Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / Különszám
5. ábra. Töltésszakadás elzárása a Szamos mentén és mellékfolyóin a védekezés súlya, a hullámverés elleni különböző védművek építését, kis számú lokális csurgások, szivárgások hatástalanítását és a fakadóvizek kártételeinek csökkentését jelentette. 1970-ben ezeken túlmenően hosszú szakaszon fenyegetett meghágás, heves buzgárok, összefüggő átázások keletkeztek, a szikes anyagú töltések suvadása és még számos eddig még nem tapasztalt veszélyes jelenség lépett fel. A szélsőségesen magas vízállás a Szamos, Túr, Felső-Tisza és a Körösök védtöltésein egyaránt veszélyeztetett meghágással. A Szamos román szakaszán sorozatosan töltésszakadások léptek fel. A kiömlő víz esés irányban haladva, magyar területre zúdult. Május 14-én a Szamos jobb parti töltése Nábrádnál két helyen 220, illetve 160 m szélességben, a bal parton Tunyogmatolcsnál 120 m szélességben átszakadt. A román területről származó elöntést ezeken a szakaszokon kifolyó víz, ha kis mértékben is, de tovább növelte és összesen 90 000 kh terület, 45 község és 3 tanyaközpont került víz alá (4. ábra). A gyors szervezés, irányítás, a katonai alakulatok hősies erőfeszítése, és a tanácsok szervező munkája eredményeképpen, a Szamos menti elöntött területről minden embert kimentettek és biztonságos helyre áttelepítettek. A mentésről való gondoskodás, az eszközök felvonultatása iránti intézkedés az árvízvédelem egységes országos irányításán belül, a vízügyi szervezet feladata volt. A védekezés a felső szakaszokon arra összpontosult, hogy minden körülmények között megoltalmazza a töltésszakadástól a még sértetlen tiszai töltéseket, gyors beavatkozásokkal biztosítsa a töltésszakadások csonkjait, hogy a kiömlő vizek mennyisége ne növekedjék, valamint gondoskodjék a töltésszakadások gyors elzárásáról. A szakadások elzárása még a vízszintek kiegyenlítődése előtt megkezdődött, befejezése azonban csak a kiegyenlítődés után történt meg (5. ábra). Az ideiglenes elzárásokat a második szamosi árhullámmal szemben sikerült megvédeni. Bár a Tisza menti töltések altalaja kevésbé hajlamos buzgárképződésre, mint a jellegzetes dunai rétegsor, összesen 535 db buzgárt kellett hatástalanítani, az 1965. évi 152-vel szemben. Ezek közül a legsúlyosabb helyzet a „híressé vált” makói buzgárcsoportnál alakult ki (6. ábra). A vékony fedőrétegre a vízvezető altalaj felől több méteres vízoszlop nyomás nehezedett és így a járatokban a kritikusnál nagyobb sebesség lépett fel. Hatására a buzgárokban durva szemű homok-kimosódás indult és altalajtörés fenyegetett. Az ellennyomó medencesor falait nagy erővel, gyors ütemben kellett emelni. A medencehálózat mellett, a buzgársorral szemben pátrialemez-szádfal készült, a nagybuzgárral szemben pedig fóliaborítás. A hősiesen védekezők 450 ezer db homokzsákot, 400 t terméskövet és számos egyéb anyagot építettek be. A területet az esős idő miatt szinte lehetetlen volt megközelíteni, így a védekezés közben bekötő út építésére is sor került. A közvetlen veszély miatt Makó város és három község lakosai közül a nőket, betegeket, öregeket és gyermekeket, mintegy 19 000 embert biztonságos helyre költöztettek. A kitelepítést szervezetten, rövid idő alatt végrehajtották. A gyors beavatkozás eredményesnek bizonyult. A beszivárgási felület részbeni lezárásának és a fedőréteg ellennyomással történő tehermentesítésének hatására megszűnt a talajkimosódás és a buzgárcsoport „megnyugodott”. Elsősorban a Közép- és Alsó-Tisza mentén a hosszan tartó víznyomás hatására sok tízkilométeres hosszban jelentkezett szivárgás, csurgás, erőteljes átázás. Több mint 3000 helyen kellett veszélyes csurgás ellen védekezni. Az egyik legkritikusabb hely Tiszakürt térségében alakult ki, ahol 8
