Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-10-01 / 5. szám
— Egy m3 kitermelt víz fajlagos költsége, kitermelt víz, Ft/m3 stb. Vizsgálni kell tehát a vízgazdálkodás sajátos struktúráját és regionális tagozódását. Ki kell dolgozni — vizsgálatok alapján — a vízhasznosulás és a vízvédelem (a károk elhárításának) jellemző paraméterrendszerét, térbeli és időbeli vonatkozásban egyaránt és az elemzések alapján el kell végezni azok kalibrálását is. A vízgazdálkodás ágazati belső kapcsolatait fel kell tárni paraméter rendszer felhasználásával, mátrix rendszer kiépítése útján. A vízigények kielégítésének lehetőségeit tanulmányozni kell vízügyi szakágazatonként az alaptevékenységekre vonatkozóan külön is. A tevékenységek pontos körét a vizsgálatok alapján kell meghatározni. Főbb szakágazatonként kell külön-külön elvégezni a vizsgálatokat. A vízigény kielégítésének költségei, gazdaságossága A vízigény-kielégítés lehetősége és azok gazdaságossága tekintetében a vízügyi szakfőosztályok feladatait is meg kell határoznunk a problémának megalapozottabb és gyorsabb megoldása érdekében. A vízigények gazdaságos kielégítése területek, illetve vízrendszerek szerint lehetséges csak. A területi megoszlás meghatározottsága egyben meghatározza azt is, hogy a + igény kielégítése hol, milyen vízrendszerben a leggazdaságosabb, fajlagos költségei hol a legalacsonyabbak, továbbá azt, hogy az adott területen jelentkező igény kielégítése kíván-e és milyen műszaki és gazdasági stb. beavatkozást a természettel, a hidrológiai adottságokkal, illetve az eddigi vízhasználattal szemben. A területi kielégítés és a fajlagos költség szoros korrelációban van egymással. Meg kell ezért teremteni hosszú távon a vízigények és a vízkészletek területenkénti és időbeni összhangját. Ennek érdekében ki kell dolgozni a területegységenkénti, a vízrendszerek szerinti kielégítés költségigényét és ezt a felhasználók felé közölni kell. Ezen az úton aktívan orientálni tudjuk a felhasználókat — az egyes népgazdasági ágazatokat — a területi elhelyezés differenciált költségei révén a területi elhelyezés gazdaságosságáról. Ennek érdekében vizsgálat tárgyává kell tenni vízrendszerenként — a víztermelés fajlagos előállítási költségét, — a fajlagos állóeszközigényt, továbbá — a költséghatárok szerinti műszaki küszöbértékek gazdasági mutatóit. Ezek alapján meg kell állapítani területenként a vízigény-kielégítés műszaki és közgazdasági paramétereit. A vízkielégítés gazdaságosságának megállapításához az értékoldal viszonylatában nem tudunk az árakkal reális képet nyújtani, mivel a vízárak nem tükrözik az értéket. Az árak helyett a költségekből kell kiindulnunk, a ráfordítási elv alkalmazásával tükrözni tudjuk közgazdaságilag a gazdasági változásokat. Mindez azért is így van jelenleg, mivel a víz esetében nem a klasszikus értelemben vett áruról van szó. A ráfordítási elvet alkalmazva egyébként a különböző vízügyi tevékenységekre vonatkozóan a költségeket le tudjuk fordítani a mindenkori árakra is, és ezek alapján tiszta képet kapunk a tényleges költségek és az árak közötti eltérések nagyságára és ez egyben alapot jelent az árak értékhez való közelítésére, másrészt pedig a jogos dotációk nagyságára, továbbá az áthárítások nagyságára és lehetőségére. A ráfordítási elv alkalmazása továbbá azért is helyesnek látszik, mivel az Országos Tervhivatal is ráfordítással, ráfordítás-szerkezettel jellemez a hoszszú távú tervezésben. A ráfordítási elv alkalmazása lehetőséget nyújt többféle közgazdasági vizsgálatra is: — Adott területen a rendelkezésre álló vízkészletek felhasználása esetén ki lehet mutatni a fajlagos beruházási költségeket és a teljes beruházási költségeket. — A komplex nagylétesítményekre, illetve azok kapacitására vonatkozóan az egyes szakágazatokat terhelő beruházási költségeket meg lehet határozni, figyelembe véve a számított előretartási időt. Ezek kimunkálása elősegíti a reális tervvariánsok kidolgozását. , Mindezek azon az adottságon nyugszanak, hogy a különböző vízrendszerekben a potenciálisan kitermelhető vízmennyiségek költségei — beleértve a kitermelés megvalósításához szükséges létesítmények költségeit is — változóak, a vízkitermelés tehát nagyságrendileg eltérő fajlagos költségek mellett valósítható meg. Ezek alapján lehetőségünk van arra, hogy a szektormodell alkalmazásával ne csupán általános vízgazdálkodási és műszaki szempontú variánsokat alakíthassunk ki, hanem ráfordítási elven alapuló, a fajlagos költségeket figyelembe vevő, közgazdaságilag is megalapozott tervvariánsokat képezhessünk. Ezek alapján vizsgálhatjuk a víztermelési és vízvédelmi költségek fedezettségét és az áthárítás különböző lehetőségeit, azok arányát és ütemét. A gazdasági szabályozók szerepével, a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztése miatt is foglalkoznunk kell, mivel ezeknek fontos szerepük van a vízkészlet-használati díjak, a vízdíjak stb. megállapítása, ill. módosítása tekintetében is. A közgazdasági megalapozottság kidolgozása során merül fel a víztermelés növekedéséből származó költségek fedezése elveinek és módszereinek vizsgálata. Felvetődhet ezen problémák jobb megoldása érdekében a szektormodell keretében a víztermelés mértékének és a kielégítés módjának vizsgálatához bizonyos költség (ár) rugalmassági számítások elvégzése, ill. rugalmassági együttható kimunkálása. Ez a költség, illetve árrugalmassági együttható azt fejezné ki, hogy az egységnyi termékre eső díjak változása a vízigények milyen mértékű változását vonja maga után. A vízvédelemmel kapcsolatban az a döntő kérdés, hogy a védelemszolgáltatásnak milyen társadalmilag szükséges igényt kell és milyen fokon kielégíteni. E kérdésnél vizsgálni kell a védőképesség szintjét, a befektetések nagyságához tartozó hozadékot, ill. hozadéknövekedést, a megvédett társadalmi, nemzeti vagyon nagyságát, ill. annak növekedését. Eldöntendő probléma a kiépítési szint és az ütem meghatározása. A ráfordítási elvnek megfelelően célszerű a vízgazdálkodási teljesítményeket a ráfordítások függvényében elemezni. Ez befolyásolja a költségszintet és ennek függvényében az igényeket is. Az optimális megoldás érdekében a modell célfüggvényeire és változóira vonatkozóan célszerűnek látszik először tágan értelmezett optimalizálási feltételekre elvégezni a számításokat, azután az országos igény területi megoszlására vonatkozó legkisebb vízügyi ráfordítások elérésére elvégezni, s végül a legkisebb költségráfordítást igénylő fejlesztési variáns kialakítására. A modellszámítás eredményeinek alkalmazása közgazdasági és társadalmi érdekek mérlegelése alapján kell, hogy megtörténjen. A közgazdasági mérlegelés elveit, illetve módszereit is ki kell dolgoznunk. Ez a gazdasági mechanizmus rendszeréből, illetve annak követelményéből, gazdaságpolitikánknak a vízgazdálkodás területén való kötelező alkalmazásából is következik. Dr. Horváth Lajos 187
