Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-06-01 / 3. szám
Az őrségi komplex talajjavításról 1963. évben az illetékes megyei tanácsok kezdeményezése alapján a Kormány előirányozta az őrség—Hetés—Göcsej tájegység komplex meliorációját. A nyugat-dunántúli tájegység közigazgatásilag Vas és Zala megyéhez tartozik. Vas megye délnyugati, nyugati része az Őrség. A program e terület 200 000 kát. holdjára terjed ki. Dr. Bélák Sándor és munkatársai tizenkét éves kísérleti munka eredménye alapján, a népgazdaság rendelkezésére álló anyagi eszközök figyelembevételével, kidolgozták a komplex meliorációs feladatokat, amelyek a program alapját képezték. A táj éghajlatára a subalpini hatás jellemző. A hőmérséklet ingadozása általában kisebb, mint az ország más területén, a kora őszi és a tavaszi kései fagyok ritkábbak. Az éves középhőmérséklet 9,4 C° körüli. A sokévi csapadék átlaga 800—850 mm, de esetenként meghaladja az 1000—1100 millimétert is és eloszlása meglehetősen egyenlőtlen. Nagy része a tenyészidőben hullik le, június, július hónapokban cca. 90 mm. Az összefüggő hótakaró 1. ábra. Jellegzetes talajszelvény Kondorfán KHUGOZASi SZINT fELHAlMOZtó Sl SZINT általában december közepétől február végéig tart. Az uralkodó szélirány észak, északnyugati, a napfénytartam 50 év átlagában 1800—1830 óra. Fentiekből megállapíthatjuk, hogy az éghajlat a növénytermesztésre kedvezőnek mondható. A táj a Rába, a Zala és a Kerka vízrendszeréhez tartozik. A folyók völgye általában mély fekvésű, és a völgyfenéken kívül a dombos és fensík jellegű területek aránya cca. 50—50%. A lejtők többirányúak, de zömben É—D lefutásúak. 2. ábra. Talajvédelem nélkül a befogadók eliszapolódnak A magasabb lejtő-kategóriájú területek általában erdők, a 16—18%-os lejtők kisebb %ban szántó- és gyephasznosításúak, míg az 5—10%-ú lejtőkategórián szántóföldi művelés folyik. Az eróziót illetően a felületi rétegerózió általánosnak mondható, de gyakori az árkoserózió kisebb-nagyobb megjelenése is. A talaj genetikai típusát tekintve nagyobbrészt savanyú barna erdőségi talaj, kisebb hányadában eredeti öntéstalaj. Fizikai típusa vályog, illetve nehéz vályog és agyag. 3. ábra. ETC—161 típusú réselőgép zártgyűjtőt épít A talajok genetikai kialakulását vizsgálva megállapítható, hogy a terület természetes növénytakarója nagyrészt erdő volt. Az erdők alatti talajon nem a kedvező baktériumos bomlás megy végbe, hanem gombás erjedés, amely erős humuszsav-képzéssel jár. A természetes növénytakaró kiirtásával, az eróziónak kitett talajok lepusztulása megindult és ma már az „A” talajszint nagyrészt eltűnt, vagy igen sekély. A gazdálkodás gyákorlatilag zömmel a „B” szinten folyik. A vízzel, hővel, oxigénnel gazdálkodni tudó művelt termőréteg 18—24 cm, ez alatt erősen tömődött, glejesedésre hajlamos, nehéz vályogot és agyagot találunk. Az említett bőséges csapadék hatására az erős húr muszsav a feltalajból nagymértékű kioldást végez, amelynek következtében a mélyebb rétegekben rakja le az értékes növényi tápanyagokon kívül az egyéb oldható talaj alkotórészeket is. Így a feltalaj szerkezetnélkülivé válik, nagyfokú humusz- és tápanyagszegénység jellemzi, a színe pedig világos fakóbarna. A kioldott és az alsó rétegekbe került anyagok nagy része újból kiválik és erősen cementálódott állapotban alakul 82
