Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-10-01 / 5. szám
A nem-nemzeti folyók hajózáson kívüli használatának folyamjogi rendje A folyam jog szempontjából megkülönböztetünk nemzeti, nem-nemzeti és nemzetközi folyókat, illetve víziútrendszereket, valamint nemzeti és nem-nemzeti tavakat. A vizek a szárazföldnek ugyanolyan elválaszthatatlan részei, mint a légitér vagy a parti tenger. Ez alól a határfolyók, illetve határtavak jelentenek kivételt, mert ezek vizeit a másik parti államnak cesszióval át lehet engedni, feltéve, hogy előzőleg kizárólag egyetlen parti állam területéhez tartoztak. A nemzeti folyók a területi állam kizárólagos fennhatósága (szuverenitása) alatt állnak. Ezek vagy olyan folyók, amelyek forrásuktól torkolatukig végig egyetlen állam területén folynak át, vagy olyan folyók, amelyek ugyan több állam területét átszelik, de nem hajózhatók, illetve legfeljebb csak az egyik állam területén hajózhatók és a tengerbe torkollanak, vagy olyan, több államot átszelő hajózható folyók, amelyek tóba torkollanak (pl. Amu-Darja), vagy pedig valamely nemzetközi folyónak nem hajózható szakaszai. A nem-nemzeti folyók vagy több államon keresztül folynak át (keresztbeosztott folyók), vagy pedig szemben fekvő partjukon különböző államok terülnek el (határfolyók vagy hosszbaosztott folyók). A keresztbeosztott folyók a területi állam szuverenitása alatt állnak, azon a szakaszukon, amelyik az illető állam területén fekszik. A határfolyók azon államok területéhez tartoznak, amelyeket elhatárolnak egymástól. Ha a folyónak egy ága van, a határvonal az ún. sodorvonal (Talweg), azoktól a korábbi állításoktól eltérően, amelyek szerint egy folyó határául annak középvonalát is ki lehet jelölni. Ha a folyqnak több ága van, az államhatár a fő ág sodorvonala. A Nemzetközi Állandó Bíróság állásfoglalása szerint nemzetközi folyó az olyan „hajózható folyó, amelyik több állam tengerhez vezető útvonalául szolgál” (az Odera Nemzetközi Bizottság ügybeni 1929. szeptember 19-i állásfoglalás). E meghatározás értelmében három feltételnek kell fennállnia: — a folyónak hajózhatónak kell lennie; — a tengerhez való hozzáférést biztosítani kell; — a tengerhez való hozzáférésben több államnak kell érdekeltnek lennie. A nemzetközi folyó fogalmát a Versailles-i békeszerződés 33. cikke is meghatározta, első ízben alkalmazva a nemzetközi víziútrendszer fogalmát. Eszerint „víziútrendszer valamennyi folyó olyan hajózható része, mely több mint egy állam tengerhez vezető természetes útvonala és amely átrakással vagy anélkül nemzetközi víziösszeköttetés céljára szolgál, beleértve a nevezett folyóutak azon mellékcsatornáit és mellékágait is, amelyek a természetes hajózó szakaszok összekötését vagy megjavítását célozzák”. Az idézett 1929. szeptember 19-i Nemzetközi Állandó Bíróság-i állásfoglalás szerint a folyamnak teljes hajózható szakasza nemzetközi, tehát az egész hajózható folyamszakaszt hajózható mellékágaival és csatornáival együtt egységes egésznek kell tekinteni. Az 1921. évi barcelonai Szabályzat a nemzetközi folyó fogalmát módosította és „nemzetközi érdekű víziutakról” beszél. Ebbe többé nemcsak a hossz- és keresztbeosztott természetes, hajózható, tengerbe torkolló víziutak tartoznak bele ,hanem közlekedésföldrajzi fekvésüktől függetlenül „minden természetes, tengerrel összekötött víziút egész hajózható része, valamint valamennyi természetes és mesterséges olyan víziút (pl. tengerrel összekötött tó), amelyik az idevágó szabályozás, vagy egy parti állam egyoldalú nyilatkozata, vagy a parti államok egyezménye révén idetartozik”. A nemzetközi folyót a nemzeti folyótól az különbözteti meg, hogy az utóbbi — jóllehet részben vagy egészben hajózható —, de nem szolgál több állam tengerhez vezető útvonalául. Ám mind a nemzetközi és nem-nemzeti, mind a nemzeti folyó a területi állam joghatósága alatt áll és ez magyarázza azt, hogy köztük oly sokáig nem tettek különbséget. A nemzetközi folyót a nemzetközi tengeri csatornával is össze lehet hasonlítani. Mindkettő az állam szárazföldi területét szeli át, illetve választja el és mindkettő nemzetközi érdekű hajóút, csakhogy a nemzetközi folyó nem két nyílt tengert köt össze és nem mesterségesen létesített közlekedési útvonal. A területi államhoz való viszonyuk azonban egyaránt szoros. A nem-nemzeti folyók hajózáson kívüli használata. Amennyiben a folyókat hajózáson kívüli célra akarják felhasználni, úgy szükségessé válik a folyók duzzasztása és csatornázása, a folyómeder-csatornázás következtében ugyanakkor a nem hajózható folyók is hajózhatókká válnak, a természetes vízviszonyok megváltoznak és ez a változás a folyó folyamjogi rendjében is tükröződik. A folyó vízének hajózáson kívüli felhasználása új, egységes folyamjogszabályozást szül. A XX. század első két évtizedében a folyamjog még kizárólag a hajózás szempontjait vette figyelembe. A létrehozott nemzetközi folyambizottságok és folyami igazgatóságok a nemzetközi folyamhajózást voltak hivatva szolgálni. A nem-nemzeti és nemzetközi folyók használata azonban időközben módosult és ez módosította a folyamjogot is. A nemnemzeti folyók hajózáson kívüli használata tekintetében a partmenti államok kötelesek egymás érdekeire tekintettel lenni. A folyó vízének használata szempontjából, hatásuktól függően, három csoportot lehet képezni: 1. Ártalmatlan használat; ilyen a hajózás, az usztatás, a halászat vagy a holt anyagok (kavics) kitermelése. Ez a folyó vízmennyiségét nem befolyásolja. 2. A folyómederben mesterséges berendezéseket (malmok, erőművek) létesítenek, vagy öntözési célból vizet vesznek ki, illetve vezetnek el. Ezt a felhasználási módot vízcsökkentő felhasználásnak lehet nevezni, tekintettel arra, hogy mind a folyók természetes lefolyásában, mind a lefolyás ütemében, mind az áteresztett víz mennyiségében változást okoz. 3. Az ún. kártékony felhasználás, ami a vizeket beszennyezi. Ilyen a folyóvíz ipari célra történő felhasználása. A vízfelhasználás kérdésével a Nemzetközi Jogi Intézet és a Nemzetközi Jogi Szövetség, valamint az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa és ennek szakosított szervei is foglalkoztak. A tételesjog szempontjából meg kell állapítanunk, hogy nincs olyan egyetemes nemzetközi jogszabály, ami egy államnak megtiltaná, hogy a területén átfolyó folyókat, vagy folyórészeket tetszése szerint szabályozza, még kevésbé van olyan nemzetközi szabály, ami a különböző vízfelhasználási módok között általánosérvényű elsőbbséget biztosítana. Minden folyórendszer egyedi. Az egyes felhasználási módok elsőbbsége tekintetében egy konkrét folyórendszerre vonatkozólag lehetnek szerződések, vagy szokásjogi szabályok. Így az 1904. évi USA és Mexikó közötti egyezmény 3. cikke a felhasználás tekintetében az alábbi sorrendet állapította meg: 1. háztartási és községgazdálkodási használat, 2. mezőgazdasági felhasználás és folyóvíztárolás, 3. elektromos energiatermelés, 4. egyéb ipari célok, 5. hajózás, 6. halászat és vadászat, 7. egyéb, a folyambizottság által hasznosnak ítélt felhasználás. 159
