi törvény előírásai szerint a nagy térségekre kiható jelentős vízilétesítmények építését, fenntartását és üzemelését az állam saját feladatának tekinti, több érdekelt együttes igényét kielégítő műveket az érdekeltek részben állami hozzájárulással hozzák létre, míg az üzemi helyi vízilétesítmények építési költségeit az érdekeltek vállalják. A mechanizmus új pénzügyi forrásokat tárt fel, a korábban nem érvényesülő hitelszférát, saját alapok széles rendszerét, az ágazat saját alapjának a Vízügyi Alapnak az erősödését. Emellett továbbra is meghatározó jelentőségű az állami költségvetés részaránya. Az összes beruházás 39%-a állami költségvetésből, 25%-a tanácsi fejlesztési alapból, 9%-a Vízügyi Alap támogatásából, 14%-a a vállalatok saját fejlesztési alapjából, 6%-a hosszú lejáratú bankhitelből, 7%-a pedig társulati érdekeltségi hozzájárulásból valósul meg. A tervidőszakban üzembe lépő nagyobb létesítményeket az 1. számú ábra mutatja. Lakossági és ipari víztermelés-szolgáltatás Az életszínvonal növelésének igénye ebben a szakágazatban eredményezi a legnagyobb fejlődést. Vízellátási, csatornázási és szennyvíztisztítási célokra 5 év alatt 21 milliárd Ft-ot fordítunk. Elsősorban a lakossági vízellátás növekszik az eddiginél is gyorsabb ütemben. A közműves ivóvízzel ellátott lakosság aránya az 1970. évi 55%ról 1975-re mintegy 67—68%-ra emelkedik (2. ábra). Az új kapacitások létrehozása mellett a meglevő hálózatok és berendezések széles körű rekonstrukciójára is sor kerül. Ha figyelembe vesszük, hogy a személyenkénti fajlagos vízfelhasználás növekszik, egyre ritkábban lakott települések kapcsolódnak be a vezetékes vízellátásba, az ipari üzemek — a korlátozó szabályozók ellenére — növekvő mértékben vesznek igénybe termelési munkafolyamatokhoz ivóvízminőségű vizet, ugyanakkor az olcsóbban kiaknázható vízkészletek kimerülőben vannak, világossá válik, hogy a vízellátás fejlesztése, igen nagy anyagi áldozatot kíván. Még a vízellátásnál is eszközigényesebb a csatornázás fejlesztése. Az egy főre jutó csatornázási fajlagos beruházási költség, mintegy háromszorosa a vízellátásnak. Ez a magyarázata, hogy a sürgető igények és a csatornázás elmaradásából szár-3
