Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-10-01 / 5. szám

tói. A periódusban 3—4 száraz, 2—3 nedves év van, köztük 2—2 átlagos. A szárazság és csapadékosság az időszak kezdetétől nő, vége felé csökken. 4 száraz, 2 átlagos, 3 csapadékos és 2 átlagos évből képzett 11 éves sor átlaga alapja lehet a terméstöbblet kiszámításának.

Tegyük fel, hogy a száraz periódus első és utolsó évében elérhető termés — az öntözés nélkülinek — 80%-a, a középső két évben 100%, az átlagos években a többlet 60%, két csapadékos évben a többlet 40%, a harmadik csapadékos év terméseredménye pedig — a sok csapadék és kevés napfény miatt — a száraz átlagtermés 90%-át éri csak el.

Az átlag többtermés %-a =

termések évenkénti összege _ ^ ^ 1Q0 11

vagyis % =

|fl,8+2,0+2,0+1,8+1,6+1,6+1,4+0,9+1,4+1,6+1.6% Л ]fl()

= (1,609 — 1) 100 = 60,9%

Az öntözés terméstöbblete tehát a maximálisnak 60%-ával vehető számításba.

Az időjárást jellemző sorba beépítendő évek számán, az egyes évekre érvényes %-okon lehet vitatkozni. A példát csak az elv bemutatására készítettem.

Valószínűnek tartom, ha az ilyen módon végzett számítás menetét tudatosítjuk, az érdekeltek reálisabban értékelik az öntözés eredményeit és nem várnak többet az öntözéstől, mint amit az valóban adhat.

Az öntözővíz előállításához szükséges költségek — vagyis a vízköbméter egységár — kapcsán ismét csak olyan javaslatot tudok tenni, hogy már a tervezés során mutassunk rá arra, hogy hogyan fog alakulni az egységár az öntözőrendszer, vagy fürt részleges üzembelépése során? Ha ezt már az első szervezési megbeszéléseken az érdekeltek előtt feltárjuk, nem fogják magukat becsapva érezni a részleges üzembehelyezéskor.

Hasonlóan kell elkészíteni a rendszer gazdaságossági számítását az évente várható terméstöbbletek számbavételénél is. Kezdetben kisebb területek után, alacsonyabb terméstöbbletekkel, majd lépcsőzetesen emelt terméstöbbletekkel és növelt üzemelő területekkel kell a teljes többletjövedelmet kiszámítani, mint ahogy ez a II. Tiszai Vízlépcső előkészítése során történt. Az igaz, hogy ezek után az öntözési beruházások így számított megtérülési ideje hosszabb lesz, mint annak elméleti értéke. Az eredmény az lesz, hogy a betervezett töbletjövedeimek valóban előállnak, mind az érdekeltek, mind a népgazdasági vezetés reálisabban számolhat. Lehet, hogy ezek után a tervezési módosítások után az érdekeltek azt fogják mondani, hogy ilyen feltételek mellett nem igénylik az öntözőműveket. Ebben az esetben ne is létesítsük azokat. Leggazdaságtalanabb ugyanis az a beruházás, amit megvalósítottak, de nem üzemel. Legyen erre rövid példa egy MA—200-as hordozható csöves esőztető berendezés. Ennek beruházása 250 000 Ft hitelt köt le. Gépi beruházás lévén 10—12 év alatt kell meghozza az árát, mert ennyi idő alatt elhasználódik. A berendezés 100—120 hold szántóföldi növény öntözését teszi lehetővé. Az egy évre eső törlesztési érték 22—25 ezer Ft, az egy holdra eső 200—250 Ft. Ha a berendezés üzemel, az egy holdra eső üzemelési költséget 1000 Ftnak véve 1200 Ft holdankénti terméstöbblet meghaladása esetén a beruházás 10 év alatt valóban megtérül. 100 Ft-os szénaárral (lucernaszéna) számolva 12 mázsát meghaladó terméstöbblet már kielégítő.

Ha a berendezés nem üzemel, elmarad ugyan az 1000 Ft holdankénti üzemelési költség, de elmarad a teljes terméstöbblet is. A 22—25 ezer Ft-os évi törlesztési teher azonban fennáll. Ez 220—250 mázsa lucernaszéna értékét jelenti anélkül, hogy valami többletjövedelem ezt fedezné. A hitelkonstrukció enyhít ezen a terhen, de legfeljebb a számok csökkennek, az elv fennáll.

Alig hihető, hogy ha az öntözőberendezések tulajdonosai így néznék meg a berendezéseik hasznosulását, annyi öntözőberendezés állna kihasználatlanul.

A hazánkban még rendelkezésre álló öntözési lehetőségek további megvalósulása során azonban nem elég csupán a tervezési módszer előbb leírt finomítását végrehajtani. Az eddigi tapasztalatok világosan mutatják, hogy jóval nagyobb beruházási terhelést képes elviselni az a berendezés, amely minden évben meghozza a betervezett nagy terméstöbbletet, mint az, amely az időjárástól függő nagyságú terméstöbbletet hozhat. Arra gondolok itt, hogy például a rizst nálunk csak öntözéssel lehet megtermelni. Az öntözéses zöldség-kertészet szokásos terméseredményeit (150—200 mázsa zöldpaprika holdankint) öntözés nélkül még csapadékos évben sem lehet elérni. A 800 mm vízigényű vöröshere alföldünkön öntözés nélkül a csapadékos nyarakon sem termeszthető gazdaságosan. Ezzel szemben a kukorica, napraforgó, cukorrépa kedvező csapadékeloszlású nyáron nagy terméseredményeket ad -száraz termelés esetén is. Ez esetleg azt jelenti, hogy amíg a rizs, konyhakertészet és az egyéb feltétlenül öntözést igénylő növények termesztésére hasznosított öntözőberendezések minden évben teljes kihasználtsággal fognak üzemelni, addig az utóbbi (cukorrépa, kukorica, stb.) termesztésére hasznosítottak a nedvesebb években esetleg gyengébben. Az előbbi telepek nagyobb beruházási terhelést bírnak el, az utóbbiak kisebbet. Ez egyben azt is jelenti, hogy az előbbi céllal épült öntözőtelepek mind a termelők, mind a népgazdaság szempontjából jobb hatásfokkal fognak hasznosulni az utóbbiaknál. Nem közömbös népgazdaságunk szempontiából hoPv a még rendelkezésre álló több mint másfél millió hold öntözésünk 50, vagy 90%-os hasznosulásra létesül-e?

148