Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-04-01 / 2. szám
A vízgazdálkodás népgazdasági jelentőségére a következő adatok is utalnak. A vízgazdálkodás összes termelő alapjának értéke, mintegy 54 milliárd Ft. A vízgazdálkodási ágazat 1968. évi 57 milliárdos népgazdasági beruházásból 3,5 milliárd Ft-tal, 6,1%-kal részesedik. A 3,5 milliárdnyi, ez évi vízgazdálkodási beruházásból a lakossági és ipari vízellátás, a csatornázás és szennyvízelvezetés műveire 1,6 milliárd, tehát az összes vízügyi beruházások mintegy 46%-a, vízkárelhárítási művekre 1 milliárd forint, mintegy 28,6%, mezőgazdasági vízhasznosításra 400 millió Ft 11,4%, egyéb beruházásokra 500 millió Ft jut. A vízgazdálkodás területén is megváltozik a beruházások finanszírozásának összetétele. Az elmúlt években a beruházások 68—70%-a volt állami és 32%-a vállalati, 1968-ban 57% lesz az állami és 43%-a vállalati beruházások aránya. A népgazdaság egészére vagy egyes ágazatainak fejlődésére kiható nagy beruházások kérdésében a kormány a döntés jogát változatlanul magának tartja fenn. A vízgazdálkodás területén ilyen beruházásnak minősül a 100 millió forint értékhatárt meghaladó beruházás. Jelenleg ilyenek a Kiskörei Vízlépcső és a Borsodi Regionális Vízellátási Rendszer. A vízügyi beruházások számottevő része az ún. célcsoportos, állami beruházások. Ilyenek: a lakossági és ipari víztermelés, szolgáltatás, a mezőgazdasági vízhasznosítás főművei és a vízkárelhárítási beruházások. Az idevonatkozó fejlesztési célkitűzéseket, középtávú tervidőszakonként öszszevontan a kormány, egyedileg pedig az ágazati miniszter hagyja jóvá. A beruházások elhatározása és jóváhagyása feletti döntés joga túlnyomórészt a beruházó hatáskörébe kerül, amit azonban a megvalósítás általános mechanizmusának szabályai, a hatósági eljárások keretei között gyakorolhat. A hatósági engedélyek köréből külön ki kell emelni a vízjogi engedélyt. Az engedélyezési eljárás lényeges egyszerűsítését tervezzük. Már az is egyszerűsítés, hogy a vízügyi igazgatóság által kiadott engedélyező határozatnak az egyéb szakhatóságok előírásait is tartalmaznia kell. A vízjogi hatósági eljárás nemcsak jogi aktus, hanem műszaki, gazdasági, igazgatási és jogi hatósági állásfoglalás, amely a létesítmény műszaki megvalósítására, a tervezett munkák vízkészletgazdálkodási, vízminőségvédelmi kihatásainak elbírálására, a létesítmény által érintett jogok és érdekek rendezésére, a beruházások megvalósítása és üzembe helyezése felett vízügyi műszaki szempontból gyakorlandó állami felügyeletre is kiterjed. A vízgazdálkodás nagy jelentőségét mutatja az is, hogy nemcsak fejlesztésére fordít a népgazdaság jelentős eszközöket, hanem olyan termelő és üzemelési műveletekre is, amelyek eredményeként a népgazdaság számára szükséges víz biztosítható és a víz okozta károk növekvő biztonsággal elháríthatok. Vízgazdálkodási tevékenységi körben az egész népgazdaságban 75 000 dolgozó működik, közülük 55 000 közvetlenül a vízgazdálkodási ágazathoz tartozó szervezetekben. A víz értékét a marxi értékelmélet szerint: az újratermeléshez társadalmilag szükséges munkamennyiség határozza meg. A víz értéke tehát egyenlő az előállítása során felhasznált élő és tárgyiasult munkamennyiséggel. Az ár az érték kifejezési formája. Az árnak az értéktől való eltérítése bizonyos népgazdasági érdek alapján esetenként szükségessé válhat. Ha azonban azt akarjuk, hogy az árak helyesen orientáljanak, a gazdasági döntésekben és a vízgazdálkodásnak a társadalmi újratermelésben betöltött szerepe megfelelően értékelhető legyen, továbbá, ha a vízgazdálkodási beruházások gazdasági számításait más létesítmények gazdasági hatékonyságával összehasonlítható alapra kívánjuk helyezni, arra kell törekednünk, hogy a víz ára az önköltséghez közeledjék. Közgazdaságilag teljesen megalapozott, hogy a víznyerési lehetőségeket megteremtő vízi létesítmények költségeihez a felhasználók hozzájáruljanak. A kedvezőbb víznyerési lehetőségek munkamegtakarító hatása, a vizek kedvezőbb, kiegyenlítettebb műszaki-gazdasági használatát lehetővé tevő létesítmények ráfordításai, tükröződjenek a víz árában. A vízkészlethasználati díj formájában a felhasználó ágazatok a víznyerési lehetőségeket megteremtő társadalmi ráfordítások terheinek egy részét térítik meg. A vízkészlethasználati díj elősegíti a vízkészletekkel való takarékosabb gazdálkodást, a telepítéspolitikában a vízgazdálkodási szempontok érvényesítését, sőt a vízzel való takarékoskodás révén az üzemi víztermeléssel összefüggő beruházások gazdaságosabb megváló; sítását és az üzemi vízgazdálkodási ráfordítások csökkenését is. A vízkészlethasználati díj fizetését a mezőgazdaságra még nem terjesztik ki, mert a mezőgazdasági árak még mindig alacsonyabbak értéküknél. A hajózás fejlesztésének elősegítésére egyelőre ugyancsak nem terjed ki a vízkészlethasználati díj, bár ez közgazdaságilag indokolt lenne. Módosultak a közüzemi víz- és csatornaművek díjtételei is, de a lakossági díjak lényegében változatlanok maradtak. Az új üzemi és közületi víz- és csatornadíjak általában megfelelnek a tényleges társadalmi ráfordításnak. A most bevezetett 4 területi kategória szerinti új díj skála m3-enként 1,60 Ft-tól 5,60 Ft-ig terjedő vízdíjat állapít meg a közüzemi vízművektől az ipari és közületi szervek által igénybe vett víz után, szemben a korábbi m3-enkénti átlagosan 1,25 Ft-tal. Az üzemek és közületek részére a közüzemi vízművek által szolgáltatott ivóvíz után pótdíjat is rendszeresítettünk. A kevésbé iparosított területeken az üzemek az ivóvízhasználati pótdíjnak csak 50%-át térítik. Ez a pótdíj érdekeltté teszi az ipari fogyasztókat az ivóvíz-takarékosságban. Felszíni vizeink védelmében a vízszennyező üzemeket már korábban szennyvízbírság fizetésére köteleztük. A szennyvízbírságot most olyan mértékben emeltük és tettük progrejsgívvéj-hogy О o R s г A VÍZÜGYI LEVÉIAAU J
