Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-08-01 / 4. szám

szének felszín alatti lefolyássá történő változtatásával és a talaj-altalaj retenciónak agrotechnikai, agro- és fitomeliorációs eljárások útján való növelésével; ezek az eljárások lehetővé teszik a víz kedvezőbb hasznosítását a mező- és erdőgazdaságban, elősegítik, hogy a víz hosszabb ideig tartózkodjék a körforgásban, ezzel megjavítják a készletek megoszlását térben és időben, továbbá emelik a hasznosítás mértékét;

— a vizek védelme a káros szennyeződésektől és a túlzott felmelegedéstől (pl. nagy hőerőművek nyílt hűtővizének hőmennyisége), továbbá a befogadók öntisztulóképességének növelése a szennyező anyagok redukciója szempontjából; ezt a feltételt a technológiai folyamatok olyan módosításával lehet teljesíteni, amelyek lehetővé teszik a szennyvíz mennyiségének és ártalmasságának csökkentését; további módszer még a szennyező anyag ártalmatlanná tétele, vagy hasznosítás céljából történő visszanyerése, végül a szennyvíz tisztítása egyedi vagy csoportos telepeken;

— a vizek ésszerű használata a biológiai (növényvilág), technológiai és termelési folyamatokban a gazdaságilag megalapozott vízigény- és vízfogyasztási normák figyelembevételével; ez a tevékenység — öszszekapcsolva az előző pontban említett eljárásokkal — jelentős eredményeket hozhat a mezőgazdaságban, amely a csapadék alakjában jelentkező összes vízkészletnek több mint 50%-át használja fel visszatérülés nélkül a biológiai párolgásra (transpiráció) és fizikai párolgásra (párolgás a talaj felszínéről), továbbá az iparban és a kommunális gazdálkodásban, ahol a nagy vízhasználóknak a vízlelőhelyekhez viszonyított kedvező elhelyezésével, a viszszavezetett vizeknek a vízfolyás mentén történő többszörös hasznosítási lehetőségével, valamint a nyílt vízforgalom helyett a zárt vízforgalom alkalmazásával jelentős megtakarításokat lehet elérni;

— vízhasznosítási tározók és vízátvezető csatornák építése a vizek tározására és szétosztására abból a célból, hogy a hasznosítható vízkészletek és a vízigények mérlegében jelentkező vízhiányok fedezhetők legyenek.

Minthogy a vízhiányok nagysága s ehhez kapcsolódva a tározók és vízátvezetések méretei az előzőkben felsorolt, a hasznosítható vízkészletek növelésére és a vízigények csökkentésére irányuló feladatok megoldásától függ, a módszereket műszaki szempontok és a gazdaságossági számítások alapján fogják kiválasztani. Ebből következik az a fontos feladat, hogy a vízkészletek leghatékonyabb hasznosítása szempontjából az optimális biológiai-műszaki megoldásra kell törekedni.

A feladatok gazdasági fontosságát két szám jellemzi: míg a fentebb említett feladatok teljes megvalósítása esetében csak kb. 6 milliárd m3 tározótérfogatra van szükség, addig e feladatok részleges megoldása esetén már kereken 11 milliárd m3 tározótérfogatot kell létesíteni. Ha figyelembe vesszük, hogy a tározók építésére alkalmas területek csökkenésének mértékében a víztározás egységnyi költségei fokozatosan növekednek, az ebből adódó különbség kb. 60 milliárd zl-t tesz ki. Hogy a vízkészletekkel való ésszerű gazdálkodás tényleges gazdasági eredményét jellemző számokat megkapjuk, a 60 milliárd zl-s összegből le kell vonni a vízmérleget javító említett beavatkozások költségeit, amelyek a tározó építési költségek 50%-ra becsülhetők. A tervszerű vízgazdálkodás gazdasági eredménye tehát néhány tíz milliárd zl-t tesz ki, — nem számítva azokat az eredményeket, amelyek a vízépítés terén a korszerű szerkesztési módszerekből és kivitelezési technológiából, valamint a vízkezelés technológiájából és a szennyvíztisztításból következnek. Az eredmények összege országos szinten tehát a fentebb említettnél lényegesen nagyobb. Jelentőségük nemcsak a munka termelékenységének növekedésében, a pénzeszközökkel és anyagokkal való takarékoskodásban, hanem mindenek előtt az ipar, a lakosság és a mezőgazdasági vízellátása terén a feladatok megvalósításának meggyorsításában, a vizek energetikai és hajózási hasznosításának lehetőségeiben, a vízkészletek szennyeződéstől való védelmében, valamint a víz pusztító hatása elleni védekezésben rejlik.

A gyakorlatnak a tudomány által megoldandó főfeladatait — nagyon általános formában — a következőképpen lehet tehát megfogalmazni: a vízkészletek mennyiségi és minőségi szempontból történő ésszerű használatára, a vízforgalom szabályozásának gazdaságilag megalapozott biológiai és műszaki eszközeire, valamint a hasznosítható vízkészletek növelésére vonatkozó irányelvek megállapítása.

3. A tudományos-kutatási munkák irányai és feladatköre

Az előzőkben elmondottakból következik, hogy a Vízgazdálkodási Intézet munkáinak irányait és feladatkörét illetően figyelembe kell venni a gazdasági és tudományos problémák megoldásában a komplexitás feltételét, a tárcák közötti számos kapcsolatot, továbbá azt, hogy a tudományágak széles körét kell a vízgazdálkodás különleges voltának megfelelően alkalmazni. A horizontális kapcsolatokan kívül szükségszerűen vannak vertikális kapcsolatok is: az alapkutatások és az alkalmazott kutatások között. Annak ellenére, hogy megtörtént az általános feladatmegosztás a Lengyel Tudományos Akadémia és az alapkutatásokkal foglalkozó tárca-intézetek között, a felosztásban nem lehet élesen meghúzni a határokat, különösen az IGW

98