Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-06-01 / 3. szám
Adatok a Magyar Tanácsköztársaság vízgazdálkodásának történetéhez (11.) A Tanácsköztársaság vízügyi szolgálatának vezetői és műszaki tanácsadói A Tanácsköztársaság újszerű vízgazdálkodási politikájáról adott rövid ismertetésünk, nem lenne megközelítőleg sem teljes és reális, ha nem beszélnénk arról kik vettek részt ennek az új koncepciónak a kialakításában: kiknek a törekvéseiből, elgondolásaiból tevődött össze ez a program, mely az idő rövidsége miatt ugyan nem juthatott túl az irányelvek megfogalmazásán, nem vált teljes, rendszeres és minden részletében kidolgozott munkatervvé, de gyakorlati megvalósítását — amennyire azt az alapelvek tisztázása engedte — haladéktalanul megkezdték ... Nézzük tehát, kik voltak azok, akik döntő szerepet játszottak e koncepció kialakításában, kik voltak a Tanácskormány vízügyi igazgatásának jelentősebb vezetői és tudományos-műszaki tanácsadói. Bogdánfy Ödön (1863—1944) a Tanácskormány vízügyi igazgatásának — a Földművelésügyi Népbiztosság Vízgazdasági Osztályának — vezetője. Nem kétséges, hogy a Tanácskormány vízgazdálkodási politikájának legfőbb sugalmazója, sőt kialakítója Bogdánfy Ödön volt. Bogdánfyt, mint a vízügyi szolgálat legszélesebb látókörű, s szakmailag is legkiemelkedőbb tagját már a korábbi hivatalos kormányzat is régóta úgy kezelte, mint a vízügyi szolgálat nagy szervezőjének, a nyugalomba készülő Kvassay Jenőnek kiszemelt utódját. Bogdánfy ugyanis nemcsak a vízépítés elméleti alapjait képező hidrológiai tudományok (hidrometria, hidrometeorológia stb.) kiváló és úttörő hazai művelője, s a világszínvonalat képviselő francia vízügyi szolgálat elméleti és gyakorlati eredményeinek közvetítője volt, hanem, mint a Vízrajzi Osztály munkatársa a folyószabályozás, s mint volt kultúrmérnök a mezőgazdasági vízgazdálkodás kérdéseinek, sőt a szakterület más, nemzetközi viszonylatban is számottevő képviselőivel együtt: a vízerőhasznosítás kérdéseinek szakértője is volt. Ketvéssé ismeretes azonban (s emiatt vitathatatlan szakmai tekintélye ellenére is már korábban is sok támadásnak volt kitéve), hogy Bogdánfy a kor egyik leghaladóbb politikai irányzatának, a polgári radikalizmusnak is egyik vezető alakja, sőt egyik legjelentősebb gazdaságpolitikusa is volt. Állásfoglalása, tisztánlátása talán csak Adyval állítható párhuzamba: nemcsak csatlakozott a polgári radikalizmus legjelentősebb szervezetéhez, a szabadkőművességhez, hanem rátermettségével hamarosan annak egyik vezetőjévé vált. A mozgalom tradicionális nemzeti hagyományait: a Martinovics és Kazinczy nevével jellemezhető felvilágosodás-kori, a Vörösmartyéval egybekapcsolódott reformkori, s az emigráció (Türr, Klapka, Pulszky stb.) vonalát folytatva, a nemzetközi szervezet erejét a nemzeti törekvések szolgálatába állítani kívánó „Nemzeti páholy” megalakítója és vezetője lett. A „Nemzeti páholy”, általa kidolgozott, „nemzeti akciójának” programjában, mely kiterjedt az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életének minden lényeges kérdésére, arra törekedett, hogy összefoglalja mindazt, ami a századforduló soron levő feladata: a polgári forradalom előkészítése, ill. végigvitele érdekében az adott helyzetben a legszükségesebbnek látszott. Programját az álparlamentarizmus és a politikai közélet öncélúsága elleni küzdelem, a nemzeti gazdasági és a szociális feladatok napirendre tűzése jellemezte: „A társadalom létkérdései a gazdasági kérdések... Szoktassuk rá társadalmunkat, hogy passzív politizálás helyett gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozzék ...” Mivel politikai állásfoglalása elsősorban gyakorlati vízügyi tevékenysége talaján alakult ki, természetes, hogy a programban jelentős szerepet kapott a mezőgazdasági vízgazdálkodás: a földmunkások munkanélküliségének és kivándorlásának megszüntetését biztosító munkaalkalmak teremtése, sőt a földosztás is — összhangban korábbi vízügyi cikkeiben kifejtett elgondolásaival. — (A földműves szocializmus és az Alföld öntözése. Bp. 1899.; Jelentés az alföldi szociális bajok orvoslása ügyében. Bp. 1900 stb.). A vízi munkálatok egyéb területein is szükségesnek tartotta minden eszköz igénybevételét — különösen a vízi utak és vízerőhasznosítás fejlesztését —, mely alkalmas a társadalom anyagi gyarapodásának biztosítására, s ezen keresztül egyre égetőbbé váló szociális és kulturális problémáinak megoldására. 65
