Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-12-01 / 6. szám

küldi ki a hínár tanulmányozására, aki így ír: „július 30-án egy búzámban volt alkalmam látni a hínár nagyszerű elterjedését a bakonyi parton Füredtől Keszthelyig, mert a hínár itt kis megszakításokkal a hajó útja mentén gyakori”.

1900-ban Lovassy Sándor Európahírű botanikus így ír a hínárról: „melyekkel a fürdőző a Szigetíürdő közvetlen közelében is találkozik és melyek kissé tovább párnaszerűen lepik el a víztükrét, az ilyen helyeken összeért szálak oly szövedéket képeznek, amely úgy az úszó embernek, mint a hajóknak kellemetlen akadályul szolgálnak. Az első nyomai mintegy 15 év előtt mutatkoztak és eleinte éppen fürdőtelepünk közelébe fészkelte be magát, később a zalai parton tovább és tovább terjedt. Ma már terjedése aggasztó és orvoslást kíván.”

Ismét eltelt néhány évtized és 1936- ban Korcsmáros, 1938-ban Fülöp Viktor tudósít arról, hogy a hínár hatalmas tömegekben lepi el a keszthelyi öblöt, zavarja a fürdőéletet, hajózást és a hínár között megjelenik a súlyom is, ami kizárólag elmocsarasodási folyamat bizonyítéka.

Ugyan ő, az 1890-es Deininger-féle jegyzőkönyvről ezt írja: „Mintha most vették volna fel, csakhogy a hínárnak félévszázados előnye van, azóta egyre terjed és szaporodik”.

És ma 1966-ot írunk, és a megállapításokon tovább még mindig nem jutottunk.

A hínár terjedésének okát két tényezőre vezetem vissza. Az egyik tényező a Balatonon fokozatosan növekvő hajóforgalom, a másik tényező a vízszintszabályozás következtében a vízszint állandósítására való törekvés, mely nem szélsőséges vízjárásos években 40—60 cm-es vízjátékot jelent.

A Potamogeton perfoliatus nevű hínárnak a tulajdonsága, hogy feldarabolva minden íze csíraképes, tehát a felszakadozott hínár tovasodródva a sekély vízben gyökeret ereszt és megtelepszik. Szárazra jutva viszont elpusztul, de ugyancsak elpusztul mély vízben is.

A szabályozás előtti időkben a vízjárás a nedves és száraz periódusok függvényében változott. A parti szegélyben hol visszahúzódott a víztükör, hol pedig a megtelepedett hínár számára túlságosan megemelkedett. Tehát a hínár elterjedése egészen minimális vízfelületre, inkább a turzások mögötti pangó mocsarakra szorítkozott. (Hogy milyen vízjáték volt lehetséges a szabályozás előtti időben, példa az 1965., ill. az 1966. első félév, amikor a Sión leeresztett vízmennyiség 2,5 méteres vízszintemelkedést jelentett volna az amúgyis magas vízálláshoz és másfél év alatt a tó teljes vízkészletének 3Д része — 1,5 milliárd m3 — nyert levezetést.)

A hajóforgalom megindultával viszont az itt-ott megtelepült hínárt a hajók teste, a lapátkerekek, majd csavarok felszaggatták, s a hullámok

tovább szállították és megkezdődött a hínár „vetése”.

A szabályozási munkák tehát biztosítják és állandósítják a hínár életfeltételeit, s így javulás a jövőben sem várható. Sőt csak rosszabbodhat a helyzet!

Az életfeltételek biztosítása mellett mesterséges terjesztésének a technikai alapjai is nőnek, mert a hajóforgalom növekedésén kívül a hajók konstrukciója is a hínár terjedésének kedvez. Hisz a Festetich vitorlások még csak a hajótest súrlódásával szaggatták a hínárt, de a technikai fejlődés, ami a lapátkerekes hajókon a csavarhajtáshoz, majd a szárnyas hajóhoz vezetett, mérhetetlenül megnövelte a hínár terjedésének lehetőségét.

Ezen megállapításokat az alábbi időrend is bizonyítja:

Festetich első vitorlásai 1760-ban épülnek (Gonda Béla szerint) és járják a Balatont az 1840-es évekig. Az első hínárt 1799-ben említi Kitaibel. Tehát 39 évvel a vitorlás forgalom megindulása után.

1846-ban vízre bocsátják a Kisfaludy gőzöst és megkezdi rendszeres járatait.

1863-ban megépül a siófoki zsilip és életbe lép az első ideiglenes zsilipkezelési szabályzat (kívánatos vízjáték 3 láb.).

1884. előtt Böröczi halászgazda hínárt Keszthely környékén nem látott.

1888-ban felújítják a Kisfaludyt és elindul a Baross gőzös is, sűrített járatokban.

1888. Kiszely zsilipkezelési szabályzata életbe lép, a kívánatos vízjáték 95 cm, ill. 49 cm.

1890. Deininger akciója a hínárveszély ellen.

1892. átépítik a siófoki zsilipet.

A századforduló után fokozódik a vitorlás- és hajóforgalom. Előtérbe kerül a csavarhajtás, ami a hínár felaprózását még intenzívebben végzi.

1940. új zsilipkezelési szabályzat, a kívánatos vízjáték 50, ill. 60 cm.

1947-ben üzembe helyezik az új torkolati műveket a leeresztő zsilippel.

A háborús károk helyreállítása után ugrásszerűen nő a hajóforgalom és megjelennek a gépesített hínárvágók (Essox kaszák).

1958. további törekvések a Balaton vízjátékának csökkentésére (4. vízszint szabályozó rendelet, ideiglenes), kívánatos vízjáték 45 cm.

1960. idegenforgalom népgazdasági ágazattá lép elő. Ugrásszerű a Balaton fejlesztése, ezzel párhuzamosan a hajópark bővítése és tovább folyik a zsilipkezelési szabályzat finomítása a kisebb vízjáték felé. Végleges kezelési szabályzat 45.151/1960. OVF Kívánatos vízjáték 40, ill. 60 cm.

Ez az idősor az elhínárosodás okainak meghatározását kétségtelenül alátámasztja, de azt is követelőén előírja, hogy „most már” elkövetkezett a megállapításokon túl a beavatkozás ideje is, amit nem akadályozhat egyéni érdek, vagy hiúsági kérdés.

A Balaton közkincs, annak óvása és fejlesztése a szakembereken kívül az egész népgazdaság érdeke és a javasolt megoldásokban nem a negatívumot, hanem megalapozottság esetén a pozitívumot kell keresni.

A kérdést ismételten felvetette dr. Szesztay Károly „A keszthelyi öböl feliszapolódása” című tanulmányában, 1961-ben, amikor az iszapképző tényezők mérlegét feldolgozta, a víztér szerves anyag termelését kulcskérdésnek ítéli meg.

A víztér fölött asszimiláló növények iszapképző hatását 7—10 ezer tonna/év; a víztérben asszimiláló fitoplankton és hínárfélékre nem ad számadatot, de mennyiségét a tófelülethez viszonyítva a fenti érték többszörösének és a feliszapolódás döntő tényezőjének ítéli.

Az idegenforgalmi igények fokozatos növekedése a kérdést állandóan napirenden tartja, azonban megnyugtató megoldás nem született, pedig most mór a kérdés megoldása nem csak mint

1. hajózási akadály, a nyílt vizen, kikötőben,

2. a strandterületek megtisztítása, a viszolygó visszatetszést okozó hínártól, hanem

3. a Balaton feliszapolódásának késleltetése, s a távoli jövőben sok 100 ezer m3 mederkotrás csökkentésének kérdésévé nőtt.

Így válik a hínár mint biológiai tényező súlyos műszaki problémává, és a hínár irtásának kérdése a meder állagmegóvásának döntő tényezőjévé. S megoldása esetén — közvetlen műszaki beavatkozást — s a jövőben effektiv kotrási munka megtakarítását jelentve.

Az sem lehet vitás, hogy a hínár az iszap kiülepítésével fokozatosan előkészíti a nádasok számára az előretörés lehetőségét és a még intenzívebb feltöltődési. Ennek szemléltetésére mutatjuk be a keszthelyi szigetstrand környékén a partvonal előretörését, ami hiteles térképanyagra támaszkodik.

Megvizsgálva a hínárirtás műszaki lehetőségeit, per ma két elképzelhető lehetőség van:

I. a mechanikus (gépi) és

II. a vegyszeres próbálkozás.

III. a javasolt biológiai módszer.

Vizsgáljuk az elsőt, a mechanikus módszert.

ad I. Jelenleg a hínár vágásra egyáltalán szóba jöhető kisgép az „Essox kasza”.

Korlátolt konstrukciós lehetőségei miatt a pillanatnyi haszonnal szemben nagy kárt tesz, hacsak minden elvágott hínárszálat ki nem szedegetnek, mert irtás helyett „veti” a hínárt.

Teljesítménye minimális, és csak partközeiben, kis területek kétes értékű tisztítására alkalmas. Nyílt vizen, elszórt hínármezők tisztítására, ami a nagyobb feladat, sem konstrukciós, sem gazdaságosság szem-183