Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-04-01 / 2. szám
e e EMLÉKEZÉS AZ 1940. ÉVI ORSZÁGOS ÁRVÍZRE Az 1940-es évet rendkívüli méretű — országos jellegű — árvíz és belvíz tette emlékezetessé. [1—2.] A különböző időjárási tényezőknek — elsősorban a hidegnek és a bő csapadéknak — az árvíz kialakulása szempontjából olyan kedvezőtlen találkozása, mint amely az 1940 márciusában fellépő ár- és belvizeket előidézte, korábban száz éven belül nem fordult elő. [2. 32. p.] A rendkívüli időjárás miatt fellépő árvizek, majd belvizek következtében mintegy 1,5 millió kh terület került vízborítás alá. Ez az árvíz nemcsak arról nevezetes, hogy számos folyószakaszon elérte, sőt felülmúlta az addig ismert maximumot, hanem elsősorban rendkívüli vízjárása miatt: a tetőzés valamennyi jelentékenyebb folyónkon szinte egyidőben következett be. A vízállás március 28-án volt a legmagasabb: az egyetlen Rába kivételével mind a Duna, mind a Tisza völgyében valamennyi folyónkon ekkor tetőzött vagy legalábbis a tetőzéshez közel állott. A helyzet súlyosságát fokozta, hogy a folyók áradása igen korán, március közepén megkezdődött, amikor a folyókat még jég borította s a belvízlevezető csatornák medre hóval és jéggel volt tele. így a csökkent mederszelvényű csatornák nem tudták a vastag hótakaró hirtelen megolvadt vízét levezetni s a víz a terepen zúdult a befogadók felé. [1.] A Duna vastag jégtakarójának megindulása rendszerint súlyos veszélyeket rejt magában a keletkező jégtorlaszok miatt. Földrajzi okokból ugyanis — mint ismeretes — a Duna felső folyásán korábban indult meg a jég, mint a folyam középső és alsó szakaszán. [3.] 1940-ben Pozsonynál már március 10-én, Esztergomnál 16-án elment a jég, míg lejjebb még mindenütt 30—40 cm-es jégréteg borította a Dunát. Mohácsnál csaknem két héttel később tűnt el a jég, mint a felső szakaszon. A felülről megindult jégtáblák így csak ismételten megtorlódva jutottak tovább. A keletkező jégtorlódás pedig — melynek hatására 4—5 méteres vízszintemelkedés állt elő — ismételten árvízkatasztrófával fenyegette a parti községeket. [4.] A helyzet különösen a főváros és Baja közti szakaszon volt válságos. Budapesten a vízállás csak 43 cm-rel maradt alatta az 1876. évi jeges maximumnak. Szentendrét és a Csepelszigetet védő töltések, valamint az érdi és ercsi társulatok töltései több helyen átszakadtak. Pócsmegyert és Szigetmonostort elöntötte a víz, s a lórévi gátszakadás miatt Makád község is víz alá került. Dunaföldvárnál a vízállás 110 cm-rel meghaladta az addigi maximumot, a soroksári Dunaágban visszaduzzasztott víz pedig Pereg és Kiskunlacháza egy részét öntötte el. A Duna mellékfolyói közül a Kanos vize Kaposvárt és Űjdombóvárt, a Sió vize Simontornyát árasztotta el. [5.] A Tiszán kialakult magas vízállás helyenként (Tiszadob, Tiszapolgár, Tiszafüred, Tiszabő, Szolnok) ugyancsak megközelítette az addigi maximumokat. Az árvédekezés munkáját különösen az április 6—8. közötti szélvihar nehezítette meg, mely méteres hullámokkal ostromolta a töltéseket. Ennek ellenére a védekezés eredményes volt: töltésszakadás a Tiszán sehol sem keletkezett. [6.] A Tisza mellékfolyói közül a Szamos, Kraszna, Sajó és Hernád, valamint a Zagyva és Tárná, a Sebes-Körös és Berettyó vize az addigi maximumokat nemcsak megközelítette, hanem helyenként felül is múlta. Különösen a Zagyva és Tárná gátszakadásai okoztak sok kárt, míg a Körösök völgyében az országhatárokon túlról érkező külvizek pusztítása volt súlyos. [7—8 ] Az árvizes időszak csaknem egy hónapig tartott. A befogadóknak az áradás miatt magas vízállása hátráltatta a keletkező belvizek gyors levonulását is. A mezőgazdaság belvízkára ezért nagyobb volt, mint az árvíz által okozott károk: míg az árvizek néhány napon belül levonultak, a belvízborítás (663 000 kh) több hétig tartott, s méff május közepén is mintegy 40 000 kh állott víz alatt. [9.] Az ár- és belvízkárokat — igen alacsonyan — összesen mintegy 40 000 millió pengőre becsülték. IRODALOM: 1. Trümmer Árpád: Az idei országos árvíz. = VK, 1941. 1—2. sz. 1—10. p. 2. Lászlóffy Woldemár: Az 1940. év tavaszi árvizei vízrajzi megvilágításban. = VK. 1941. 1—2. sz. 11—33. p. 3. Aujeszky László: Szubtrópusi és tengeri légtömegek szerepe a hazai árvizek keletkezésében. = VK, 1941. 1—2. 34—36. p. 4. Pataki Béla: A Duna 1940. évi árvize. = VK, 1941. 1—2. sz. 37—46. p. 5. Mantuano József: A Sió, Sárvíz és Kapos 1940. évi márciusi árvizeinek ismertetése. = VK, 1941. 1—2. sz. 102—124. p. 6. Durst Zoltán: A tiszai árvízvédelem. = VK, 1941. 1—2. sz. 47—58. p. 7. Serf Egyed: A Hernádvölgy és a Ronyva-patak 1940. évi árvize. = VK. 1941. 1—2. sz. 129—137. p. 8. Siklósi Szabolcs: A Sajó. Zagyva és Tárná 1940. évi árvizei. = VK, 1941. 1—2. sz. 138—147. p 9. Bauer Sándor: A belvízrendezés kérdései. = VK. 1941. 1—2. sz. 69—80. p. Károlyi Zsigmond
