Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-06-01 / 3. szám

Az árvíz elleni védekezés munkálatai a következő érdek­lődésre számottartó adatokkal jellemezhető: a védelmi vonalon alkalmazott dolgozók létszáma február 25. és március 12-e kö­zött, tehát a védekezés fő idő­szakában 750 és 1200 között változott. Ebből a közerő lét­száma átlagosan 50—70 fő volt. A munkagépek száma — az idegen vállalatoktól munkába­­vont egységekkel együtt — eb­ben az időszakban átlag 15, a gépjárművek száma 30—35, sőt a csúcsidőszakban 60—68 volt. Az árvízvédelmi osztag (ÁKSZ) létszáma átlagosan 50 főt tett ki, egy munkagéppel és 19 gép­járművel. Az Alpári Nyárigát Társulat — a védekezés idő­szakában — tehát a tiszai ár elleni védekezés előtt — (feb­ruár 15. és 23-a között) 73—131 fővel 3—5 munkagéppel és két járművel dolgozott. A nyárigát feladása után az állomány ter­mészetesen lényegesen csök­kent. Az ÁKSZ osztag feladata az Alpári Nyárigáton a surrantok erősítése, Mindszenten — ahol a nagy veszély idején kisegítő egységként egy szállítható szi­vattyú gépcsoportot kellett be­vetni — a szádfalazás és a szivatyúállások cölöpözése volt. Szentesen az ÁKSZ ugyancsak szivatyúállások cölöpözését, a Zuhogó-i tiltó elzárását, a Kurca- és egyéb vízfolyáson ki­sebb elzárásokat hajtott végre. A győri ÁKSZ a Szárazér ha­társzelvényének szádfalazását végezte. Az egyes belvízcsator­nákban a hidak- és egyéb mű­tárgyak robbantását honvédségi alakulatok végezték. ÖNTÖZÉS Az Igazgatóság működési te­rületén az öntözéses gazdálko­dás fontosságát nem kismérték­ben a paprikakertészet hatá­rozza meg. Természetes, hogy más fontos kultúrák öntözésére is jelentős vízmennyiségeket használnak fel. Az öntözésre berendezett egész terület 73 ezer hold: ebből 60 ezer holdon valóban öntöznek. Itt 5500 hol­don rizsét termesztenek, 21,500 2. ábra. Szentesi víz- és csatornamű csőemelője holdon felületi, 33 ezer holdon esőztető öntözést folytatnak. Szeged térségében az öntözés eredményességét legbeszédeseb­ben a paprikatermesztés ered­ményei mutatják. Öntözött te­rületen ugyanis 60—70 mázsát, száraz területen 15—30 mázsát takarítanak be. A paprikater­mesztés igen hasznos a népgaz­daság, számára, a termesztési kedvet nagyban növelné a be­váltási árak rendezése. Miután a magyar paprika világpiaci po­zíciója az utóbbi évek során igen sokat javult, mindent el kellene követni a paprikater­mesztés növelésére. 3. ábra. Vízmintán étel belvízcsatornából 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom