Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-04-01 / 2. szám
A vízgazdálkodás sajátos közgazdasági funkciói közül a beszámoló a következőket emelte ki: A vízgazdálkodás tevékenysége többcélú: termelő jellegű amikor a vizet a természetből kitermeli, vagy felhasználásra alkalmassá teszi, szolgáltató amikor a víz technológiai szállítását és elosztását végzi, végül védelmi amikor a víz kártétele elleni védelmet biztosít és mindezekkel növeli a társadalmi termelési tevékenység realizálható eredményeit. A víz kitermelése a természetből és a káros hatásai elleni védelem csak produktív emberi munkával történhet és ezért a vízgazdálkodással összefüggő munkafolyamatok, a vízzel való gazdálkodás érdekében végzett tevékenység is az anyagi termelés szférájába tartozik. Ily módon tehát a víz, amelynek térbeli helyzetét vagy anyagi tulajdonságait a természetes állapothoz képest társadalmi munkaráfordítással megváltoztatták, nemcsak a természet terméke, hanem az anyagi javak termelésének is része. A vízgazdálkodásnak éppen az a fő célja, hogy a vízkészletek és a vízigények térbeli és időbeli eloszlásának egyenlőtlenségeit, eltéréseit kiküszöbölje, vagy csökkentse, a természet vízháztartását a társadalom szükségleteivel összehangolja és ennek érdekében a víz lefolyási viszonyait, térbeli helyzetét, vagy anyagi tulajdonságait megváltoztassa. Ez a legátfogóbb, legáltalánosabb ismérve a vízgazdálkodási tevékenységnek. A vízgazdálkodás munkafolyamatai jelentős élő és tárgyiasult munkaráfordítást igényelnek. A vízgazdálkodás állóalapjainak értéke — 1959. évi árszinten számolva — 53,5 milliárd forint, ami az ország teljes állóalap-értékének 5,7%-a. A vízgazdálkodás termelő állóalapjainak értéke 35,5 milliárd forintra becsülhető. Ez pedig az ország termelő állóalapjai értékének mintegy 6,8%-a. A vízgazdálkodási célú beruházások az összes népgazdasági beruházások 5,4%-át. teszik ki. A vízgazdálkodással összefüggő termelő, szolgáltató tevékenység értéke évente mintegy 5—6 milliárd forint. A vízgazdálkodás közel 74 ezer munkavállalót foglalkoztat. A vízügyi szolgálat és a vízügyi feladatot ellátó tanácsi szervek, valamint a vízgazdálkodási társulatok 54 ezer, a különböző iparágak és a mezőgazdasági üzemek vízgazdálkodási jellegű munkakörben további 20 ezer dolgozót foglalkoztatnak. Ez a néhány adat is érzékelteti a vízgazdálkodási célú társadalmi ráfordítások volumenét. Ez, valamint a vízgazdálkodásnak az egész népgazdaság fejlődésére kiható tevékenysége szükségessé teszi az értéktörvény fokozott figyelembevételét a vízgazdálkodásban. Ennek érdekében a vízgazdálkodás és általa kiszolgált gazdasági ágazatok közötti értékviszonyokat az új gazdasági mechanizmus szellemében, a víztermelés és szolgáltatás díjaiban, áraiban is kifejezésre kell juttatni. A vízgazdálkodás társadalmi ráfordításainak jelentős részét, éspedig a társadalmi termelést megalapozó infrastrukturális jellegű vízgazdálkodási tevékenység költségeinek túlnyomó részét továbbra is a költségvetés biztosítja. Indokolt-e azonban, hogy a vízgazdálkodás lehetőségeit megteremtő ún. „főművek” társadalmi ráfordításainak költségei teljes egészében a költségvetést terheljék? A vízgazdálkodás lehetőségeit megteremtő állami főművek mai értéke kb. 27 milliárd forint— ezek fejlesztési, fenntartási és üzemelési társadalmi ráfordításai évente mintegy 2 milliárd forintot tesznek ki. Közgazdaságilag indokolt — és a gazdasági reform irányelveivel is megegyezik — e ráfordítások egy részének áthárítása az érdekeltekre. Ezért 1968-tól bevezetésre kerül a vízkészlethasználati díj, amely az új közüzemi ivó- és ipari vízszolgáltatási díjban is bentfoglaltatik. Az ipari üzemek a saját víztermelés után, a felhasznált vízmennyiségnek megfelelő vízkészlethasználati díjat fizetnek. Vízkészlethasználati díjat a mezőgazdaság egyelőre nem térít. A vízdíjak jelenleg nem tükrözik a víz előállításának és szolgáltatásának tényleges üzemi, illetőleg össztársadalmi költségeit. Az új árrendszer irányelveinek megfelelően 1968. január 1-től a tényleges üzemi költséget tartalmazó, vagy azt megközelítő, a víztakarékosságra is ösztönző, új ivó- és iparivíz-szolgáltatási díjak kerülnek bevezetésre. Indokolt, hogy a mezőgazdaság részére kiszolgáltatott víz díjának megállapítása ugyancsak a tényleges önköltség alapján történjék, ez azonban a gazdasági feltételektől függően csak később és fokozatosan érvényesíthető. A vizek szennyeződésének csökkentése érdekében emelni kívánjuk a szennyvízbírságot olyan mértékben, hogy az hatékonyabban ösztönözze az üzemeket szennyvíztisztító berendezések létesítésére, illetőleg a meglevők korszerűsítésére. Az a cél, hogy a vízgazdálkodás egész területén a jövőben az állami támogatások és a saját erőforrások együttes összege elérje a közgazdaságilag indokolt fejlesztés mértékét. Ennek érdekében szükséges egyrészt az állami támogatás jelenlegi mértékének emelése, másrészt a vízgazdálkodási ráfordításoknak az érdekeltekre történő fokozatos áthárításával a vízgazdálkodás saját anyagi alapjainak bővítése, a Vízügyi Alap bevételeinek növelése. A gazdaságirányítás új rendszerében az állam irányító tevékenysége a népgazdaság távlati terveinek az eddiginél mélyebb közgazdasági és tudományos megalapozására összpontosul, s elsősorban az össztársadalmi érdekek érvényesítésére, a gazdasági fejlődést meghatározó áru- és pénzkapcsolatok szabályozására, azoknak a feltételeknek létrehozására irányul, amelyek lehetővé teszik a tervezés és a gazdasági eszközök kölcsönhatásainak érvényesülését. A termelőegységek gazdasági önállóságának növekedésével együtt az egész népgazdaságban az ágazati szintű irányítás válik általánossá, melyben a gazdaságirányítás közgazdasági eszközeinek alkalmazása új tartalommal tölti meg a minisztériumok és főhatóságok munkáját. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mint a vízgazdálkodási ágazat összehangolt fejlesztéséért és gazdaságpolitikai irányításáért felelős koordináló főhatóság, a vízügyi törvényben meghatározott szakfelügyeleti jogkörében és az új gazdaságirányítási rendszer irányelveinek megfelelően az ágazati felelősség, a tanácsi önállóság, valamint a vízgazdálkodás komplex egységének figyelembevételével látja el a szakigazgatási műszaki és gazdasági feladatok központi szabályozását és országos irányítását. Korábban a főhatóság által ellátott közvetlen termelésirányítási és operatív gazdálkodási feladatok nagyrészt a felügyelete alá tartozó szervekhez kerültek (OVF Vízépítőipari Központ, Vízminőségi Felügyelet, Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat, Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat, Vízügyi Export Iroda, stb.) Kialakult az OVF-nek, mint főhatóságnak a szervezete, amely megfelel az ágazat összehangolt fejlesztéséért és gazdaságpolitikai irányításáért való felelősségének. A vízügyi igazgatóságok négy fő funkciót látnak el: 1. hatósági-szakigazgatási, 2. biztonsági szolgálati, 3. műszaki tervezési és 4. üzemszerű termelési feladatokat. Míg korábban az igazgatóságok tevékenységében az operatív termelő jellegű feladatok voltak előtérben, az új gazdaságirányítási rendszerben a termelő jellegű feladatok szervezettebb, színvonalasabb, gazdaságosabb ellátása, az ár- és belvízvédekezés, az ún. biztonsági szolgálat technikai felszereltségének, szervezettségének tökéletesítése mellett, egyre nagyobb a szerepe az igazgató-37
