Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-02-01 / 1. szám
Mikor célszerű hidropneumatikus berendezés alkalmazása az ivóvízellátásban? у A nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása hazánkban jelentős változásokat hoz és hozott a falvak életében is. E változás elsősorban a tanyavilág teljes felszámolását vonja maga után. A lakosság mindinkább a falvakban, városokban koncentrálódik, ami elősegíti a közművesítés fejlődését. Nagy mezőgazdasági üzemi központok alakulnak ki, melyeknek ivóvízellátása központosított helyi vízmű létesítésével oldható meg. Népgazdaságunk fentiektől eltekintve is törekszik a települések közművesített ivóvízellátásának előmozdítására. A villamosítás befejezése után előtérbe került és nagy ütemben folyik falvaink ivóvízellátásának megoldása és ma már jelentős azon községek, városok száma, amelyek az elmúlt évben építették ki a vízmüveiket. Sokszor felvetődik a kérdés, hogy a kívánt hálózati nyomás eléréséhez, a termelés és a fogyasztás közötti eltérések kiegyenlítéséhez elegendő-e hidropneumatikus berendezés alkalmazása. Van olyan álláspont, mely szerint magaslati víztároló (víztorony) nélkülözhetetlen, van azonban olyan nézet is, amely a hidropneumatikus megoldást tartja elfogadhatónak. A kérdésre választ adni a körülmények, a vízkitermelési adottságok alapos ismerete nélkül egyértelműen nem lehet. Feltétlenül szükséges megállapítani a napi maximális vízszükségletet és annak megoszlását. A településektől függően e megoszlás eltérő értéket mutat, de példaként egy 4000—6000 fős település esetén a napi ossz-termelés százalékában az 1. sz. ábra szerint vehető. A napi megoszlást felmutató görbét terület-kiegyenlítéssel lépcsőgörbévé lehet kialakítani. A görbe alatti terület a napi összes kiszállított vízmennyiséget adja, ha az ordináta értékeit a tényleges vízmenynyiséggel helyettesítjük. A vízfogyasztási és termelési viszonyok alakulása igen szemléltető egy integrál görbén, melynek grafikus megszerkesztése a lépcsőgörbe alapján könnyen elvégezhető. (Lásd 2. ábra.) A vízfogyasztás konstans értékeinek intervallumán belül h = konst és ennek alapja x — a <[ ai — a. Fentiek alapján írható X $ у dx = h (x — a), a mely kifejezés olyan egyenest határoz meg, mely keresztülmegy egy ismert ponton és iránytangese h. Ezen egyenest könnyű megszerkeszteni a következő módon: А у = h ordinátát vízszintes egyenessel rávetítjük az у tengelyre; az 1. ábra így nyert pontot összekötjük a szerkesztés pólusával, a a (—1) ponttal majd ezen egyenessel párhuzamos egyenest rajzolunk a lépcsőgörbe egyes szakaszai között. Az így nyert tetszés szerinti x helyhez tartozó ordináták a görbe alatti területet mérik. A 2. ábra szerinti 24 óra ordinátája a napi kitermelt összes vízmennyiséget adja. Az integrál görbe egyes szakaszainak iránytangesei fenti egyenletből következően a vízfogyasztás értékeivel azonosak. Minél meredekebb a görbe, a vízfogyasztás pillanatnyi értéke annál nagyobb. 2. ábra A fogyasztási integrál görbe szerkesztésével azonosan meghatározható a termelés integrál görbéje is. Minden olyan esetben, amikor a fogyasztást a termeléssel követni nem lehet, szükség van kiegyenlítő tárolóra. Abban az esetben, ha a körülmények a napi egyenletes vízkitermelést szükségessé teszik, ami a vízművek esetében igen gyakori, a termelési integrál görbe egy olyan egyenes, amely a fogyasztás görbe kezdő- és végpontján megy át, iránytangense, a napi egyenletes víztermelés időegység szerinti mennyiségi értékét adja (lásd 3. ábra). 16
